Bejegyzések

Régi szép miskolci emlékeket idézett benne a kaposváriak vasárnap esti vendégjátéka. Schwajda György volt az írója annak a Lúdas Matyinak, amely 1978-ból az első színházi élményem. Ha a szerző nevét hallom, akkor ez az élmény jut eszembe, illetve Somló István (a lúd megszemélyesítője), aki most egy éve halt meg.  A másik konkrétabb élmény magának a darabnak az egyik jelenetéhez kötődik. Zöld Géza, a nyomdász-brigád egyetlen dolgozó tagja szovjet filmre megy és beszámolót ír a brigádnaplóba. Sok sok éve nem jutott eszembe, hogy igen, évekig jártam általános iskolásként anyám szocialista brigádjának bérletével (főleg) operetteket nézni és én is éppen a brigádnaplóba készítettem az első előadás-beszámolóimat, melyek persze nem voltak se túl személyesek, se túl részletesek.

A további asszociációim inkább már Kaposvárnak szóltak, ahová már régen nem jutottam el és jó esetben egy-egy vendégjátékot láttam a társulattól (Vaknyugat, Othello Gyulaházán legutóbb). Kovács Zsolt játékának (bizalmatlan szakszervezeti bizalmi) mindig örülök, ahogy most is, de egészen tetszett Fándly Csaba is főszereplőként. (Neki voltak nagyon erős pillanatai a hétfői gyerekelőadásban is, a Holnemvoltfá-ban, amelyet a Marczibányi Téren a 7. Gyermek-és Ifjúsági Színházi Szemle keretében lehetett látni. (Erről nem írok külön, mivel színházon kívüli okokból ott kellett hagynom az előadást nem sokkal a fele után.) A két előadás másik közös szereplője volt Tóth Molnár Ildikó is, aki a Csodában kifejezetten élettel telítette a pincérnő néhány jelenetét. Éreztette néhány néma mozdulattal is, hogy mi a véleménye a vendégeiről.

Ez az előadás sem tüntet fel dramaturgot.Közvetlenül előtte láttam Az ördögöt a Karinthyban. Ők sem említik, hogy kik dolgoztak a szöveggel, pedig kifejezetten jó az a néhány módosítás mindkét előadásban. Igen, hazamentem a dupla előadás után és mindkét darabot elolvastam a rákövetkező napon. Emiatt tudom ezt a részletet értékelni.

A Csodát 1975-ben írta Schwajda, nem sokkal a jóval ismertebbé vált Himnusz előtt. (Utóbbit a Gózon Gyula Színház tavaly bemutatta, Vasvári Emese és Kuna Károly emlékezetes volt benne. Méltatás itt.) A főszereplő Vencel, aki harminc évesen, nyomdászként megvakul. Mivel nem volt elég a munkaviszonya a nyugdíjazáshoz, az SZTK keresőképesnek nyilvánítja. Hősünk ebből levonja a következtetést, hogy csoda történt, és ezek szerint lát. Az események, amelyek a feleséget és a főszereplő szocialista brigádját érintik legfőképpen, innen indulnak ki. A feleség ugyanaz a típus, mint amelyet a Himnuszban látunk. Veronika (Sipos Vera vendégként) a lehetőségek szerinti legnagyobb mértékben próbálja magával és férjével is elhitetni, hogy minden a legnagyobb rendben van, ez a világ így jó, ahogy van. Sikerül elégedettséget sugároznia. Nem lázadó Vencel sem, ahogy a brigád minden tagja elfogadja a kialakult új helyzetet, hogy ezentúl még egy ember munkáját kell végezniük. Persze vannak az élelmes lógósok - hárman is (Szula László, Lugosi György és Hunyadkürti György) és van egyedül szegény Zöld Géza (Váncsa Gábor), aki mind az öt brigádtag munkáját végzi. (A darabban ez a kontraszt nem ekkora, de elhisszük nekik, hogy hárman kártyáznak és csak Géza dolgozik.) Fontos szerephez jut még Bíborka, a takarítónő. Szükséges, hogy Vencel szeretője legyen, máshogy nem hihető az, hogy a férfi lát. Persze mindenki tudja, hogy mi az igazság, de a látszatra ügyelni kell. Bíborka elvileg egy tönkrement öregasszony lenne. A jelmezei elég ócskák és ízléstelenek, de Takács Kati nem tud eléggé csúnya és lepusztult lenni. A szépség átsugárzik, emiatt nem igazán hiteles. Persze lehet, hogy nem is volt cél, hogy elhiggyük. Ez a történet az elejétől kezdve az önámításról szól, ebbe akár az is beleférhet, hogy valaki szerencsétlen öregasszonynak képzeli magát és mégsem az. Vencel nem elég, hogy vakon betűszedő, még autót is kénytelen vezetni. Kiül az útra és figyeli a mellette elsuhanó járműveket. A mű eredeti befejezése ez a kép, amely sejteti, hogy előbb-utóbb csak elüti egy autó és szenvedései végére érnek. Bíborka is öngyilkos lesz, Vencel kimondja az igazságot.

Ebben az új kaposvári változatban  az autós kép előbbre kerül, senki nem lesz öngyilkos és az igazságról sem esik már szó. Helyette marad a család,amelynek Bíborka is részévé válik. Pálinkás kenyeret szopogatnak az asszonyok (a színfalak mögött a gyerekek is), a helyzet állandósul.  És ez sajnos kilátástalanabb befejezés így, mint az eredeti. A rendező Schwajda Gergő ezek szerint még az apjánál is pesszimistábban látja a magyar viszonyokat. Ezen az sem segít, hogy viszonylag sokat tudunk nevetni és az egyfelvonásos komédiába beiktatva kapunk ajándékba egy szünetet is. És persze örülünk a kaposvári színészek jelenlétének is.

Címkék: Kaposvár Nemzeti Kovács Zsolt Hunyadkürti György Csoda Fándly Csaba

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr925646735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása