Bejegyzések

A Nemzeti Filharmonikusok már tavaly őszre kitűzték Kocsis Zoltán vezényletével Richárd Strauss kései vígoperájának magyarországi ősbemutatóját a MüPá-ban. Az óriási plakát már egy éve kint lóg az előtérben, más tavalyi előadások reklámjával együtt. Ahányszor elhaladtam előtte, mindig várakozással töltött el. Annak ellenére, hogy a szerző a színházról direkt módon (is) beszélő vígoperái eddig kevésbé tetszettek, mint a Rózsalovag vagy az Arabella, A hallgatag asszonyt lényegében egy éven át kitartóan vártam, kihagyhatatlan előadásnak tekintettem. Az előadás a héten kétszer elhangzott, én a második ( nov.12., szombati) produkciót néztem. Nem volt igazi zsúfolt teltház, kár. A három felvonás során sokan feladták és haza is mentek. Igazán sajnálatos, hogy amíg az Operaház is erősen hangsúlyozza a magyar Strauss-repertoár fejlesztését, a MüPá-ban volt tavaly is egy Strauss-bemutató, a Capriccio,  a közönség úgy látszik, nem elég érett-nyitott-érdeklődő az újdonságként ható művekre, ha nincs a színlapon egy igazán közismert énekes is. Persze, az sem véletlen, ha egy művet ritkán játszanak. Ezen felül még az a kérdés is felmerülhet jogosan, hogy mindent megtett-e a produkció rendezője, Anger Ferenc, hogy vonzó legyen az előadás és fenntartsa a nézők figyelmét.

Erre az én rövid válaszom: a kevesebb több lett volna.

Hosszabban:Ha a rendező passzívabb, mindenki jobban jár. Anger Ferenc tavaly az Operaházban az Ariadné Naxosban c. ugyancsak Strauss-opuszt már szabályosan szétbombázta ötleteivel. A nevét a színlapon meglátva balsejtemek gyötörtek, de ott volt Kocsisé is és utóbbi némi garanciát jelentett. (Az jutott eszembe, hátha Kocsis Zoltán leállítaná a darabtól idegen ötleteket és nem hagyná ezeket túlburjánzani. Ezek szerint nem így lett, a karmester valószínűleg csak a saját feladatára koncentrált, a zenei minőséggel foglalkozott és hagyta a rendezőt szabadon tevékenykedni, ha már bizalmat szavaztak neki a megbízással. Ezt a hozzáállást is meg tudom érteni, voltaképp szimpatikus.) Azonnal kijelentem, hogy az előadás zenei megvalósításába nem is igen lehet belekötni. Helyenként ugyan néhány énekest elnyomott a zenekar, de az valószínűleg az énekes hibája - Cser Krisztiánt például mindig tisztán lehetett hallani, amellett, hogy színészileg is a maximumot hozta ki a szerepéből. 

Miután az opera történetét valószínűleg senki sem ismeri, ahogy én sem ismertem korábban, így szokásomtól eltérően összefoglalom. Egy nyugalmazott hajóskapitány, Sir Morosus békésen élvezné nyugalmát, de ez az, amire semmi esélye sincs. A házvezetőnője szeretne beszélgetni vele (hozzá is menne), a borbélya felébreszti, meg akarja nősíteni. Majd halottnak hitt unokaöccse, Henry érkezik, akinek viszont megörül. Egészen addig tart öröme, amíg kiderül, hogy Henry beállt egy operatársulatba és elvárná, hogy a nagybácsi ezt a plusz tíz főt is befogadja. Meg tudjuk érteni a kapitányt, aki az első felvonásban egészen józanul érvelt a nősülés ellen. Igaza van, hogy nem nősül, igaza van, hogy nem akar még tizenegy emberrel együtt élni, akik ráadásul folyton zenélnének. Így kitagadja Henryt és eldönti, hogy a borbély tanácsát fogadja meg és másnap megnősül, mindenét az asszonynak adva. Ez a tragikus vétség az első felvonás végén, csak sajnálni tudjuk ezt a kedves, értelmes öregurat. Nem kell ilyeneket mondani. A borbély átáll - némi jutalék reményében - az unokaöccshöz és az egész második felvonás az ál-esküvő előkészítése. A menyasszony Henry felesége, a másik két leányzó, akikből a kapitány választhatna, a jegyző, a pap, mind-mind a társulatból kerül ki. Az esküvő után a menyasszony nagy nehezen ráveszi magát és szemétkedik a számára is szimpatikus bácsival. Henry épp időben jön, a harag elfelejtve, és a kapitány unokaöccse védelme alá helyezi magát. Gyönyörű a felvonásvég: Henry feleségét szorítva békés éjszakát ígér Morosusnak, aki semmi mást nem akar, csak nyugalmat. A harmadik felvonás majdnem egészében a válóperes tárgyalás, amely során majdnem az öngyilkosságba kergetik a szerencsétlen öreget, majd Henry leleplezi a cselt. Morosus először - nagyon indokoltan- dühös lesz. Igazából az egész bandát ki kellene dobnia, a logika ezt diktálná. De másfelől, annyira megkönnyebbült attól, hogy mégsem lett nős, hogy mégis értékeli a színészeket és támogatást ígér. Ezek után végre mindenki eltakarodik a színről és végre-végre csak a kapitány gyönyörű mély hangját halljuk, a zenekarral. "Milyen szép is a zene!"- sóhajt fel Morosus, "hát még akkor milyen szép, amikor vége van!" teszi hozzá.(Ebben érezzük a szerző önironikus gesztusát is.)

Az előadásra beülve a néző egy lerobbant mosogatót, egy kopott narancssárgás plüssfotelt és egy kis asztalkát lát üveggel és poharakkal. Ezek azok a díszletelemek, amelyek hasznosulnak is, erősen szükségesnek tűnnek a pótcselekvések lebonyolítására. A háttérben van egy koszlott tapétát utánzó drapéria kifeszítve, csak éppen jelzésként, mindössze egy csík. Aki már volt valaha a MüPá-ban, az tisztában van azzal, hogy a színpad nem ennyire kicsi, elveszhetne rajta ez a néhány bútor. A Capriccio esetén rendkívül szép és szellemes megoldásként egy füves dombra hasonlító terepasztalt készítettek az előadáshoz, és arra helyezték a szalon tárgyait. Anger díszlettervezője, Szendrényi Éva is mert nagyot álmodni. Egy óriási felfújható halcsontváz lett ez, amelyet a nyitány alatt látunk felemelkedni és majd az előadás végén ismét leengedik. Ez a képződmény tölti ki a teret, amely valószínűleg utalhat arra, amire a szöveg (szegényesen berendezett a lakás? kosz van? - de van házvezető nő 17 éve! ), illetve gondolhatunk a tengerre (ez esetben ez egy bálnacsontváz? a főszereplő nyugalmazott hajóskapitány hazavitte angliai otthonába?). A pofonegyszerű megoldás akkor jutott eszembe, amikor e bejegyzés alcímét kezdtem írni és elgépeltem a hallgatag asszony címet. Hal-hallgatag. A hal hallgatag. A kapitány csak csendre vágyik, mert egyik hajója felrobbant és azóta mást nem is akar, csak nyugalmat. És mi lenne csendesebb, mint egy halcsontváz? Ez lehet az előadás értelmezésének kulcsa. Néhány szereplő ugyan elbajlódik a csontváz földet érő részeinek igazgatásával, csak behajlanának maguktól, nincs mit tenni. Ha megszokja az ember a látványt, akkor belátja, hogy a színre lépő 11 tagú operatársulat felléptekor ez a csontváz megfelelően elosztja a teret és oszlopcsarnok funkciót is ellát. Egy énekes, egy felfújt csont - és így tovább. Zöldy Z. Gergely jelmeztervezőként van feltüntetve. A MüPá-ban szinte tradíció, sőt lehet, hogy alapkövetelmény, hogy minden egyes opera előadáson lényegében koncertekre is alkalmas fellépő ruhában énekel minden szereplő. A férfiak mindig szmokingban, a nők pedig különböző színű, rendszerint roppant mód dekoltált ruhákban. Most a nyugalmazott kapitány hálókabátja is szmoking, a borbély csak a zakót nem húzza fel, a szegény és támogatásra szoruló operatársulat tagjai is kivétel nélkül mind hibátlan szmokingban érkeznek, amelyre csak egy-egy jelzésszerű kiegészítés kerül (az angol jegyzőt játszónak például magyar nemzetiszínű szalag). Vicceskednek, gondolom azzal is, hogy a szmokinghoz való cipő kizárólag a borbélynak jut. Nyilván az edzőcipők jeleznék a szegénységet. De akkor is rossz nézni a szürke-barna cipőket is. Bár a halcsont rosszabb, ez kétségtelen.

Félreértés ne essék, nekem bőven elég, ha utalásszerűen jelzik a változásokat a szereplők ruházatán, bár lila estélyiben pórmenyecskének lenni akkor sem igazán stílusos, ha bajuszt ragasztanak álcázásként az énekesnőre. Sőt mindhárom énekesnő esetén egy-egy bajusszal jelzik az átváltozást. Ostoba dolognak tűnik ez, ahogy a rendező néhány más ötlete is. Sok, amikor Temesi Mária házvezetőnőként egy kenyérpirítóval szaladgál, úgy, hogy az egyik lába egy felmosóvödörbe van ragadva. Sok a mosogató alá elbújó papagáj (minek? - ez jut folyton az eszünkbe). Ami a legvacakabb ötlet és zavaró: az olasz operatársulat tagjai kivétel nélkül egy-egy Oscar-díj szobrocskát szorongatva lépnek be és ezeket a szobrocskákat mindvégig a kezükben tartják. Ha ezzel a jövőbeli nagy reményekre utalnak, elég lett volna ez egyszer, az első jelenetben. Vagy ez arra lenne hivatott, hogy a sok ostoba néző követni tudja a színészek átváltozása után is, hogy ők mégsem valódi jegyzőt-papot-bírót-prostituáltat játszanak, hanem csalás az egész? Ez a túlmagyarázó rendezői gesztus a Szentivánéji álmot juttatta eszembe, ahol az amatőr társulat előadását megelőzően a rendező szájbarágósan elmondja ki kicsoda. Ez a sok hülye ötlet ott van, miközben a szöveg utalásai nem jelennek meg az előadásban, a szőkesége miatt dicsért nő barna, amikor leülésre szólítanak fel valakit, az már rég ül, amikor vizet kellene adni, sört kap az illető, de azt sem bontják fel, és még sorolhatnám. Ez az ötletparádé azt mondta el nekem, hogy Anger Ferencnek igazán a darab lényegéhez kapcsolódó ötlete nem volt, de mindenáron vígoperának akarta mutatni a darabot, amely ha mindennek ellenére sikerült a zenére figyelnünk, nem tűnt annyira mulatságosnak. Mert mindez, amiről eddig írtam elterelő művelet volt, hogy minél kevésbé hasson a zene és a benne itt-ott megjelenő fájdalom, rezignáció és vágyakozás. Pedig az hatott volna jobban is. Túl sok volt a zaj, a zavaró körülmény és mi is a főszereplő kapitánnyal csakis nyugalmat áhítottunk, hogy nyugodtan hallgathassuk A hallgatag asszonyt.

Kétszer, a második és a harmadik felvonás zárásakor ezt a csodás harmóniát, a nyugalom ígéretét megkapjuk. Béke lesz, és élvezhetjük immár zavaró tényezők nélkül az énekesek hangját. A legfőbb szerepekben a MüPá-ban megszokott módon külföldieket hallhatunk, akiknek rendszerint van más előadásokból hozott tapasztalata is, nem erre a két estére tanulták be a művet. A MüPa most is kinyomtatja a librettókat (Anger Ferenc fordítása), de nem kapunk ezúttal részletes ismertetőt az énekesek pályájáról, mint ahogy a Wagner-napok műsorfüzetében ez benne van rendszerint. A néző jó esetben úgyis az alapján ítél, amit hall - és kellemes élmény, különösen a főszereplő Morosus kapitány Rúni Brattaberg, aki egyébiránt távolról egészen hasonlatos a mi Szabó Győzőnkhöz. A kapitány az, akivel az egész előadás alatt együtt érzünk, és nem azonosulunk a támadóival, akik nyugalmára törnek. Hiába szeretné valaki ezt vígoperának beállítani, mindössze az a baj a koncepcióval, hogy ahhoz egy ellenszenves öregurat kellett volna megírnia Straussnak, nem pedig egy ennyire ésszerűen gondolkodó, bölcset. Igen, Morosus kapitány oldalán áll a néző, és biztos vagyok, hogy egyikünk sem akarna egy tizenegy fős operatársulatot befogadni az otthonába, nem értjük, hogy miért kell szenvednie szegénynek.

 A kevéssé hallgatag asszonyt játszó Iride Martinez még a bajusszal együtt is kellemes jelenségnek tűnik, elhihető, hogy így is feleségül kérik. A borbély (Dietrich Henshel) és Henry (Bernhard Berchtold) alakításával nem éreztem, hogy gond lett volna, ugyanakkor az ő esetükben különleges plusz sem jött át.  A magyar énekesek kisebb szerepekben erősítették a mezőnyt, látnivalóan igyekeztek hitelesen játszani a halcsontvázban és a mosogatón is. Cser Krisztián, Geiger Lajos, Szüle Tamás, Pasztircsák Polina és a számomra eddig ismeretlen Kálnay Zsófia volt az, akit a színlap is kiír. Az operatársulat tagjai közé bekerült Pataki Döme is, aki korábbi MüPa-produkciókban, a Nürnbergi mesterdalnokokban is kiragyogott már a karból. 

Az előadásból a hülye díszlet és egyéb rendezői megoldások emlékét remélhetőleg nem visszük tovább, csak a zenét. Utóbbi feltétlenül kedvet csinál a szerzőhöz, aki úgy tűnik, hogy műveiben a komikus és tragikus elemek vegyítésével szeretett próbálkozni. A kevésbé kísérletező lelkületűek ezen a szombaton választhatták a Rózsalovagot, amely így a Strauss iránt érdeklődő közönséget kevéssé szerencsés módon meg is osztotta. (A Rózsalovag lesz még okt.17-én és 20-án is az Operában, én az utóbbi időpontot néztem ki magamnak.)

Színlap

Címkék: Opera MüPa Kocsis Zoltán Cser Krisztián Geiger Lajos A hallgatag asszony Anger Ferenc Pataki Döme Pasztircsák Polina Kálnay Zsófia Szüle Tamás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr775565792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása