Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

(Az előadás főpróbáját még csütörtökön láttam, az élet elsodort, vendégek miatt azon melegében nem tudtam megírni a benyomásaimat - így a nézőpont ismét változott, az előadás kapott immár egy négy napos távlatot.) 

Divinyi Réka a mába ülteti át Machiavelli (valamennyire talán) közismert művét, a Mandragórát. Az eredeti mű története - hasonlóan Boccaccio 150 évvel korábbi novelláinak többségéhez - képtelen ökörségnek látszik (egy férj beszéli rá feleségét arra, hogy mással feküdjön be a családi ágyba), de alkalmat ad mellékesen némi kiszólásra, társadalomkritikára, ami a pajzán téma mellett éppígy az eredeti mű szelleméhez tartozik. De a hangsúly akkor és most is mindvégig azon marad, hogy előadás közben szórakozzon a néző.

A Mandragórát egyszer láttam mindössze, 1991 szilveszter éjszakáján a Játékszínben. Be kell ismernem, hogy az egész szereposztásból mindössze Margitai Ági maradt meg élesen. Kis gondolkodás után még előjött Kézdy György alakítása is. Úgy, ahogy volt kiestek a többiek ( színlap: itt, Alföldi volt az ifjú szerelmes, Balkay Géza a barátja, sőt Hollósi Frigyes is szerepelt.). Nagy vágyam teljesült: egy szilvesztert akartam színházban tölteni. Miután ezt az estét irgalmatlanul untam, egészen elvette a kedvem magától a darabtól is, a színházi szilvesztertől meg pláne.Évente legalább 160 estét töltök színházban, de épp a szilveszterit kihagyom, mindig visszagondolva erre az előadásra, amely ezek szerint erős nyomot hagyott. Túlságosan is hajlik a darab a bohózat felé, nyakatekert nyelven és mesterkélt helyzetekkel. Nem az én világom. A színházi adattár másik két pesti Mandragóra-előadást tart számon, miközben 1958 óta vidéken összesen 23 alkalommal került színre. Ha ezt megnézzük, akkor ez mégis jelzi, hogy a mezei nézők sokasága számára vonzó ez a vígjáték, érdemes lehet újra elővenni.

Az Átrium friss változatát részben azért néztem meg, mert érdekelt, hogy mit lehet kihozni belőle 2013-ban, van-e érvényes átirata, megszólal-e valóban, másrészt mert  evidens volt számomra, hogyha Lázár Kati vállal valahol egy szerepet, akkor nekem meg kell nézni, nincs mese. (Ezek után nem meglepő, hogy ezen a főpróbán éppen őt éreztem a legmarkánsabbnak. Ha valaki elolvassa az Átrium honlapján szereplő interjút a szerzővel, akkor kisütheti, hogy ez az alkotók szándékával éppen egybevág. Én utólag olvastam ezt el, nekem átjöttek a szándékok nézés közben is.) 

Magács László rendezésében pár perc alatt kiderül, hogy most nem múzeum-színházban vagyunk, hanem "itt és most". Várakozáson felül sikerült a karaktereknek mai megfelelőt találni, ráadásul úgy, hogy a darab a vígjáték voltából nem veszített. Sőt, a kétszer 45 perc alatt végig NEM éreztem azt, amit az előző estémen is és sok más estén igen: jó, jó, de mikor lesz már szünet, mikor mehetek ki. Rendkívül gyorsan eltelt az este, minthogy megelevenedett a történet az ostoba férjről, a mindenáron hűséges feleségről, a korrupt környezetről.

Az előadás lényegében egy fekete térben játszódik, mivel a színpad elég nagy, állandóra el van helyezve négy külön helyszínt jelképező pár díszletelem egymástól tisztes távolságra. Egyszerre látható az összes helyszín. Nekem túl szellős ez a tér, hiányoltam valami egységes látványelemet, ami összefogná, illetve szerencsésebbnek tartottam volna, ha egyik helyszín a másikká átalakul. (Persze, praktikus okai is lehetnek e térszervezésnek, nem kell pakolászni, ami nagyon jó, jól szolgálja a filmszerűen pergő rövid jeleneteket - de valahogy túlságosan is nagynak tűnik az Átrium színpada a cselekményhez, amelyik mindig egy-egy kis szögletben bonyolódik.) Az, hogy talán ez az egy dolog van, ami zavart az előadásban, vagy pontosabban: nem éreztem igazán megoldottnak-kitaláltnak a látványt, ez másnap vált világossá, amikor Pintér Béla új előadását, a Titkainkat néztem (bejegyzés jön), amelyben egy egyszerű látványelem a térszervezést megoldja.  Valami ilyesmi hiányzott nekem, egy egyszerű, ámde hatásos ötlet. Természetesen van erre is magyarázat, nem zárom ki, hogy ezzel a mozaikszerűséggel a világ szétesettségére akarnak utal. Akármint is van, peregtek a jelenetek és nem untam meg az előadást, kicsit sem. 

Ha nagyon kezdem magam beleélni a kritikusi szerepbe, amit egyébként nem szeretnék, még két olyan dolog van, ami zavart, bár egyik sem magához az előadás minőségéhez kapcsolódik. Az egyik: nagyon jók a színészek, különösen " a kaposvári egyetemisták"-ként együtt emlegetett fiatalok voltak érdekesek. Zavart, hogy a szórólapon nem találtam a szerepekhez párosítva neveket, sőt éppen a főszereplők nevei egyáltalán nem voltak rajta feltüntetve.Fülöp Zsigmondot még csak felismerem akkor is, ha nincs kiírva (ő éppen ki volt), de akit az életben nem láttam játszani, azt nem. (És legyünk realisták: Szerémi Zoltánt sem ismeri mindenki.)  A port.hu-n van egyedül ilyen "valódi" színlap, a helyszínen nem bírtam rájönni, hogy ki kicsoda. Különösen tetszett a Bende Kinga, "az elcsábíthatatlan", könyvesboltban ücsörgő férjes asszonya, illetve a csábítási terv kiötlőjét, az alkoholista pedagógust játszó Rózsa Krisztiánt éreztem nagyon dinamikusnak, erőteljesnek, figyelemreméltónak. Ugyanakkor a másik két főszereplő (Horváth Szabolcs, Borsányi Dániel) is vitte a darabot a vállán, az ő szerepük egyébként is kevésbé hálás, egyértelműen jobb cselszövőnek lenni. 

A másik dolog, amely ugyan nem zavarja meg még ennyire sem az est élvezetét, mint az, hogy úgy mentem haza, hogy fogalmam sem volt a szereposztás feléről: a cím. Ez a cím ugyan erősen emlékeztet egy híres film címére, amely lehet, hogy mintát adott a Stúdió K-nak (A Szűz, a Hulla, a Püspök és a Kések) és Pintér Béláéknak (Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és a ördög) is már hasonló szerkezetű színdarab-cím választására. A felsorolt két példából látszik, hogy lehet sikeres egy jó előadás ilyen hosszú és nem praktikus címmel is, de azért az nem mellékes, hogy ezeket a régebbi előadásokat bejáratott műhelyekben hozták létre, ahol volt már odaszoktatott törzsközönség és jelentősen kisebb a nézőterük is. Van egy érzésem, hogy Pintér Béla akármilyen címet kitalálhatna, választhatna hozzá bármilyen témát, az első harminc előadást még akkor is telt házzal játszaná a Szkénében, ha istenigazából mellényúlna. Az Átrium most lesz csak egy éves, befogadó színház, emiatt minden előadásnak jelen stádiumban meg kell harcolni a közönségért, különösen akkor, ha nincs benne olyan húzónév, mint más előadásokban pl. Alföldi volt (és lesz is még). Éppen ezért sokkal jobban eladható lenne, a közönség jobban bízna benne, ha legalább meghagynák az eredeti címet - mondjuk " Machiavelli-Divinyi: Mandragóra 2013"  formában, amely  röviden jelezné, hogy klasszikus mű átiratáról van szó.

Az előadás szerintem remek alkalom lenne arra, hogy valaki, aki nincs meggyőződve arról, hogy érdemes darabokat modernizálni, megbizonyosodjon az ellenkezőjéről, arról, hogy így működik igazán. Nagyszerűen lehetne a reneszánszhoz illeszkedve erre az előadásra beavató színházi programot építeni, hátha az egyébként jellemzően elég konzervatív diákok is ráébrednének, hogy milyen út van még a "múzeum-színházon" kívül. Mert aki erre az előadásra beül, az ténylegesen jól fogja érezni magát, még akkor is, ha egy meglehetősen korrupt, erkölcsileg romlott társadalom képe rajzolódik is ki előtte (megjegyzem: egészen hűen az eredeti mű szelleméhez). Csak kérdéseket vet fel a mű, nem ajánlja fel a kényelmes megoldást, de a bajkeverőnk, az alkoholista pedagódus szájából igaznak tűnik a záró megjegyzés: "legalább volt egy jó esténk". És ez nem kevés.

Címkék: Átrium Magács László Lázár Kati Mandragóra Rózsa Krisztián Bende Kinga

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr215540157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bótor Anikó 2013.10.21. 23:39:59

Köszönöm Zsuzsa a tippet, valóban szórakoztató volt ez a Mandragóra is! Rengeteget nevettem! Igazán jó kikapcsolódás volt, (nekem a díszlet megoldás is tetszett).
Különösen megdicsérném az előadásban, hogy tökéletes arányérzékkel találták el azt a szintet amennyi aktualitás, kiszólás még pont belefér, sőt amennyi kell is egy ilyen darabban.