Tavasszal, amikor Vidnyánszky Attila nyilvánossá tette a műsortervét, az első utam a KSH könyvtárába vezetett, amelynek raktárából haladéktalanul kikölcsönöztem a Vitéz lélek c. Tamási Áron drámát is tartalmazó, 1975-ben kiadott kötetet. A könyv állapotából úgy tűnt, hogy az első olvasója vagyok. Egy keveset játszott műről van szó, amely sokkal kevésbé ismert, mint a szerző prózai munkái vagy az Énekes madár, amely lényegében egyedül képviseli a drámáit a köztudatban. Nem véletlenül.
A Vitéz lélek az újrakezdésről szól, arról, hogy akármit elérhetünk hittel és akarattal. Ez nagyon optimális üzenet egy nem egészen támogató hangulatban elindított, éppen összekovácsolódó társulat számára. Idő kell ahhoz, hogy a pesti közönség a váltást egészen megeméssze.(Ezt-azt hamar megemésztett, van benne rutinja.)
A pozitív üzenet tehát adott, csak az a kérdés, hogy a darab (a cselekmény és a szöveg) mennyire tudja ezt hitelesen közvetíteni, illetve ebből az alapanyagból a rendező a színészekkel mit tud kihozni.
A mai (szerdai) főpróbát még egy másik követi holnap és csak pénteken kerül egészen hivatalosan közönség elé. Ennek ellenére egészen világosan látható, hogy kész van az előadás, pusztán a tempója gyorsulhat némileg, talán itt-ott kevesebb szünetet fognak tartani. A színészi alakítások körvonalai, jellege már kidolgozottak.
Az előadásra a darab előismeretében mentem, tehát a legjobb akarattal és igyekezettel sem sikerült minden előzetes elvárást félretenni. A szöveg alapján egyértelműen az volt a benyomásom, hogy túl nagy a kihívás, nem elég jó a darab ahhoz, hogy ebből egy igazán ütős előadást rendezni lehessen. (Ez lehet az oka, hogy nem sokan kísérleteznek vele.) Fel lehet mutatni egy pozitív hőst, aki vesz egy szamarat, amivel feltűnést kelt, építenek neki egy házat és kisebb bonyodalmak után feleségül vehet egy szép fiatal lányt. A drámai mag igazán kevés és sajnos nem volt egy elszánt, határozott dramaturg, aki a fele szöveget (és néhány szereplőt) kihúz a szövegből és ezzel csökkenti az üresjáratokat. Igazán nagy előadást nem lehetett volna akkor sem csinálni, más rendezőnek sem ment volna, de ennél kicsit érdekesebbre és feszesebbre sikerülhetett volna.
Ha most ütköztetem az előzetes elvárásaimat és vélekedéseimet, ki kell jelentenem, hogy azokhoz képest jobb előadást rendezett Vidnyánszky.("Exceed expectations" lehetne a minősítés.) A darabválasztás okát értem, de nehezen hiszem el, hogy az anyag buktatóit nem látta előre. Egy rutinos rendezőről valahogy nehéz elhinni, hogy nagy csapdákat nem vesz észre.
Mi az, ami miatt jobb lett az előadás, mint amit maga az alapanyag indokolt volna?
Ennek a legelső oka: Trill Zsolt. Trill Zsoltot a debreceni korszaka alatt talán csak kétszer, pesti vendégjáték keretei között láttam, hiányzott. Elképesztően erős színészi jelenléte van, ráadásul vonzó is, elhihető, hogy a darabban minden nő szerelmes belé. Majdnem az összes szöveg hitelesen hangzott a szájából. Ha mindenkinek ilyen jól állt volna Tamási szövege, és nem próbáltak volna meg néhányan teljesen hamisan valami tájszólás-félét erőltetni magukra, akkor jobban működött volna ez a kevéssé jó dráma is.(De még milyen jól működhetne Trillel egy ennyire pozitív üzenetet sugározni nem tudó, de jól megírt darab, mondjuk egy Platonov? )
Trill első megjelenésekor pár másodperc alatt érzékelteti a hét év katonaság és hadifogság alatt összetört férfit, aki kissé el is van tompulva (némileg emlékeztet a Tóték őrnagyára). Megrázó a kezdet, szinte azonnal átvesszük a hangulatot, elképzeljük azt, ahogy Balla Péter hazaér romos házába és megtudja, hogy Rozália nemrég máshoz ment feleségül. Tenki Réka és Trill úgy néznek egymásra, hogy benne van a szerelem, a keserűség, fájdalom a veszteség miatt és a sajnálkozás is. Lehetetlen az, hogy más vágányon fog életük továbbra is futni. Tóth László a szerencsés férj szerepében éppúgy több színt mutat. Féltékeny, keserű, de ő is sajnálja a megtört férfit, próbálna segíteni rajta. Ezt a rövid hármas jelenetet csak a műfüst rontja el, illetve Tenki erőltetett tájszólása egy idő után, de az alap ott van. A darab ezzel a konfliktussal vagy háromszög-helyzettel kezdhetett volna valamit, de Tamásit ez nem érdekli, lapoz és egészen mást állít a középpontba. Egy szamarat. Egy szamarat vesz Balla Péter, amellyel provokálja a falut. Ezzel akar szimbolikusan új életet kezdeni. A szamár körül folyik a további cselekmény, állandóan emlegetik. Ha tízből kilenc említést kihagynának, még akkor is sok lenne. Egy elcserélt négyéves kislány története is bonyolítja néhány fontos szereplő életét, amely arra feltétlenül jó, hogy megtudjuk, hősünknek a becsület többet ér, mint a boldogság.
A cselekményt nem írom le részletesen, az spoiler lenne - illetve annyira ostoba vagy túlságosan poén-vadász lehetne, hogy nem bonyolódom bele.
A díszlet először pucolatlan farönkökből áll, majd a ház felépülésekor frissen gyalult gerendák lesznek belőlük. Trill az első felvonásban félig lehánt egy fenyőfa törzset. Minthogy a tér elvileg csak jelzett, amelybe itt-ott egy-egy naturalisztikus elem is bekerül, felemás hatást kelt ez a "valódi" cselekvés. Ami inkább baj, én a hántolás alatt végig azon aggódtam, hogy a színész meg ne vágja magát, ezek alatt a percek alatt úgy éreztem, hogy civilben látom, pedig korábban hitelesnek éreztem a szerepben. Az első hangzatos monológ alatt volt mind ez, később a balta csapkodása közben ugyanígy aggódtam, féltem, hogy valaki csak megsebesül. Mivel egy-egy monológ még némi zenei aláfestést is kapott, egészen biztos, hogy kevés néző lehetett, aki a szövegre képes volt odafigyelni. Nem volt kellemetlen ez a zene, helyenként a magyaros dallamok mellé katonai dobpergésre emlékeztető effektek is vegyültek, de mégsem volt szerencsés ezzel a megoldással hatástalanítani éppen az üzenetet hordozó "prédikáció-szerű" részt.
Lehetséges, hogy a nézők többsége éppen azokat a színészeket fogja szeretni, akik kissé oldják a darab magasztos-patetikus és néhol komor hangulatát, de nekem sajnos nem igazán tetszettek azok, akik a komikus vonalat voltak hivatva képviselni. Reviczky, Nagy Anna és Tóth Auguszta egyformán volt hamis, helyenként idegesítő is, bár dramaturgiai szerepüket így is betöltötték. Nyomába sem értek Trillnek, akinek nem csak elvétve volt egy-egy igaz pillanata, hanem az alakítását szinte egészében el lehetett fogadni. Nem volt zavaró, hogy minimum 15 évvel idősebb, mint az a legény, akit játszik. Martinovics Dorina bájos jelenség, de nem mutat újat a korábbi alakításaihoz képest. Szép, fiatal, ártatlan, makacs, naív és szerelemes. Ezt kisujjból hozza, az ő szemére nemigen vethetünk semmit. (Esetleg azt, hogy nem tiltakozott négy évesen, amikor elcserélték...és nem ismerte fel a zöld sapkáját.) Apját Horváth Lajos Ottó játssza, aki számomra húzónév, fontos színész, figyelem - de most ezt a szerepet nem tudta élettel megtölteni. Lehet, hogy másnak se sikerült volna, de mindössze a kínlódás látszott. Lehet, hogy ennek a mutatása volt az egyetlen cél. Talán ez az első alkalom, amikor úgy jöttem ki e színész előadásáról, hogy nem tetszett. Minden elfogultságom ellenére sem tudok mit tenni, nyugtázom, hogy ezt a hálátlan karaktert neki sem sikerült lélekkel megtölteni. Pedig az előadásban sokszor elmondják, hogy mennyire lényeges, hogy lélek és test egységben legyen, ez az, amire törekszik a hős. "És amit nagyon akarunk, az megtörténik."
A főszereplő ugyan sokat nem tesz, de az elszántság megvan benne az újrakezdéshez, a falu életének teljes átformálására. Balla Péterként büszkélkedik Trill az elért eredményeivel: "így lettem hógolyóból fergeteg". Egyedül elindított egy folyamatot, amelyet nem lehet leállítani. Néhány mondatot hallva akár úgy is értelmezhetnénk az előadást, mint Vidnyánszky egyik nyilvános megszólalását az újrakezdés kapcsán, amely markánsan kifejeződik most is. (Ennek az előadásnak a végén is fehérben van mindenki, ahogy az első társulati fotón, szintén az új kezdésre utalva.) Az, hogy valami egészen nincs rendben, jelezve van: a házszentelőn együtt mulatna mindenki. Kenyér van, de bor nincs. Azt valaki suttyomban kihörpölgette...Ha akarjuk, ennek is tulajdoníthatunk jelképes értelmet. És annak is, hogy a darabban a boldog véghez egy nagyon hihetetlen, nyakatekert fordulat kellett. Ilyen deus ex machinák a való életben azért nem sűrűn adódnak, erre nem célszerű hosszútávon építeni.