Jó nagyon, hogy van ez a fesztivál.
Még Megyeri László igazgatósága alatt indult a kezdeményezés, mert ráébredtek, hogy sokkal könnyebb reklámot csinálni és nézőket szerezni a vidéki vendégjátékokra, ha azok nem elszórtan jelennek meg a műsorban. Ebből született a hagyomány, amelyet megtartott a színház későbbi (Zimányi Zsófia) és jelenlegi igazgatója, Bereményi Géza is. Az idei mezei nézők között is voltak többen olyanok, akik már évek óta rendszeres visszajárók. Van a fesztiválnak saját (és lelkes!) közönsége. (Kellemes élmény valakit felismerni, akit az ember tavaly ugyanezen a fesztiválon látott utoljára.) Hiába, a legtöbb embernek nincs se ideje, se pénze, hogy csak színházat nézni elutazzon vidékre. Pedig Pesten kívül is van színház, vannak jó színészek, csak alig van esélyünk őket nézni. Nekik pedig hasonlóan kevés lehetőségük van a szélesebb nyilvánosság előtti megmutatkozásra.
Idén a debreceni, zalaegerszegi, kecskeméti, pécsi, veszprémi, nyíregyházi, békéscsabai, tatabányai, kaposvári, szolnoki és a szegedi színház jött. Azonnal feltűnik, hogy nincsenek itt a székesfehérváriak, az egriek, a miskolciak, a győriek és a szombathelyiek, akiktől tavaly láthattunk darabokat. Ennek több oka is lehet, akár szervezési, akár anyagi – akár egyszerűen az, hogy mindössze 11 előadás bemutatását tudták a programba beiktatni.
Ami közös: minden színház választhatott, hogy mit hoz fel, nem a Thália küldött le egy válogatót, aki a saját ízlése alapján döntött volna. Azaz: minden színház azt mutatja magából, amit szeretne. Vannak színházak, amelyek meg tudják szervezni a rendszeres pesti vendégjátékot (pl. Veszprém), de többnyire az a helyzet, hogy csak egy előadásnyit látunk belőlük. Épp ezért is van nagy súlya ennek a választásnak. Sőt: ma már a kritikusok is ezekből a vendégjátékokból formálnak véleményt az egyes társulatok pillanatnyi állapotára nézve.
A fellépő színházakat összeköti a „vidékiség”. Ez nem lebecsülő jelző, hanem pusztán az a helyzet, hogy egyik városban sem mondhatja azt az igazgató, „hogyha nem tetszik a színházam, akkor menjenek át a nézők mondjuk az Örkénybe vagy a Radnótiba”, mert nincs választék, nincs másik színház. (Most ne vegyük tekintetbe a Pécsi Harmadik Színházat, amelyiknek szintén itt kellene lennie, vagy a Győri Vaskakas Bábszínházat, illetve néhány ígéretes lakásszínházi kezdeményezést…) Egy színház van a vidéki megyeszékhelyeken, és annak úgy kell műsort csinálni, hogy az adott város nem túl jelentős létszámú lakossága örömmel menjen oda. Nem lehet a közönséget figyelmen kívül hagyni. Míg Pesten lehet egy bizonyos ízlésű-igényű rétegre fókuszálni, esetleg kísérletezni, vagy kiválasztani egy-egy műfajt, addig a vidéki színházak igazgatóinak nehezebb a helyzetük, mert tőlük szinte lehetetlent várnak el: legyenek nézettek, de a műsor ne legyen populáris mégse. Lényegében Csehovot és a Csárdáskirálynőt is kell játszaniuk, megfelelően magas színvonalon. Ezzel a tojástánccal próbálkozik a legtöbb igazgató, ez kiderül az előadások előtt (18h! a kezdés) a „kultura.hu” által szervezett beszélgetésekből is. Az interjúk közül kettőt hallottam részben, és egészen meggyőző volt az, ahogy a zalaegerszegi művészeti vezető, Sztarenki Pál és tegnap a veszprémi igazgató, Oberfrank Pál szólt a törekvéseikről. Csak egyet lehet ezekkel érteni. Igen, ott a vidéki város, amelyiknek még ünnep a színház, igazodni kell az elvárásokhoz. Pesten ez hasonlóan megjelenik pl. a Vígszínház esetében, amelyik esténként 1600 néző figyelmére tart igényt. A kérdés mindössze az, hogy a már kiválasztott és a közönségízlést figyelembe vévő darabok hogyan szólalnak meg, szakmailag mennyire sikerül minőséget létrehozni. A már megnézett előadásokból az tűnik ki számomra, hogy változó ez a színvonal, ahogy persze a „művészszínházi” ambíciókkal élő rendezők-igazgatók keze alól is kerül ki jobb és rosszabb produkció.
Aláhúznám: egy színház egész műsoráról mégsem lehet biztos képet alkotni, csak ízelítő ez a fesztivál. Az lenne az igazi, ha ezek a színházak mind legalább 3-4 előadást hozhatnának fel, de ez nyilván finanszírozhatatlan projekt lenne.
Örülni kell annak, ami van, ahogy E.P. is megmondta, ez a kulcsszó.
Az általam eddig látott előadásokon egyet leszámítva zsúfolt ház volt, a mezei nézők kíváncsiak voltak a felkínált műsorra.
A 11 előadásból nyolcat tudtam tervbe venni, négy előadáson jártam eddig, azokról igyekszem minél hamarabb beszámolni. Technikai okokból nem nézhettem meg a zalaegerszegiek, a kecskemétiek és a békéscsabaiak előadását. Még most ezt a bevezetőt felteszem a sorozat előtt, hátha valaki épp ebből értesül, hogy van a fesztivál és még esélyt kap arra, hogy a későbbi programok némelyikére bejusson.
A jegyárak: 1200-1800 Ft közöttiek.
