2011.10.22.-én ezt írtam az előadásról zártkörű hírlevelemben
"A legjobb élményeim közé tartozik az említett Örkény Színházban a Pillantás a hídról, különösen azoknak, akik szeretik a szerelmi drámákat ill. konkrétan Csuja Imre és Für Anikó játékát. Epres Attila átszerződött a Vígszínházból, érződik kissé a kívülállása még, de ebben az esetben (narrátor) ez kifejezetten használ az előadásnak. Élő zenével, kórussal megy ez az egyébként prózai darab, a görög drámákhoz való hasonlatosságát ez még jobban aláhúzza. Szünet nélkül majdnem 2 óra az egész, de közben nincs menekülhetnékünk, leköt az előadás."
2012.okt.12.-én pedig ezt:
"Egy gimnáziumi osztállyal pénteken megnéztük az Örkényben a színház új drámapedagógiai programjának a keretében a Pillantás a hídról c. darab első előadását. Mindössze másfél óra, a nagyon feszes tempója egy évvel a bemutató után is megmaradt, nem gyengült semmit. Meg kell állapítanom, hogy az idei mezőnyben is ez a legjobb, én a valóban szórakoztató Liliomfinél is jobban kedvelem.
Egy másik osztályt is viszünk jövő pénteken.
A gyerekekre nagy hatással volt az előadás előtt néhány nappal lebonyolított foglalkozás és az előadás utáni beszélgetés is. Alig tudtuk őket negyed 11-kor kiterelni a színházból. Annyira megtetszett nekik a színház, hogy azonnal igent mondtak a Fédrára is. Jó előadással lehet hatni - de sajnos annyira kevés az, ami igazán jó."
Most pedig 2013. jún. 8., lassan 9. van. Az évadra visszagondolva ismét eszembe jut, hogy mennyire jó előadás a Pillantás, ezt a gondolatot tovább szőve: mennyire jó nagy általánosságban is az Örkény repertoárja. Aztán: az, hogy ez a nagy átalakulás Madách Kamarából megtörténhetett, szinte csoda. DE: nem öt év alatt ment végbe, de nem ám. Végignéztem minden évadot, ez a második évad, amikor ezt éreztem, hogy ilyen bitang erős lett a társulat és ilyen magas az átlagszínvonal, kevés a mellényúlás. És nem tud nem eszembe jutni, hogy Robi Nemzetijének is kellett volna az az újabb ciklus, hogy igazán kifuthassa magát, az is mostanában indult be, lényegében tavaly. Milyen kár - szomorodom el, ugyanakkor milyen jó, hogy legalább megmaradt az Örkény, ahol jövőre terveim szerint újranézem a repertoárt és akkor lesz egy friss és részletes beszámoló arról, hogy milyen a Pillantás harmadszor. Bár lehet, hogy egy hatsoros ajánló jobb megoldás, mint egy háromoldalas, ki tudja.
Elég részletesen emlékszem az előadás sok mozzanatára, azt hiszem, hogy most is le tudnám írni az elemzést, csak éppen minek? Most úgyis nézhetetlen, majd talán októberben, ha ismét műsoron lesz.
Most már lassan gyúrok a nagy projektemre - még a kritikusdíj előtt ezen a blogon a látott 200 előadás alapján én is közzéteszem az évadértékelőmet, most először. Majd a hónap vége felé nézzetek rá vissza.
