Az április 7-én beharangozott Zsótér-előadás ma valóban itt járt Pesten, a Marczibányi téren.
(Eredeti előadásról hosszas beszámoló itt.) Miután a legutóbb, kevesebb mint egy hónapja kimerítően írtam róla és az továbbra is olvasható, most itt le is zárhatnám a történetet. Odamentünk 15-en e bolog olvasói közül a Marczira, ez is valami egy minőségi művész-előadás esetén. Egyébként a színpadra helyezett nézőtér elég szépen tele volt, nagyrészt Zsótér-színészekkel, kritikusokkal és egyéb megszállottan színházba járó egyedekkel. Nem túl sok mezei néző volt jelen.
Az, hogy egy előadásnál mennyire számítanak a körülmények, nyilvánvaló - de az Edward esetén ezek látványosan meg is mutatkoztak.
Először: Kecskeméten félház volt, a színészeknek megszokott tér, semmi különös - egy kedd estén. Zsótér maga azt nem nézte. Szakadt az eső, amely olyannyira behallatszott, hogy úgy véltem, hogy hozzátartozik az előadáshoz. (Zene nem kíséri az előadást.)
Ma: az eső csak jóval később kezdett szakadni, még napsütésben kezdődött el. A szakmai és népes közönség derűssé varázsolta a hangulatot, Zsótér is jókedvűen, látnivalóan szeretettel nézte a színészeit. A közönség pedig drukkolt nekik, többet nevettek és az előadás jóval kevésbé volt komor, mint Kecskeméten. A színészek sokkal oldottabban játszottak, érezhető volt ezen a téren is a különbség.
Ennél jóval jelentősebb volt a befogadó helyszín eltérőségéből fakadó különbség. A kecskeméti stúdió fekete dobozából átkerültek a Marczi nézőterének közepére a színészek. Mi ültünk a színpadon, a lábunk előtt játszottak és mögöttük ott volt meghagyva a nézőtér fele, vörösbársony rendezett széksorok - egy fekete falak helyett. Ez lényegi különbség, kihat a hangulatra. Kiemeli az előadás színházszerűségét. Brecht sajátja az elidegenítés, Zsótér a helyszínre adaptálta a korábbi rendezést - az épp nem játszó színészek sokszor szemben ülnek velünk és saját történetükben nézőként is részt vesznek. Persze, a fekete fal előtti párkányon is ültek a színészek Kecskeméten, de ez most mégis másként érvényesül - mert színházi székeken ülnek, aminek akkor is van jelentése, ha esetleg ez nem volt a rendezői szándék része.
Zsótér a kecskeméti stúdió négy oszlopát nem tudta áthozni, helyettük oszlop-imitációt használ - amelyek lényegében a rájuk szerelt neoncsövek miatt kellenek. Ez az egy pont, amellyel nem tudtam egyet érteni. Lehetséges, hogy túlságosan is a nézőtér szélén vannak a Marczi oszlopai, az is lehet, hogy nem lehetett technikai okokból rájuk illeszteni a világítást - de ez az egyébként kellemesen üres teret, amely elég otthonos és jól bejátszhatónak bizonyult, megbontotta. Amíg Kecskeméten az oszlopok az épület részét képezték, itt felesleges elemnek tűntek. Persze lehet, hogy ez volt a cél.
Ha valaki még érdeklődik az előadás iránt, ne keseredjen el, újra jönni fog szeptemberben és én erről ismét hírt adok.
Addig lehet Zsótért nézni, vasárnap lesz a Don Juan bemutatója a Maladype társulatával. (Annak az előadásnak a főszereplője, Orosz Ákos is nézte ezt a mai előadást.)
