A MU Színházban Laboda Kornél rendezésében (aki mellesleg a Kamrában futó Gondnokság egyik alkotója is), Faragó Zsuzsa dramaturg közreműködésével négy ifjú színész, akik természetesen mind különböző színházakban dolgoznak (Adorjáni Bálint a Radnótiban, Lazók Mátyás főleg Szegeden, de van előadása a Vígben és a Rózsavölgyiben is, Orosz Ákos a Maladype oszlopa, Jankovics Péter pedig szputnyikos) előadnak egy laza adaptációt sok zenével majdnem két órában A Karamazov testvérek alapján, a FÜGE szervezésében. Ez az, ami az esemény.
Mire lehet önmagában ebből is következtetni? Adott hat ember, akinek nyilvánvalóan nem biztosít elég megnyilatkozási lehetőséget a saját anyatársulata. Fiatalok, többet akarnak, van ötletük és miért ne valósíthatnák meg? Az ötlet kőszínházi kivitelezése esélytelen, erre kellenek az ilyen műhelyek, mint a MU, a Szkéné vagy a Jurányi, ahol legalább van bőven próbaterem is. Számomra evidencia, hogy kellenek ezek a kis apró vállalkozások, a színészeknek és a nézőknek is van igénye, hogy kicsit másféle színházat csináljanak. Emiatt lenne fontos, ha valamennyi támogatás mégis jutna nekik és nem ismétlődne meg, ami tavaly megtörtént, hogy az évi támogatásuk kifizetése decemberben kezdődött el.
De milyen az előadás?
Ez az előadás is fontos témájának tekinti a hit kérdését. Szerencsés, ha valaki egy kicsit ismeri az alapművet, de egyébként az előadás kedvcsinálónak is megjárja, érthető a történet a "tudatlan" nézőnek is. Van egy üres fekete szobánk, benne néhány sor szék, nézőkkel. A tér másik felében pedig egy asztal három székkel. Van egy nagy vizes tartály, amely dobolásra lesz hasznosítva. Meg néhány hangszer . egy síp, két gitár és egy ukulele. Van látványtervező, de valahogy az az érzésem, hogy a színészek saját ruhában játszanak, vagy legalábbis olyanban, amelyben kényelmesen érzik magukat. A ruhák különbözősége és szándékolt civilsége aláhúzza, hogy mennyire sikeresen tudtak négy különféle alkatú, ugyanakkor egyformán erős színészt találni. Ha egyen fehér pólóban és farmerben vannak, érzésem szerint ugyanígy megszületnek a különböző figurák. Adorjáni Bálint Dimitrij, Orosz Ákos Ivan (de ő a vizsgálóbíró is), Jankovics Péter pedig az apa, de ugyanakkor nemesi úrhölgy is. A váltáshoz nem használ semmilyen kelléket. Belülről megteremti a figurát, mindkét szerepében elhisszük. Lazók Mátyás Aljosa szerepe hálás, ő az, aki leginkább meg tudja villantani a humorérzékét is. Ez különösen igaz az előadásnak arra a néhány percére, amikor női szerepbe bújik. Érdekes volt a váltás, amikor még Aljosaként mondott valamit, majd az első sor elé lépett, itt civilben megkérte a harmadik széken ülő nézőt (történetesen én voltam ez a néző), hogy szorítson neki helyet. Amint leült, már nőként rajongott az éppen gitározó Jankovics játékáért. Egészen bevörösödtek a fülei. Érdekes lehet, hogy egy színész szánt szándékkal tud-e ilyet produkálni, vagy csak úgy jön...
Az előadás ritmusa változó volt, a dalbetétek nem jöttek rosszul, helyenként feszesebb volt, máskor pedig voltak benne üresjáratok is. Természetesen csak a vázát tudták a történetnek eljátszani, sőt ami jó: nem is akartak ilyen lehetetlen feladattal próbálkozni, szerencsésebb, hogy a mai nézőnek használható üzenet megragadására törekedtek. A figurák viszont éppígy megszülettek, még akkor is, ha a színészek az illúziót sokszor szándékosan megtörték - ez is egyfajta elidegenítő színház.
Engem nagyon érdekelt, hogy fog működni idegen környezetben az a három színész, aki az érdeklődésemet már korábban felkeltette. Adorjáni Bálintot minden előadásában láttam, sőt még e.h. korában is. Az Asztalizene alakítása az, ami talán legelőször eszembe jutna vele kapcsolatban. Lazók Mátyás egy előadással "megvett", 2008-ban a tatabányai Lúdas Matyival. A sokoldalúsága, humorérzéke kellően kidomborodott. Orosz Ákos a főiskolai Zsótér-előadásokban tűnt fel nekem először, majd a Maladype-előadásait is igyekeztem figyelni, nagyon szeretem és ő is kiváló színész. Jankovics Péter viszont - fájdalom - nem tűnt fel eddig nekem külön. A Szputnyik produkciók esetén, amikor egyszerre több hasonlóan hangsúlyos v. hangsúlytalan szerepet játszik valaki, az ember törvényszerűen azt veszi észre, akit ismer. Lehet, hogy ez az előadás épp ezt a célt szolgálja, hogy a rendszerint nem főszerepeket játszó színészek is inkább az előtérbe kerülhessenek. Most elmondható, hogy tényleg nem statisztál senki, mindenki egyformán kap a reflektorfényből.
Azt hiszem, hogy Jankovics Pétert sikerült jól megnéznem, megjegyeznem. Kifejezetten hatásos kezdése volt az előadásnak, ahogy ül az asztalnál és éppügy figyeli a nézőket, mint azok őt. Hova nézzünk egy üres fekete szobában? Ott ül egy férfi kék ingben, western csizmában egy asztalnál, előtte egy ukulele. Ennyi a látvány. Elég jól bírja a fixírozást. Nyilván civilben ült, ugyanis elég volt egy fényváltás - és azonnal szerepbe került. Számára is hálás volt az, hogy több szerepet is kapott, nemcsak az apa, de a fattyú Szmergyakov és egy hölgy bőrébe bújhatott.
Az előadás rendszerint vagy délután, vagy éjszaka látható. Akinek inkább a késői időpont felel meg, tudom ajánlani a 22.30-kor kezdődőt, április hetedikén.
