Szombaton eljutottam a Karinthyba Békeffi István Janika c. vígjátékára, mivel volt egy olyan érzésem, hogy most megint hasonlóan a tavalyi A templom egeréhez, egy olyan szórakoztató előadást láthatok majd, amely némileg feltölt.
Az ilyen előadások arra készülnek, hogy az ember jobban érezze magát tőlük, de ez nem zárja ki, hogy ez-az eszébe is jusson. Gondolok ilyen apróságokra, hogy miért is élünk, miért is vonszolódunk itt ezen a Földön.
A színlap alapján minden esély megvolt a jó estére. Örültem több dolognak is előre: rendezési lehetőséghez jutott Honti Gyuri, aki színészként is kellemes, és szerintem alulfoglalkoztatott, a tehetségéhez képest különösen. Pesten alig tűnik fel.
Felcsillant a szemem attól is, hogy végre játszik Moldvai Kiss Andrea, aki - ha néhányan emlékeztek erre - a Radnótiban kezdte a pályáját, és számomra megmagyarázhatatlan okokból eltűnt. Azóta lett három gyereke, de nyugodtan visszatérhetett volna igazán aktívan is a deszkákra. Még mindig gyönyörű és még mindig jó színész. "Semmi" változás.
(A nemrég bemutatott Jeleneteket, amiről nemrég hosszan írtam, így utólag elképzeltem Moldvai Kiss Andreával és szinte biztos vagyok abban, hogy jobban működött volna...)
És végül, de nem utolsó sorban ott volt a színlapon Mihályi Balázs, akit szintén roppant régen láttam. Még a Székely Gábor-féle Új Színházban tűnt fel, ennek is majdnem húsz éve már. Ez a név azt sejtette, hogy a főszereplőnek lesz partnere, ami azért nem mellékes.
Ha valaki nem tudná véletlenül, mert nem látta korábban a darabot sem színházban, sem a tévében, a mű központja meglepő módon a címszereplő. (Békeffi saját feleségének Turay Idának írta a darabot.) Janika egy ún. nadrágszerep, egy igazi ziccer - amikor egy negyvenes színésznő eljátszhat egy negyvenes színésznőt, aki egy véletlen folytán "az életben" a saját fiának adja ki magát, hogy a férjét megtartsa.
Vígjáték alapvetően, de az sem baj, ha komolyan vehető a helyzet és elhisszük a főszereplőnek, hogy tényleg fontos számára a tizensok éve meglógott férj visszacsábítása és igenis van tétje a bohóckodásnak. Muszáj elhinnünk azt is, hogy a férj évek után a karácsonyfa alatt térdelő fiúruhás színésznőben valóban a saját fiát látja és a színésznő napokon át ezt a hitét életben tudja tartani.
A három kurta felvonáson keresztül a játéknak peregnie kell, és végig drukkolnunk kell Gizinek, hogy Janikaként Jánost maradásra bírja. Ez a truvaj megy Bíró Krisztának. A nézők is maradnak, bár két menekülési esélyt kaptak - ez nem az a darab, amikor félni kellene attól, hogy csapatosan szöknek meg. ( A békebeli színház ilyen volt, nem egyben két óra, hanem két kis szünet, amikor meg lehetett a darabot beszélni. Ez a hagyomány sem él már sok helyen.)
De vissza Bíró Krisztára: neki való a Janika alkatilag is, aki azért erősen hasonlít arra a rosszcsontra, akit a Jógyerekek képeskönyvében játszik. Azért is szerencsés, hogy megkapta ezt a szerepet, mert az Ibusár óta igazán nagy feladat nem ment vele szembe az Örkényben, ahol remekül kicsillan a csapatból (lsd. nemrég a Liliomfiben), de egészen biztos, hogy más érzés az, ha egy egész este súlyát viszi a vállán. Látszik, hogy élvezi a Gizi-Janika kettősséget.
Bíró Krisztát ráadásul lehet szeretni, többet érez meg sorsából a néző, látja az éveken át csak a színpadnak élő színésznőt, aki mégis várja a sok éve Amerikába távozott író férj hazatértét. Elhisszük neki, hogy érdemes a méltatlanná vált pasi miatt küzdeni, a közösen töltött fiatalság némi nosztalgiával tölti el mindkettőjüket, ez is kitűnik.
A való életben ezt nyilván megkérdőjeleznénk, nem biztos, hogy sok év után lehet ugyanott folytatni egy házasságot, ahol abbahagyták.
A kapcsolat szerencsére nem egészen idealizált: a féltékenység és a veszekedés nem fog elmaradni, azt sejteti a darab utolsó felvonása.
Gizinek elég erős ellenpontja a nemkevésbé eltökélt amerikai menyasszony-jelölt Betty, akit a fent említett Moldvai Kiss Andrea tesz méltó ellenféllé. Megértjük az ő igazságát is, letett ő is eleget az asztalra ahhoz, hogy véglegesen megkaparinthassa Jánost (gazdag apukája támogatta a szerencsétlenkedő kis magyar írócskát, ő pedig segítette az ügyintézésben).
A darab mellékszereplői, akik a vígjátéki hatáshoz leginkább hozzájárulnak, Gizi hűséges öltöztetőnője, aki már családtaggá vált: Margitai Ági, szülei, Bodrogi Gyula és Voith Ági. A legendás színész házaspár a válás után hosszú évekig nem játszott együtt, majd nemrég ismét elővették korábbi műsorukat és újra fellépnek - "Minket nem lehet elfelejteni" címmel. A színház nézői között valóban sokan lehetnek, akiket ez utóbbi két név vonzott be a színházba. Az említett három szereplő egyformán Gizi pártján van, próbálnak segíteni a férj megtévesztésében-visszaszerzésében, némileg ügyetlenül, esetlenül - ezzel sok nevetést kiváltanak. Ezek a szerepek némileg veszélyesek, mert el lehet bennünk harapódzni, elmenni a ripacskodás irányába - nem is oly nehezen, mert a közönség nevet és a színész sokszor nem tudja visszatartani magát a siker hallatán attól, hogy sok legyen. Pillanatnyilag én egyedül Voith Áginál éreztem azt, hogy hajlamos a bohózat felé elmenni és előfordulhat, hogy néhány előadás múlva már sok is lesz. Bodroginak jót tett a Nemzeti, jóval visszafogottabb.
Margitai Ági pedig nagyon aranyos, nekem ő nem tudna sok lenni - vele kapcsolatban elfogult vagyok, őt nézni kell.
Két hasonlóan hálás szerep még a fiatal színpadi szerző, Feneki - aki megírta azt a Janika c. darabot, amelynek apropóján fiúruhába öltözik a színésznő és a színigazgató, aki Gizit praktikusan hasznosítja, anélkül, hogy elájulna a tehetségétől. Ez a két szereplő a színházi miliő megteremtéséhez szükséges, ami a nézők számára mindig vonzó. Azt hihetjük, hogy most bepillantást kapunk egy nagy színésznő mindennapjaiba.
Ami még eszünkbe jut az előadás kapcsán azon kívül, hogy a központi férfi-nő kapcsolat igazságát boncolgatnánk: vannak-e még ilyen nagy színészek, akikhez karácsony este szaladgál író és direktor könyörögni, hogy játsszanak a darabjukban.
A jelen viszonyai között a jobbnál jobb színészek is mind örülhetnek, ha megmutatkozási lehetőséget kaphatnak - vagy maguk hoznak létre produkciókat a FÜGE égisze alatt (például), vagy jó esetben munkát kapnak Karinthytól vagy Orlaitól.
Csak ennyi változott a darab megírása óta. Persze az is lehet, hogy nem annyira kapkodnánk szökésre hajlamos férjünk után sem...
Összességében megint jól éreztem magam a Karinthyban, megint visszarévedtem erre a kis estére - és főleg az Örkénybe járóknak, akik Bíró Krisztát már ismerik, kifejezetten ajánlom, hogy nézzék meg egy ilyen könnyebb műfajú előadásban is.
(Ha van olyan, aki látta a Madách Házi Színpadán a Kék rókában, az tudja, hogy ez a típusú színház jól áll neki...)
