Megint izgalmas elrendezése van a nézőtérnek, ezúttal forgószékeket kapunk és körbejátszanak minket a színészek, mi pedig pörgünk szüntelenül.
Voltak nagyszerű pillanatok és üresjáratok.
Martinovits Dorina emlékezetes Tünde, viszont már most képtelen vagyok Csongort magam elé idézni, ami magáért beszél. Molnár Piroska és Nagy Mari megteszik a magukét (utóbbi a teljes 1,5 órán át, amennyire összezsugorodott a darab, a színpadon tölti, amiért sajnáltam), de voltak jobb helyzetben is. A rendezés tökéletlensége, hogy ennél még több nem jött ki belőlük.
Molnár Piroska még szeptember közepén azt mondta, hogy még sose volt igazán jó Csongor előadás. Igaza lehet. Nem véletlen, hogy amíg a Bánk bánt és a Tragédiát bevállalta Alföldi, ezt átadta egy kezdő rendezőnek, ha egyszer az látott benne lehetőséget.
Félsiker, de valóban vannak nagyon erős mondatok, amelyek miatt nem mondanám elvesztegetett időnek ezt a másfél órát.
"Elérhetetlen vágy az emberé."
A Csongor esetén, épp a forgószékek miatt nem fognak tudni pótszékeket kiadni, így ha közületek bárki erre a kellemes (és sokkal olcsóbb) megoldásra számítana, ez esetben csalódni fog.
