Leonard Gershe darabját a Thália Új Stúdióban 2012. máj. 3-án néztem, mégpedig úgy, hogy a szereposztáson kívül más előismerettel nem rendelkeztem. Pontosabban: a színház egyik dolgozója korábban csak úgy (nem reklámozási céllal) megemlítette, hogy ezt az előadást szereti a legjobban, többször is látta. Mint tudjuk a személyes ajánlásnál nincs hatásosabb, én is ezt a funkciót látnám el.
Nagyon izgalmas néha így menni színházba, nem tudva, hogy mi lesz a történet, ki a szerző. Ilyenkor nem a legapróbb részletekkel bíbelődünk, hanem leköt minket elsősorban a cselekmény bonyolódása. Már akkor, ha elég jók a színészek és nem zökkentenek ki minket minduntalan.
A pillangók egy vak fiú életének fordulópontját ragadja meg: a felnőtté válás, a túlféltő anyától való leszakadás pillanatát. Éljük-e le életünket védetten, felelősségvállalás nélkül egy burokban, vagy legyünk önállóak? Ilyen módon általánosítva a kérdést, az előadás nemcsak a fogyatékkal élők problémáiról szól. A két részes előadás kifjezetten lekötött, élveztem mindhárom színész játékát (Osgyáni Mihály, Marjai Virág, Béres Ilona). Egy éven túl is (bejegyzés ideje: 2013. jún.9.) emlékszem az izgalmas, jól bejátszható játéktérre (Debreczeni Borbála). Nem emlékszem, hogy láttam már korábban mást is Szarka Jánostól, aki ezt megrendezte - ez jó munka, kíváncsian várom, hogy mihez nyúl hozzá a későbbiekben.