Ez már a harmadik alkalom volt az Eiffelben, így mostanára már kívülről tudom a menetrendet, ismerős a hely, és szinte úgy megyek az Operaház új játszóhelyére, mintha mindig is a megszokott helyszíneim közé tartozott volna.
Húsvét vasárnapjára két Máté-passió közé egy Mascagni-koncertet iktattak be, amely nyilván az olasz évadnak köszönheti létjogosultságát. Ugyan adta volna magát, hogy ezen a napon az egyébként is műsoron lévő Parasztbecsület-Bajazzók program menjen az Erkelben, de rendhagyó módon inkább az opera koncertszerű változata mellett döntöttek, amely előtt a szerző Messa di Gloriáját is eljátszották.
Fb-kép a közreműködőkről előadás után: Balatoni Éva - Kesselyák Gergely - Komlósi Ildikó - László Boldizsár - Kálnay Zsófia - Kelemen Zoltán
Nyilván lett volna más döntésre is lehetőség – meghallgathattuk volna Puccini azonos nevű miséjével együtt, de inkább ezt a kombinációt választották, legalább egy operát tartalmazott így a program.
Persze, nagy kockázatról most nem volt szó, nem az Erkelt kellett megtölteni, és az ingyenes regisztrációs jegyekkel most is sikerült teltháznyi közönséget bevonzani.
Az első részben a mise előadásában két szólista – László Boldizsár tenor, Kelemen Zoltán bariton – és a kórus vett részt (karigazgató: Csiki Gábor), a zenekart Kesselyák Gergely vezényelte. A Parasztbecsületre még bővült a fellépők köre – sokkal több kórustagra volt szükség és három énekesnőre is.
Tavaly számomra revelatív élmény volt a Parasztbecsület az Erkelben, másnap vissza is mentem rá még egyszer, és ezúttal az érdekelt, hogy miként fog kinézni a koncertszerű változat.
Sejtettem, hogy mivel csupa olyan énekes szerepel, akik a rendezett előadásban is, nem fognak egymás mellett egy vonalban ülni kottával és vizesüvegekkel felszerelve, hanem valamiféle mozgással fogják kísérni éneküket, lesz köze a színházhoz is annak, amit látunk. Ugyan kellékeket nem használtak, de így is érezni lehetett, hogy az egyes szereplők között valódi kapcsolat jön létre.
A történet egy szicíliai faluban játszódik, hangsúlyozottan paraszti környezetben, és ezzel elég jelentős kontrasztot képeztek a frakkok és estélyi ruhák, de ez is aláhúzta a művet mozgató érzések általános érvényűségét. Most már talán egyébként sem jelenti azt a darab, amit a keletkezése idején – vagy 130 éve -, nem hat meglepőnek egy falusi történetből írt opera sem.
A Parasztbecsület most is elsősorban Santuzza drámája, aki csak pótlék a még mindig korábbi szerelmére, Lolára vágyakozó férfi számára. Turiddu az első adandó alkalommal visszatér Lolához, aki azóta már férjhez ment - ebből ered a a konfliktus. Ez a férfi esendő, érezzük, hogy képtelen magán erőt venni, bár tudja, hogy morálisan elítélhető minden, amit tesz. Turiddu vergődése és tehetetlensége ezúttal is átjött László Boldizsár alakításában, és megfelelő kontrasztot képezett vele Kelemen Zoltán erkölcsi fölényének tudatában kellően határozott és elvakult Alfiója. Ha nem ismernénk a librettót, akkor is sejthetnénk, hogy utóbbi fog győzni a párbajban.
Ha Lolára nézünk, akit Kálnay Zsófia játszik, akkor mindent értünk. Ez a nő mindenkit az ujja köré tudna csavarni, ha akarna – inkább az a meglepő, hogy a teljes férfikar nem indul el utána, amikor kimegy. Az énekesnő ebben a terjedelmileg kis, de dramaturgiailag igazán fontos szerepben jelentős tud lenni, egy nem lemosható ellenféllel kell Santuzzának a versenyt felvennie. Hasonlóképpen érezhetünk Balatoni Éva alakításával kapcsolatban is, aki még ebben a koncertszerű változatban is az anya sok arcát mutatja meg. Érezzük ösztönös idegenkedését fia szeretőjétől, látjuk benne azt az asszonyt, aki legszívesebben semmit nem akarna tudni Turiddu viselt dolgairól, nehogy le kelljen szidnia: vele szemben a férfi még mindig fel nem nőtt fiúként viselkedik. Talán tőle tanulta el, hogy egyszerűbb nem szembenézni a dolgokkal, könnyebb szőnyeg alá seperni a problémákat. Érezzük a két ember közötti szeretetkapcsolatot, és az utolsó búcsúzási jelenet még jobban elmélyíti a tragédia érzetét.
Nagyon jó ez a csapat, érezni az egységességet, játékukat látva valóban mindeggyé válik, hogy néhány bársonyszék körül keringenek a szereplők, el tudunk a helyszíntől vonatkoztatni. És hát igen, a tavalyi előadás után már nem lepett meg az egész produkció legnagyobb alakítása. Elsősorban az motivált a megtekintésben, hogy ismét láthassam Komlósi Ildikót Santuzzaként. Övé a legnagyobb lehetőség, nagyon jó játszótársakat kap, és szerepformálásának drámaiságából mit se von le az, hogy kevésbé szerencsések a körülmények, mint az Erkelben. Látjuk megalázkodni szerelme, sőt annak anyja előtt is, majd látjuk, ahogy a sértett szerelem árulásra készteti. Tekintetében ott van a jövendő tragédia biztos tudata, sőt a továbbiakban rá váró magányos élet is. Most is emlékezetes. Általam látott három márciusi Juditja után ez most ismét jólesett.
Ezt küldte az Operaház sajtóosztálya a Parasztbecsület illusztrálására, tehát felhasználom. :-) (Nagy Attila fotója az Erkel előadásán készült)
Nem bánnám, ha az előadást futólag összevethetném a nemrég elkészült szegedi bemutatóval, ahova tíz napja nem tudtam lejutni, pedig a szereposztása miatt az is érdekelt volna, de hát minden nem működhet – a menetrend a vidéki operaelőadások nézésének nem kedvez. Viszont jó hír, hogy az Eiffel Műhelyház kifejezetten jó helyszín például a Kecskemétről Pestre járó operalátogatóknak, mint megtudtam, nekik mindössze húsz perccel telik több időbe az eljutás, mint nekem a Tabánból.
Akiket érdekel az Eiffel próbaüzeme, azok még a hét végén esedékes kortárs bemutató (Az arany meg az asszony – Tóték) előadásairól nem maradtak le, lehet még ingyenes regisztrációs jegyet igényelni rájuk!
