34. évadjába lépett idén Karinthy Márton magánszínháza. Ez-az történt ebben az időszakban, változott a színházak helyzete is, mindenhol megszorításokról hallani. Eközben a Karinthy Színház tele van nézővel, prosperál és így terjeszkedik. Kitágult az előcsarnok, sőt most már nemcsak forgószínpada van, hanem süllyesztője is. A bolond lány című előadásban ez a süllyesztő hangsúlyos szerepet kap, liftként működik.
Valószínűleg ha valaki meghallja Marcel Achard vígjátékának címét, Domján Edit legendás alakítását tudja hozzá párosítani, amely után mostanáig mindössze 15 bemutatója volt ennek a kissé szentimentális krimi-komédiának. Az 1964-es Madách Kamarában tartott ősbemutatót jellemzően vidéki premierek követték, mindössze kétszer került színpadra a fővárosban, legutóbb 2010-ben. Én nem tudtam semmit korábban a történetről, és megadtam a lehetőséget az előadásnak, hogy spontán hasson rám.
Az előadást látva úgy tűnik, hogy Karinthy Márton jól számított, amikor ezt a darabot műsorra tűzte. A népszerű francia szerző "jól megcsinált" vígjátéka pótszékes telt házzal ment a szakadó eső ellenére, és jelentős sikert aratott. Még bravóztak is néhányan, ami viszonylag ritka prózai előadásokon. A két és fél órás előadás (egy szünettel) lekötötte a nézőket, mindenki helyenként lélegzetvisszafojtva, máskor nagy nevetésekkel kísérte végig a három gyanúsítottat is felvonultató krimit. Tipikus színész-darab ez, Karinthy Márton rendezőként jó helyzetbe hoz mindenkit, a néma szerepben fellépő Inoka Pétert is (őr), a többieket pedig különösen. A közönség a darab hullámzását élvezi, ahogy a jól felépített dramaturgia szerint a feszültség hol felerősödik, hol csökken. Mulatságos, amikor egyszerre négy férfi vágyakozik az éppen gyilkossággal gyanúsított kissé primitív (és leginkább tájszólásban beszélő) lányra, akinek intenzív szerelmi életéről hallunk, miközben mégis olyan naivan ártatlan lelke van. A romlottság és ártatlanság keveréke, ha jól eljátsszák, nagyon tud hatni, ezt a patront nem egy színdarabíró ellőtte már. Annak ellenére hogy érezzük, hogy manipulálva vagyunk, az előadás tüneti kezelésként hat. Lehet, hogy nem fogunk hamarosan emlékezni a történet részleteire, de arra feltétlenül, hogy megint volt egy kifejezetten felhőtlen esténk a Karinthy Színházban. Két komoly szándékú, fajsúlyos előadás (vagy esetleg két rosszul megrendezett operaelőadás) között kifejezetten üdítő egy ilyen világmegváltásra nem törekvő, de jól működő, jó színészi alakításokat felvonultató előadást nézni. Kell ez a színháztípus is és a közönség reakciói azt mutatják, hogy még egy jó ideig meg is lesz az utánpótlása. (Az is lehet, hogy nem is olyan kevés, ha az embernek van egy garantáltan jó estéje, nem kell lebecsülni azt sem. Lesz ereje a következő napi küzdelmekhez.)
Egy helyszínen zajlik mindhárom felvonás (két részben), a díszletezők álma az ilyen darab - jut eszembe. A vizsgálóbíró szobájának könyvespolcai (Horesnyi Balázs terve) mindössze felragasztott fotók, de így is megfelel a célnak, a hangulatot ugyanígy megadják. Az előadáshoz nem tenne semmit hozzá, ha valódi lenne minden bútor, így viszont ez is egy vizuális poén. Tordai Hajnal jelmezei jól illeszkednek ebbe a közegbe is.
Az előadás beszélgetések sorozatából áll. Jó régen tudjuk, hogy színházban akkor működnek a párbeszédek a legjobban, ha három szereplősek. Shakespeare is így működött, mindig kell valaki, aki újabb kérdésekkel vagy megjegyzésekkel tovább löki a történéseket. Ez jutott eszembe most is, miközben szemléltem a vizsgálóbíró tevékenységét. Szabó P. Szilveszter egyértelműen az alappillér most is, végigbeszéli a darabot, faggatózik, keresgél és hitelesen megtestesít egy pályakezdő vizsgálóbírót, aki ugyan karriert szeretne csinálni Párizsban (erre a felesége - Eke Angéla - is folyamatosan emlékezteti), de az igazság kiderítéséről sem szeretne lemondani.
Az Operettszínház sztárjának ez már a második kirándulása a próza területére, sajnálatos módon elvesztette Az ördögöt, pedig roppant jól állt neki a szerep. Azt hiszem, hogy aki nem tudja, hogy kimondottan zenés színész, sose jönne rá ebből a szerepformálásból sem. Remélhetőleg ebből a két felkérésből sorozat lesz a jövőben, mert mind a színháznak, mind a művésznek hasznosnak tűnik az együttműködés.
Szabó P. Szilveszter állandó partnere az írnok, Szirtes Gábor. Szirtes Gábor vérbeli komikus, aki a legkisebb játékehetőséget sem hagyja ki. Valószínűleg neki összesen tíz százaléknyi szövege sincs, de némajátékkal, egy-egy fintorral, legyintéssel, kacsintással mindenre reflektál. Mindent tud, mindent tudni is akar, de jó neki a háttérben. Kettőjükhöz érkeznek kihallgatásra a többiek, legtöbbször maga a címszereplő, " a bolond lány".
Földes Eszterben megvan a szerephez szükséges alkat, fiatal és valóban vonzó, el lehet hinni, hogy figyelmet kelt. Tájszólása és kissé gyanús múltja ellenére is vonzza a férfiakat. Képes arra, hogy amikor jelen van, akkor valóban ő legyen a központ. Nem tudom, hogy a jelenlévők között lehettek-e olyanok a rendezőn kívül, akik még Domján Edittel láthatták az előadást. Nagyjából a 65 év felettiek jöhetnek szóba, akik közül elegen ültek a nézőtéren. Akár így van, akár úgy, az eltelt évtizedek megszépítő hatásával nyilván nehéz lenne Földes Eszternek megvívnia, de nem is kell. Működik ebben a szerepben és ha minden jól megy, addig fogja játszani, amíg ki nem öregszik belőle - de az még jó néhány év.
A többiek epizodisták, akik viszont éppen jelenéseik váltakozásával felélénkítik az eseményeket. (És persze jelenetről jelenetre egyre több információ birtokába jutunk.) Eke Angéla elegáns és becsvágyó felesége mellett látunk egy másik hasonlót, aki viszont milliomos is, Bozó Andrea személyében. Sajnos az nem derül ki, hogy hogyan lett olyan a férjéhez fűződő viszonya amilyen lett, de ezeknél a krimi-vígjátékoknál legjobban tesszük, ha nem firtatjuk ezt, és beérjük azzal, ha a felszín ki van dolgozva. Csonka András a férj és a bolond lány munkaadójának szerepében csak kicsivel kap több játéklehetőséget, viszont kap egy másik kis szerepet is, amelyben viszont igazán jó. (Na erről aztán ne többet, mert az már spoiler lenne...) Rábavölgyi Tamás is megfelelően hozza a fiatal ügyvédet, akinek félelmei vannak ugyan, hogy mégsem az igazság győz, de még nem korrupt, nincs megfertőzve. Mihályi Győző főügyész-helyettese mellett, akinek már nem az elvei, csak a kapcsolatai a fontosak, jó kontraszt.
Összességében a rendező, a tervezők és a színészek munkája is mind egy irányba hatott, egy egységes hangulatú, szórakoztató előadás jött létre a Karinthy Színházban, olyan, amilyet a színház korábbi 33 éve alapján el is várhattunk. Voltaképp semmi rendkívüli nem történt, minden ment a rendes kerékvágásban. Az más kérdés, hogy ez az ami manapság elvétve történik meg.