Parti Nagy Lajos írt öt jelenetet, két színészre. Az öt jelenet igazán nem kapcsolódik össze, pusztán az a közös bennük, hogy a férfi-nő kapcsolat siralmasságát mutatják be humorosan, de még így sem eléggé derűsen ahhoz, hogy kifejezetten könnyed szórakozásnak minősíthető legyen az előadás. Lehet, hogy az Átrium célközönsége nem is vágyik erre. A felrajzolt kapcsolatok némelyikében biztosan lesznek ismerős elemek, azok kapcsán mód nyílik arra, hogy saját életünket is megvizsgáljuk.
Némi hasonlatosságot véltem felfedezni az előadás és a korábban szintén az Átriumban látott Droszt között. Utóbbinak holnap (dec.10!) lesz az utolsó előadása, érdemes lenne megnéznetek.
Az öt egymást követő jelenetben Bíró Kriszta és Hevér Gábor különböző sorsokat és karaktereket villant fel, akikhez hol több, hol kevesebb közünk van.
Az előtérben egy egészen hétköznapi szituációval kezdenek, egy öt napra búcsúzó párt látunk. Megtudjuk, milyen hatása van annak, ha a vonat 15 percet késik és csörög valakinek a zsebében a mobil. Ez azoknak a helyzeteknek az egyike, amikor nem jön jól valakinek az, ha van nála telefon. Az előtérben játszásnak megvan az előnye, hogy kevesebbet kell ülnie a nézőnek egy helyben, de az a hátránya is, hogy igazán jól nem láthat mindenki, sőt a mikrofonok ellenére hátulról nem is lehet tisztán érteni a színészeket. Akkor sem, amikor éppen nem jön a villamos...Utána viszont annál jobb élmény a nézőtérre beülni.
A jelenetek között kivetített videó-részletekkel zökkenőmentesen hidalják át az átdíszletezést. Jól ki van ez találva, nem érezzük hosszúnak a szüneteket.
A második jelenetben is hasonló, poentírozó technikával felépített történetet látunk. Több csavart is elhelyez benne a szerző. Eleinte nászéjszakára készülő nőt látunk, de aztán elég markánsan megváltozik ez az alaphelyzet. Találkozunk még egy testvérpárral és egy párterápián résztvevő házaspárral is.
Éppen a sok csavar miatt, eléggé eszement dolog lenne a jeleneteket elemezni, mert a történet leírása nélkül ez nem sikerülhetne. A poénok lelövése viszont biztosan levonna az előadás élvezeti értékéből, így a részletek bemutatására nem kerül sor.
Ami megállapítható, hogy minden szereplő valamiképpen a lúzerek közül kerül ki. Kicsit másként, de mind vesztesek. Nem pusztán azért, mert kevés a jövedelmük (van köztük munkanélküli és takarítónő is), hanem érződik a kiszolgáltatottságuk és csak nyomokban jelenik meg valamiféle szeretetkapcsolat maradványa. Néhány rövid pillanatra átérezzük, hogy a két szereplő valóban közel van egymáshoz, de ezek apró szigeteket képeznek. Azok a rövid mozzanatok éltek a legjobban, amikor Hevér Gábor elhalkult. Lassan megnézném már Csehov-előadásban is, jutott eszembe.
A lezáró jelenet elüt az összes többitől, mintegy összegző jellege van. Elhangzik egy Kosztolányitól vett gondolat: " a boldogság a szenvedés hiánya". Ha látjuk az előadást, lehet, hogy ezzel egyet is tudunk érteni. Ezekben a jelenetekben bőven van szenvedés, de ezt ellensúlyozza, hogy Néder Panni rendezésében jó arányérzékkel kidolgozott alakításokat láthatunk, megnyugtatóan egyenletes színvonalon.
Egy kis hiányérzetem mégis maradt, talán túl sok az öt helyzet és egyben túl kevés is. Nem biztos, hogy ez a "boldogságkapszula", amit ma este kaptunk olyan igazán hosszú távra hatni fog és mély nyomokat is hagy majd bennünk. Ki tudja?