Kevés az az előadás, ami egyáltalán nem érinti semmilyen módon a családon belüli erőszak témáját. Ha jobban megpiszkáljuk a világirodalom nagy alkotásait, ott van ez a téma az Antigonéban, Shakespeare számos darabjában, Csehovnál, stb stb. Verbális agresszió és alkalmanként tettlegesség is. Végiglapozva a Súgót, meg lehet próbálni olyan darabot találni, amelyben nincs erről szó. Az viszont ritka, amikor kifejezetten a családon belüli erőszakra, mint társadalmi jelenségre akarják az alkotók a figyelmet felhívni. Ha van parlamenti képviselő, aki verheti a feleségét, sőt ráadásul képviselőtársa efölött napirendre is tér, "hiszen magánügyről van szó", mit gondol egy átlagember? Nyilván természetesnek tartja szintén ezt a jelenséget.
Társadalmi kérdésekről, a másság vállalásának kérdéséről, az iskolai erőszakról, a drog, az öngyilkosság problémájáról jellemzően a tantermi színházak beszélnek direkt módon. (lsd. Kolibri Színház, Nézőművészeti Kft, Orlai Produkció) A hasonló előadásokat rendszerint követi egy megbeszélés, amikor drámapedagógus segítségével elemzik is a felvetett kérdéseket.
Én azt hiszem, hogy ez az előadás, ami ugyan a sokkal több nézőt befogadó Átriumban készült, szintén egy ilyen beszélgetéssel lenne teljes.
Nehéz kérdéseket vet fel Bozsik Yvette és csapata jelenetek során át. Táncos és prózai színészi eszközökkel mutatják meg , hogy milyen keservesen is élünk mi. Felhasznál a produkció irodalmi szövegeket (Bergman, Bukowski, Agota Kristof) és dokumentumokat is, amelyek valóban megtörtént esetekről szólnak. Fontos amiről szó van, nyomasztóan peregnek a jelenetek, elszórva köztül van néhány humoros pillanat is, de nem állnak össze egésszé. Azért sem, mert vég nélkül sorolhatóak lennének a hasonlóak. Vannak brutálisak és még brutálisabb jelenetek. Nagyon hamar átjön az üzenet és aztán felettébb nyomasztóvá válik az este. Mindenki ízlése szerint eldöntheti, hogy mi az, ami rosszabbul esne neki, a nemi erőszak, vagy ha a gyerekeit a mostohaapa elvből véresre verné rendszeresen. Szerda óta jó néhány részletre tisztán emlékszem, de sok teteje nem lenne, ha felsorolnám. Bárki elképzelheti a szokásos alaphelyzeteket.
Én kifejezetten azért mentem, mert kíváncsi voltam Fullajtár Andreára. Minden jelenetében erős volt, kellően nyomasztó volt nézni bántalmazottként, de feleségverőként is volt egy jó jelenete, de Pipás Pistaként (sorozatgyilkos, aki megrendelésre tett el láb alól erőszakos férjeket - férfi ruhában, nőként) volt talán a legemlékezetesebb.
A produkcióban részt vevő férfiak (Rába Roland, Vati Tamás) természetesen az agresszív férfiak sorát kapták feladatul, értelmiségieket és tanulatlanokat egyaránt. Még három táncosnő szerepelt a Bozsik Yvette Társulatból, akik prózai szerepeikben is hitelesek voltak. A két külföldi akcentusos beszéde egy kis derűt is csempészett a komor jelenetekbe, ami ránk fért és nyilván azt is éreztették ezzel, hogy messze nem csak magyar problémáról van szó.
Ha valakit érdekelnek az alkotók, netán szereti Bozsik Yvette rendezői stílusát, foglalkoztatja a téma, akkor a legjobb időpont az előadás megtekintésére május 31., amikor Csáki Judit egy Kritikus Órát is tart utána, fel lehet tenni kérdéseket.
május 15.: Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy kritikus is belenézett ebbe a cikkembe és kijavított. Mórocz Adrienn nem táncosnő, hanem egyetemi hallgató, aki a Bábszínházban is látható több előadásban, sőt a Tháliában nekem is feltűnt a Bozsik-féle Pöttyös Panniban. De jó a mozgása és ez nem hátrány.
