Rendkívül otthonos és békés hangulatot árasztott ma a Nemzeti. Olyan volt ott lenni, mintha semmi különös nem történne, pusztán egy repertoárszínház stúdiójában gyülekezne az ismerősökből, barátokból, a színház tagjaiból álló, mindenképpen a produkció sikerének drukkoló közönség. Aki ide jön, az szeretni akarja a készülő előadást.
A középen lévő emelt színpadot három oldalról tribün fogja körül, alig van kellék - a görög tragédiák üres színpada az, ami fogad - hátul a nagy ajtóval, ami a palotába visz.(Gothár Péter szokása szerint díszlettervezőként is jegyzi az általa rendezett előadást.) A görög mitológiai történethez jól illik ez a tér. Elvileg és sok mozzanatában valóban vígjátékot látunk. A szereplők mind-mind papír ruhában lépnek fel, az istenek is - semmi nyoma a maradandóságnak. Megkérdőjelezi már ez a ruha is önmagában Jupiter és Merkúr hatalmának erejét. Sok különbséget nem látunk köztük, mégis működésbe lép a görög drámák egyik visszatérő gondolata: az ember az istenek játékszere, akik könnyedén használják és eldobják őket, ha úgy tartja kedvük.
Az ember ki van szolgáltatva a hatalomnak, amelynek fogalma sincs arról, hogy mennyire árt voltaképpen. Ebben a beállításban, amely nem idegen a darab szellemétől az is kifejeződik, hogy ez a hatalom is szánalomra méltó és szánalmas is, hiszen nem elégszik meg azzal, ha az történik, amit akart, hanem még spontán lelkesedést is elvár az alattvalóktól. Jupiter az isten várja azt, hogy Alkméné (a tisztaság jelképe, aki miatt egy földi ember arcát kénytelen volt felölteni) önként válassza őt a férje helyett, pedig még csak igazi arcát sem ismeri. Alkménét összetöri ez a helyzet, pedig őt elvileg szereti az isten. Hát igen, a hatalom még a neki kedveseket is elpusztítja, sőt talán azokat a leginkább. A hatalom szánalmassága pillanatok alatt plasztikusan kifejeződik az előadás elején és végén, ahogy a két isten papírba burkolva egy lépcsőn érkezik meg az emberek világába (illetve távozik el onnan). Néhány villanásnyi időre van együtt az előadásban az Alföldi-Udvaros páros, de érezhető, hogy főnök és kiszolgálója fél szavakból is megértik egymást. (Bevillant a tavaly látott Kvartett és benne ez a páros -ezúttal néhány összenézéssel megszületik köztük a kapcsolat, amely lényegében az egyetlen tartós és stabil az egész előadásban.)
Az előadás fő ereje abban áll, hogy ez a nyilvánvaló és egyértelműen érvényre juttatott gondolat (lsd. semmit nem tehetünk a hatalommal szemben, amely úgyis eltapos) vigjátéki köntösben jelenik meg. Nincs szó itt komor búsongásról, nem kell a nézőnek magába mélyednie és elsiratnia ezt az ismét nagyon jó formát mutató társulatot. (Alföldi a műsor készítésénél nyilván tudta, hogy ez a bemutató mindenképp a pályázati eredményhirdetés után lesz. Ha betartják az eredeti időpontot a Sirály még kijöhetett volna a végső eremény megismerése előtt.)
Ez az előadás hálás, bár kisebb szerepet ad Nagy Marinak, aki az öregedő feleség vázlatosan megírt szerepét élettel tölti meg. Amphitryonék elég jól működő házassága mellett belelátunk egy régen kihűlt férj-feleség kapcsolatba. Nagy Marinál hangsúlyosabban van jelen Znamenák István (több a jelenete, több a szövege), aki elsőként éli azt át, milyen az, amikor az embert a hatalom a saját identitásától fosztja meg. A főpróbán az én észleletem szerint döcögősen indult be jelenete az Ál-Sosiást játszó Udvaros Dorottyával. (Az előadás tempójának egyik fő meghatározója Znamenák, néhány előadás után egész biztos, hogy ez a jelenet is működni fog.)
Znamenákot összekeverni Udvarossal azért elég nagy kihívás. Ez a szereposztás, amelyet már többektől hallottam szapulni az elmúlt napokban, azonnal jelzi, hogy a nézőnek kell magát az alkotófolyamatba aktívan bevetnie. Ha el tudjuk képzelni, hogy Nagy Zsolt a győztes hadvezér, aki Thébába tér meg, higgyük el azt is, hogy Udvaros Merkúr és éppen olyan, mint Znamenák. Mivel nincs Znamenák Istvánnak egy színész-ikertestvére (ami az egyetlen hiteles megoldás lenne persze), szinte teljesen mindegy, hogy ki az, akivel össze kellene tévesztenünk. Szándékosan nem használnak egymásra hasonlító színészeket. Ugyanez a helyzet a Nagy Zsolt - Alföldi párossal. Ráadásul az asszony (Tenki Réka) reakcióiból világos, hogy nagyon is érzékeli a két férj közti minőségi különbséget, az eltérő magasságot. A férfiak hozzáállása, viselkedése is jelentősen eltérő - önmagában is látszana ebből, hogy ki az igazi, ki a csaló.
Mi van akkor, ha mi nem akarjuk látni, hogy átvernek, kihasználnak és pusztán a hatalom játékszerének vagyunk jók? Sőt: ha a hatalom szimpatikus? Alföldi Jupiterje ugyan pökhendi, nagyképű, felületesen gondolkodó, de mintha tényleg szerelmes lenne és így esendő. Szerethető ez az isten, aki ki van szolgáltatva egy földi asszony viselkedéseinek. Mi van, ha a lelkünk mélyén jól esik az átverés, hiszen figyelem van mögötte?
Nagyon úgy tűnik, hogy ez így van.
Az előadás végén Alkméné és Amphitryon kettesben, egymásra utalva marad. Mindkettőjüket megcsúfolták, elvesztették a becsületüket, összeomlott az életük. Az isten pedig elég önhitt ahhoz, hogy ebből a tragédiából mit se vegyen észre ("nézd komédiának és mulatni fogsz") és nagylelkűen felajánlja az isteni gyermek, Heraklész érkezését. Ezzel a keggyel biztosítja, hogy nyoma maradjon ennek a kis epizódnak és jószándékú, szeretetteli közreműködését ne felejthesse el senki,
Jó volt látni az előadást, ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy mindössze négy hónapnyi élet jusson neki. Lehetne ebben igazán hosszú széria is. Tényleg nem lehetne Robi mv. jövőre? Legalább. A közönségnek kellene ez az előadás.
A nézőtér kialakításánál gondoltak az pótszékesekre is, a várható tülekedésre. Örömmel jelentem azoknak, akiknek nincs jegye és nem is tudnak menni márc.28-án 15h-kor (erre van egyedül kapható jegy jelenleg!), hogy becsléseim szerint a 3 kispadra és lépcsőkre a tűzoltó ámenjével akár 25 plusz embert is be tudnak majd ültetni. Nem reménytelen az ügy, de én a helyetekben legalább hatra odamennék a pénztárhoz, hogy valóban bejussak. (A saját helyemben is, ha újra próbálnám nézni. Az újranézés gondolata nem azonnal, csupán a Boráros tér környékén ötlött fel bennem...)
Érdemes.
