Bejegyzések


Nem gyakran adják a Julius Caesart, élőben én is mindössze negyedszer találkoztam vele. 1988-ban a Radnótiban, 1994-ben a Katonában láttam és 2014-ben a Vígben (erről van is beszámoló, visszakereshető). Utóbbi szintén Fekete Ádám és Forgách András szövegét használta, amelyet most…

Címkék: Székesfehérvár Gáspár Sándor Kuna Károly Bagó Bertalan Fekete Ádám Derzsi János Julius Caesar Forgách András Krisztik Csaba Sarádi Zsolt Kádas József Egyed Attila Vereckei Rita Sághy Tamás Kerkay Rita Kricsár Kamill Kozáry Ferenc Tucsni András Kelemen István Juhász Illés Váradi Eszter Sára Csontó András Imre Krisztián Márk Keller János Rovó Tamás

Szólj hozzá!

A  Labdakidák történetét sokszor feldolgozzák, és nemcsak Szophoklész Antigonéjában jelenik meg. Nemsokára lesz egy a Radnótiban, amelyet éppen a legutolsó túlélőről, Iszménéről neveztek el. Emlékszem még 2014-ből egy Kreónra is,  és a székesfehérváriak friss bemutatójának is ez lett volna a…

Címkék: Székesfehérvár Nagy Péter Derzsi János Varga Mária Andrássy Máté Kádas József Vereckei Rita Kovács Tamás Sághy Tamás Varga Gabriella Varga Lili Kricsár Kamill Tucsni András Molnár-Gábor Nóra

Szólj hozzá!

Több, mint két éve készült erre a napra a székesfehérvári színház társulata, és az utolsó percben mégis el kellett, hogy maradjon. Ez manapság papírforma, de azért minden egyes alkalom szörnyű. Az alábbi szöveget a sajtós próba után készre írtam, hogy majd azonnal kiteszem a premier után. Miután ma…

Címkék: Székesfehérvár Gáspár Sándor Kuna Károly Bagó Bertalan Tasnádi István Nagy Péter Kiss Diána Magdolna Derzsi János Darvasi László Horváth Csaba Az ember tragédiája Závada Pál Hargitai Iván Varga Mária Márton László Krisztik Csaba Andrássy Máté Tóth Ildikó Trokán Péter Kiss Jenő Perczel Enikő Kádas József Egyed Attila Szikora János Kovács Tamás Sághy Tamás Benedek Mari Pálya Pompónia Kerkay Rita Varga Gabriella Kovács Yvette Alida Varga Lili Kricsár Kamill Tucsni András Ballér Bianka Gréta Kárpáti Enikő Ladányi Júlia Imre Krisztián Márk Tragédia 2.0

Szólj hozzá!

Horváth Csaba nem először nyúlt Tar Sándor szövegeihez, és aki azon gondolkodik, hogy kell-e neki ez a Monteverdi ÉS Dargay Marcell zenéjével és két operaénekes közreműködésével megbonyolított mozgásszínházi előadás, azoknak csak azt mondhatom röviden: akinek a „Te országod” tetszett, vagy Horváth…

Címkék: Trafó Horváth Csaba Fehér László Nagy Norbert Krisztik Csaba Megyesi Zoltán Forte társulat Kádas József Armel Operafesztivál Horkay Barnabás Pallag Márton Benedek Mari Földeáki Nóra Widder Kristóf Dargay Marcell Molnár Anna Hojsza Henrietta El valahová Metrum Ensemble

Szólj hozzá!

A mai napomat ennek a cikknek a megírásába fektettem nagyrészt, amit egy technikai hiba miatt elvesztettem, bár az automatikus mentés be volt állítva. Tehát most következik a második nekifutás, talán így kevésbé lesz túlírva.

Címkék: Szkéné Horváth Csaba Fehér László Nagy Norbert Krisztik Csaba Andrássy Máté Forte társulat Blaskó Borbála Kádas József Pallag Márton Benedek Mari Földeáki Nóra Ökrös Csaba Hevesi László Payer Ferenc Az öngyilkos

2 komment

Egy héten belül ez a harmadik székesfehérvári előadás, amelyikkel dolgom volt: a Jóembert keresünk-kel az eredeti helyszínen, a Leonce és Léná-val pedig ugyanitt a Jurányiban találkoztam, két nappal korábban. Horváth Csaba neve, de az általam kedvelt norvég szerző, Jon Fosse is kíváncsivá tett,…

Címkék: Székesfehérvár Kuna Károly Kiss Diána Magdolna Lábodi Ádám Horváth Csaba Fehér László Varga Mária Hirtling István Perczel Enikő Kádas József Kovács Tamás Sághy Tamás Benedek Mari Pálya Pompónia Varga Lili Tűzkő Sándor Ballér Bianka Gréta Pallós Nelli Halál Thébában Gál Horváth Bernadett Kertész Júlia Domsa Zsófia

Szólj hozzá!

Már hetek óta elhatároztam, hogy ki nem hagyom az alkalmat, hogy a Szkéné decemberi Leonce és Léna bemutatója után ilyen hamar láthatok egy másik verziót is Büchner darabjából, mégpedig annak a Kovács D. Dánielnek a rendezésében, akinek a rövidéletű Heilbronni Katicája az utóbbi évtizedem egyik…

Címkék: Székesfehérvár Kiss Diána Magdolna Jurányi Andrássy Máté Kádas József Egyed Attila Pálya Pompónia Kerkay Rita Kovács D. Dániel Horváth Jenny Varga Lili Kricsár Kamill Bíró Bence Leonce és Léna Ballér Bianka Gréta

Szólj hozzá!

Egy hete láttam a Trafóban a Forte Társulat immár 14 hónapja bemutatott és azóta a POSZT-ot is megjárt előadását, amelynek szövegét Keresztury Tibor írta Tar Sándor novellái alapján és Horváth Csaba, a társulat vezetője rendezte. A Trafó műsorszerkezetét ismerve, feltételezhető, hogy ahogy már a…

Címkék: Trafó Horváth Csaba Fehér László Nagy Norbert Krisztik Csaba Andrássy Máté Zsigmond Emőke Forte társulat Kádas József Horkay Barnabás Pallag Márton Benedek Mari Földeáki Nóra Kurta Niké Novkov Máté Mocsár Zsófia

Szólj hozzá!

Shakespeare mindig aktuális, mindig műsoron van, sőt idén halálának 400. évfordulója miatt az Operaház is neki szentelte az egész évadját. Az Operaházban éppen a Maladype III. Richárd premierjének napján indították a Shakespeare-maratont (17-féle előadás 10 darab alapján, 31-szer két és fél héten…

Címkék: Zsótér Sándor III. Richárd Balázs Zoltán Friedenthal Zoltán Maladype Ambrus Mária Kádas József Pallag Márton Benedek Mari Szűcs Péter Pál Huszárik Kata Tankó Erika Szilágyi Ágota Márkus Sándor Bödök Zsigmond Fila Balázs

Szólj hozzá!

Attól tartok, nem én vagyok az egyetlen, aki életemben párszor átéltem ezt az élményt. Néha nem sok kell, EGYETLEN rossz döntés, akár látszólag kis horderejű dologban és minden borul, több ember életére is kihat. Lear is hoz egy igazán rossz döntést, ereje teljében (mert nem…

Címkék: Székesfehérvár Vígszínház Gáspár Sándor Bagó Bertalan Makranczi Zalán Derzsi János Horváth Csaba Cserhalmi György Krisztik Csaba Földes Eszter Radnay Csilla Kádas József Egyed Attila Sághy Tamás Varga Gabriella Kricsár Kamill

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása