Bejegyzések


Véghez vittem immár a tervet, szerettem volna az Ördögkatlan Fesztivál általunk meglátogatott minden eseményét külön bejegyzésben megörökíteni, sorozatként. Ez mára, a saját magam által kitűzött határidőre meg is történt. A fesztivál két megteremtője: Bérczes László és Kiss Mónika

Címkék: Mucsi Zoltán Scherer Péter Nézőművészeti Kft Ördögkatlan Forte társulat Kőrösi András Feledi János Bérczes László Dinyés Dániel Varró Dani k2 színház Karaván Színház Elek Ányos

Szólj hozzá!

Már lepergett azóta néhány évtized, hogy a miskolci antikváriumban gimnazistaként hetven forintért megvásároltam Ady összes novelláját, amely közel 1400 oldal bibliapapíron, és még a Szépirodalmi Kiadó adta ki 1961-ben. Ehhez a kötethez fordultam sok év után újra, elolvastam belőle azt az öt…

Címkék: Horváth Csaba Fehér László Krisztik Csaba Ördögkatlan Forte társulat Pallag Márton Földeáki Nóra Widder Kristóf Rudolf Szonja Apró véres balladák Lukács Miklós Cimbiózis Trió

Szólj hozzá!

Az első rész után jöjjön 2019 újabb tíz jó előadása független- és magánszínházi műhelyekből:

Címkék: Kálid Artúr Szabó Kimmel Tamás Molnár Piroska Nagy Fruzsina Horváth Csaba Nézőművészeti Kft Mészáros Piroska Mészáros Béla Jordán Tamás Karinthy Márton Gyulay Eszter Megyesi Zoltán Évadértékelés Járó Zsuzsa Forte társulat Murányi Tünde Armel Operafesztivál Földeáki Nóra Baki Dániel Kurta Niké Molnár Anna Mozsár Műhely Soharóza kórus Markó-Valentyik Anna

Szólj hozzá!

Horváth Csaba nem először nyúlt Tar Sándor szövegeihez, és aki azon gondolkodik, hogy kell-e neki ez a Monteverdi ÉS Dargay Marcell zenéjével és két operaénekes közreműködésével megbonyolított mozgásszínházi előadás, azoknak csak azt mondhatom röviden: akinek a „Te országod” tetszett, vagy Horváth…

Címkék: Trafó Horváth Csaba Fehér László Nagy Norbert Krisztik Csaba Megyesi Zoltán Forte társulat Kádas József Armel Operafesztivál Horkay Barnabás Pallag Márton Benedek Mari Földeáki Nóra Widder Kristóf Dargay Marcell Molnár Anna Hojsza Henrietta El valahová Metrum Ensemble

Szólj hozzá!

Tavaszi bemutató volt a Káprázat, amelynek szövegét Lőrinczy Attila írta Élias Canetti regényét adaptálva a Forte Társulat számára. Az előadás megtekintését melegen ajánlom, különösen azoknak, akik a „fizikai színház” iránt érdeklődnek. Horkay Barnabás, Fehér László - rajtuk: Földeáki…

Címkék: Szkéné Keresztes Tamás Horváth Csaba Fehér László Nagy Norbert Andrássy Máté Káprázat Forte társulat Horkay Barnabás Pallag Márton Benedek Mari Földeáki Nóra Widder Kristóf Szilágyi Ágota Kotormán Ábel Grósz Zsuzsanna

Szólj hozzá!

A mai napomat ennek a cikknek a megírásába fektettem nagyrészt, amit egy technikai hiba miatt elvesztettem, bár az automatikus mentés be volt állítva. Tehát most következik a második nekifutás, talán így kevésbé lesz túlírva.

Címkék: Szkéné Horváth Csaba Fehér László Nagy Norbert Krisztik Csaba Andrássy Máté Forte társulat Blaskó Borbála Kádas József Pallag Márton Benedek Mari Földeáki Nóra Ökrös Csaba Hevesi László Payer Ferenc Az öngyilkos

2 komment

Egy hete láttam a Trafóban a Forte Társulat immár 14 hónapja bemutatott és azóta a POSZT-ot is megjárt előadását, amelynek szövegét Keresztury Tibor írta Tar Sándor novellái alapján és Horváth Csaba, a társulat vezetője rendezte. A Trafó műsorszerkezetét ismerve, feltételezhető, hogy ahogy már a…

Címkék: Trafó Horváth Csaba Fehér László Nagy Norbert Krisztik Csaba Andrássy Máté Zsigmond Emőke Forte társulat Kádas József Horkay Barnabás Pallag Márton Benedek Mari Földeáki Nóra Kurta Niké Novkov Máté Mocsár Zsófia

Szólj hozzá!

október
8.

Szkéné - Godot-ra várva

A Forte Társulat előadása, Horváth Csaba rendezése |  MakkZs  |  Szólj hozzá!

A nagy füzet hatalmas sikere után egy régebbi (2010. április) táncelőadást tűzött műsorára  a Forte Társulat Horváth Csaba rendezésében. Az előadást még láthatta MGP, elég lelombozó feladat az ő sorai után egyáltalán megfontolni, hogy valamit írjak az előadásról.…

Címkék: Szkéné Horváth Csaba Krisztik Csaba Godot-ra várva Forte társulat

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása