Bejegyzések


Nem gyakran adják a Julius Caesart, élőben én is mindössze negyedszer találkoztam vele. 1988-ban a Radnótiban, 1994-ben a Katonában láttam és 2014-ben a Vígben (erről van is beszámoló, visszakereshető). Utóbbi szintén Fekete Ádám és Forgách András szövegét használta, amelyet most…

Címkék: Székesfehérvár Gáspár Sándor Kuna Károly Bagó Bertalan Fekete Ádám Derzsi János Julius Caesar Forgách András Krisztik Csaba Sarádi Zsolt Kádas József Egyed Attila Vereckei Rita Sághy Tamás Kerkay Rita Kricsár Kamill Kozáry Ferenc Tucsni András Kelemen István Juhász Illés Váradi Eszter Sára Csontó András Imre Krisztián Márk Keller János Rovó Tamás

Szólj hozzá!

A Katlan számunkra a karszalagok kiváltása után nem sokkal, a nagyharsányi iskola tornatermében kezdődött, mégpedig a Tasnádi István által írt és rendezett Kartonpapával. Most már több mint egy hét távlatából visszanézve: Jánosnak túl erős kezdés volt, de ezt előre nem sejtettem. A remek szereplők…

Címkék: Székesfehérvár Tasnádi István Mucsi Zoltán Parti Nóra Kiss Diána Magdolna Scherer Péter Udvaros Dorottya Hargitai Iván Nézőművészeti Kft Tóth Ildikó Ördögkatlan Egyed Attila Ignjatovic Kristina Kovács Tamás Pálya Pompónia Varga Ádám Pintér Réka Kartonpapa Mosolygó Sára

Szólj hozzá!

Több, mint két éve készült erre a napra a székesfehérvári színház társulata, és az utolsó percben mégis el kellett, hogy maradjon. Ez manapság papírforma, de azért minden egyes alkalom szörnyű. Az alábbi szöveget a sajtós próba után készre írtam, hogy majd azonnal kiteszem a premier után. Miután ma…

Címkék: Székesfehérvár Gáspár Sándor Kuna Károly Bagó Bertalan Tasnádi István Nagy Péter Kiss Diána Magdolna Derzsi János Darvasi László Horváth Csaba Az ember tragédiája Závada Pál Hargitai Iván Varga Mária Márton László Krisztik Csaba Andrássy Máté Tóth Ildikó Trokán Péter Kiss Jenő Perczel Enikő Kádas József Egyed Attila Szikora János Kovács Tamás Sághy Tamás Benedek Mari Pálya Pompónia Kerkay Rita Varga Gabriella Kovács Yvette Alida Varga Lili Kricsár Kamill Tucsni András Ballér Bianka Gréta Kárpáti Enikő Ladányi Júlia Imre Krisztián Márk Tragédia 2.0

Szólj hozzá!

Már hetek óta elhatároztam, hogy ki nem hagyom az alkalmat, hogy a Szkéné decemberi Leonce és Léna bemutatója után ilyen hamar láthatok egy másik verziót is Büchner darabjából, mégpedig annak a Kovács D. Dánielnek a rendezésében, akinek a rövidéletű Heilbronni Katicája az utóbbi évtizedem egyik…

Címkék: Székesfehérvár Kiss Diána Magdolna Jurányi Andrássy Máté Kádas József Egyed Attila Pálya Pompónia Kerkay Rita Kovács D. Dániel Horváth Jenny Varga Lili Kricsár Kamill Bíró Bence Leonce és Léna Ballér Bianka Gréta

Szólj hozzá!

A múlt hetem kiemelt eseménye volt ez az előadás, a színházkedvelő lányom, Vilma 17. születésnapjára időzítve. A múlt szombati kecskeméti Jóember megtekintése kíváncsivá tett, hogy milyen lehet ez a másik Jóember, Bagó Bertalan rendezése, amelyiknek a novemberi bemutatója óta jó hírét hallottam, így…

Címkék: Székesfehérvár Kecskemét Gáspár Sándor Bagó Bertalan Zsótér Sándor Szemenyei János Trokán Nóra Térey János Nagy Péter Derzsi János Jóembert keresünk Petrik Andrea Krisztik Csaba Andrássy Máté Tóth Ildikó Egyed Attila Vereckei Rita Kricsár Kamill Kovács Krisztina Csontó András

Szólj hozzá!

Attól tartok, nem én vagyok az egyetlen, aki életemben párszor átéltem ezt az élményt. Néha nem sok kell, EGYETLEN rossz döntés, akár látszólag kis horderejű dologban és minden borul, több ember életére is kihat. Lear is hoz egy igazán rossz döntést, ereje teljében (mert nem…

Címkék: Székesfehérvár Vígszínház Gáspár Sándor Bagó Bertalan Makranczi Zalán Derzsi János Horváth Csaba Cserhalmi György Krisztik Csaba Földes Eszter Radnay Csilla Kádas József Egyed Attila Sághy Tamás Varga Gabriella Kricsár Kamill

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása