Figyelmeztetés: ez egy nyomhagyó blogbejegyzés, nem kritika, és bizony már megint a Figaro 2.0-ról. Nem célja, hogy másfél perc befektetéssel minden kiderüljön az előadásról, és nem a teljesség igényével készült, hanem kiegészítésnek, mégpedig csakis "a beavatottaknak", akik tudják, hogy miről van szó, mert már látták az előadást.ÉS: NEM lesz mindenki név szerint említve a szereplők közül (30 szólistáról beszélünk!, akik mind sokat dolgoztak a produkcióért), de ez csak azt jelenti, hogy valószínűleg a korábbi NEGYVENKILENC cikk valamelyikében, akár többször is már pont szó volt a most többé-kevésbé elhanyagolt énekesek valamelyik remek húzásáról, poénjáról, stb. Az előadás kapcsán ez az ötvenedik, mondhatni jubileumi írásom, egyben addig az utolsó is, amíg nem lesz belőle újabb sorozat. LENNIE KELL, remélem, hogy lesz, csak meghívják az előadást valahova, ahol újra meg tudom nézni. Bízom az alig emlegetett szervezőkben, Kiszely Noémiban, Nyáguly Emőkében, hogy összehozzák, ahogy eddig is rengeteget dolgoztak a Gördülő előadásokért ÉS ezért az Operakalandért is. Köszönet nekik!
(Ha valakit egy bizonyos szólista érdekel, akkor javaslom, hogy keressen rá célzottan a névre, illetve elsősorban olvassa el az énekes-ajánlók közül azt, amelyik az adott személyre vonatkozik. Mindenkivel külön foglalkoztam, és leírtam, amit tudtam róluk, kiről többet, kiről kevesebbet.)
A héten két egész és két fél előadást láttam a lehetséges nyolcból - ami még eszembe jutott ezek kapcsán az előadásokról, azt most rátok zúdítom.
De még előtte: nekem nagyon jól esett a 14 előadáson, amelyiken ott voltam végig vagy csak egy felvonás erejéig, beszélgetni a vidéki gyerekekkel, akik sokszor hajnali négykor, ötkor keltek azért, hogy az előadáson ott lehessenek, mások pedig éjfélre vergődtek utána haza, mert nekik épp a délutáni jutott, amelyre ráadásul megtartott órák után mentek el. Azt hiszem, hogy ha rajtam múlna, ebbe az irányba tolnám el a Kalandot, egészen a vidékiek felé, a pestieknek nyugodtan fel lehetne ajánlani akciós jegyeket esti előadásokra, hiszen nekik nem kerül ekkora erőfeszítésbe a részvétel, és pont emiatt nem is értékelik olyan sokra a lehetőséget. Én egykor Miskolcról évente kétszer tudtam feljönni, 3-4 előadásra alkalmanként, és ezek számomra az év csúcspontját jelentették, még mindig nem felejtettem el, hogy nagy dolog beülni az Erkelbe, még akkor is, ha 17 nap alatt 14 alkalommal ezt megtehettem.
Tehát, az előadásokról:
