Mezei néző

Tizenkét előadás vasárnapra:

Tizennégy előadásról, amelyek mind elérhetőek szombaton - azon kívül, hogy az Erkelben jön a Triptichon bemutató is.

A cím idézet Puccini Köpenyéből, a férje és szerelme-szeretője között őrlődő nő sóhajt fel így, nem pedig FB-bejegyzések és pszichológiai tanulmányok végső megállapítása. Igen, ha csak az idei opera előadásokat nézzük, nehéz azt mondani egy előadásra, hogy ennek tényleg lehet örülni és jól sikerült. Nekem nemrég várakozáson felül négy ilyen élmény is összejött viszont, az Élet a Holdon, a Poppea, a Farnace és a "Don Giovanni a la Schrott" szintén, és most miközben ezt a Triptichon főpróbát néztem, akkor is az jutott eszembe, hogy ennek az előadásnak sokkal több erénye van, mint ami zavar benne, tehát ez a pohár is inkább tele van (és a premieren illetve a későbbi előadásokon ez még inkább így lesz várhatóan), mint amennyire üres. Határozottan megy felfelé az évad, bár az is igaz, hogy az Otello után valószínűleg rendkívüli nehézségbe ütközne egy rosszabb előadás létrehozása. Talán ez is volt a küldetése, pozitív opera-látásra hangolt minket és már annak is örülünk, ha egy előadásban a rendező megadja az esélyt, hogy az énekesek jól érvényesüljenek .

Most Anger Ferenc előadásában (Kesselyák Gergely vezényelt) nagyon sok énekes kap villanásnyi, de néhányan kiemelkedően jó lehetőséget, ahogy összeszámoltam, tizennyolcan azok közül, akiket a blogomon emlegetni szoktam. Ennek lehet, sőt muszáj is örülni. A legutóbbi monstre Don Giovanni bejegyzés után a körülményekhez (és a résztvevők nagy számához képest) most igyekszem tömör ajánlót írni.

Tíz előadás péntekre:

A Fidelio Súgó decemberi kiadásában Szabó Máté interjú található (60.p.). Ebből értesültem, hogy Sybill bemutató lesz, amelyet még sosem láttam, de nem is terveztem, viszont a rendező korábbi munkái és a körvonalazott  koncepció alapján érdemesnek tűnt a megtekintésre, még úgy is, hogy nem kifejezetten kedvelem az operetteket. Az előadás várakozáson felüli élmény volt, örültem, hogy néztem. 

Megkezdődött az idei évad hat estéből álló Don Giovanni sorozata az Erkel Színházban. Gianfranco de Bosio rendezése egy sokkal szellemesebb, gondolatgazdagabb elődöt váltott le 2012 novemberétől, amelyet éppen az első két előadás karmestere, Kesselyák Gergely jegyzett és amelyet én napra pontosan 12 éve, a főpróbán láttam először. 

Annak idején a főpróbán megfogadtam, hogy egy ennyire jellegtelen Don Giovannira nem ülök be többet. Ez hiba volt. Azóta a szereposztás változásainak köszönhetően már sokszor megszegtem ezt a fogadalmam, most meg ráadásul mind a hat (de legalább öt) este megtekintését tűztem ki. Már az első kettő is - teljesen megegyező felállással, egy nap szünet beiktatással - ismét azt bizonyította, hogy mennyire más tud lenni ugyanaz az előadás. 

Az Operaház vezetősége ezúttal is vendéget hívott a címszerepre, mint tavaly, bár lassan hasonlóképpen különleges eseménynek számít a második szereposztás Don Giovannijának pesti fellépése is, hiszen Bretz Gábor alig van jelen az Operaház műsorában, idejének háromnegyedét külföldi fellépések töltik ki. A további négy előadás az övé lesz (dec. 11, 13,17,19), aki kedvet kap, ezeket nézheti és 17-re tud legjobb eséllyel jegyet venni. De a péntek még messze, amikor az első szereposztás minden más művésze még vele is megmutatkozhat.

De ennyire ne szaladjunk előre, ez a bejegyzés Erwin Schrott vendégjátékáról szól és nem kis részben néhány gondolatról, amit ez a két este ébresztett bennem, amely nézői pályafutásom 19. és 20. Don Giovannija volt, de részben ajánlónak írom a további előadások megtekintéséhez, hiszen még csak az elején vagyunk a sorozatnak.

Tizenegy előadás csütörtökre:

Nyolc előadás szerdára:

Nyolc előadás kedden:

Nyolc hétfői előadás: