Mezei néző

Én a magam részéről Hábetler András Figaróját akarom nézni,ennél jobban ember nem várhat előadást, azt érzem. Én biztosan nem, harminc éve pontosan így készültem egy hónapon keresztül a pesti kalandjaimra (évente kétszer 3 napról beszélünk, alkalmanként négy előadásról), ebben a tekintetben nem öregedtem meg, még van, ami igazán fel tud lelkesíteni. Ez a Figaro 2.0. most egy hónapon belül három városba is eljut, ezen a hétfői napon a győriek örülhetnek neki (18h!), akik úgy néz ki, hogy meg is vették az összes jegyet előre és azok, akik meg tudják oldani, hogy elmenjenek oda. Minden helyszínről tervezek írni,remélem, hogy ez az augusztus óta dédelgetett tervem nem borul fel, hiszen az évadom két pillére közül ez az egyik. Csak legyen minél több. Ettől függetlenül itt van kilenc pesti előadás:

Nyolc előadás:

Tizenegy előadás :

Ránézve a műsorra nem érzem magam túlságosan feldobva, bár ha lenyomjuk a februárt elmondható, hogy a télnek is vége lesz. Nekem feltétlenül vissza kell vennem a tempóból, bár ideiglenesen 23 előadást így is beírtam, bár ezek nagyon két pólus felé tolódnak, vagy opera vagy fiatal színészek új előadásai miatt fogok otthonról eljönni. Színházanként most is végigveszem azért az újdonságokat, bár ebben a hónapban ez túl sok nem lesz.

Hat előadás, köztük több is, amelyek  a megírás idején - 4 éve - sem voltak már új előadások. Ez is mutatja, hogy működik a magyar repertoár előadásos szisztéma, még mindig van rájuk igény.

Tegnap este az érdeklődők két nálunk nem játszott Csajkovszkij operát ismerhettek meg mindössze kétórás gyorstalpaló továbbképzés formájában a Zeneakadémián. A négy felvonásos "A cárné cipellője" és a "Jolánta" (utóbbi másfél órás egyfelvonásos romantikus opera) Almási-Tóth András által eggyé forrt, új dimenziókat nyert. Én mindig biztos vagyok benne, hogy operavizsgáról operavizsgára meg fogok lepődni, bár a legnagyobb meglepetés az lenne, ha egy közismert operát, észlelhető rendezői beavatkozások nélkül, eredeti formájában mutatna be a rendező. Azt hiszem, hogy ekkora csavar nem várható tőle mégsem, de nem is baj, ezek az operavizsgák azt mutatják, hogy a műfajhoz másként is hozzá lehet nyúlni, bár a legtöbb hallgató a képzés vége után mégis hozzá kell, hogy törje magát a "hagyományos operajátszás" világához. De legalább volt egy fiatalkori kalandos időszak a pályája elején, lesz mire visszagondolni és nem fog sokkot kapni, ha mégis hasonló elvárásokkal találkozik majd, ha netán valamelyik német operaházban fog elhelyezkedni. 

Az Operaház törzsnézői, akik nyilván nem járnak e vizsgákra, ezeket az Almási-Tóth-féle műtéteket feltehetően nem műfajmentő beavatkozásnak értelmeznék, nem játéknak, amely által sok hallgató kap jó jó lehetőséget (többen, mint ahányan egy hagyományos operában kaphatnának), hanem szentségtörésnek. Akármi is valakinek az ítélete erről a rendezőtanári hozzáállásról, a lényeges mindig a végeredmény, milyen maga az előadás, az a két óra (egy szünettel), aminek ki vagyunk téve. Én szerettem. Részletek következnek:

Nyolc előadás:

Hét előadás:

Mikó Csaba már legalább tíz éve jelen van színházi előadások háttérmunkásaként, íróként, dramaturgként, sőt saját könyve is jelent már meg. Neve nem most tűnik fel először az Örkény Színház színlapjain sem, e darab rendezőjével, Gáspár Ildikóval együtt dolgozták át illetve készítették két korábbi bemutató, a Stuart Mária, illetve legutóbb a Mese az igazságtételről, avagy a hét szamuráj szövegét is. A szórólap az Apátlanok előéletéről mindössze annyit közöl, hogy 2013-ban elnyerte az Évad Legjobb Magyar Drámája-díjat, mást nem.

A Vashegyi György által vezetett Purcell kórus és Orfeo zenekar idei első koncertjén Purcell 1692-ben írt Tündérkirálynőjét mutatták be, mégpedig teljes terjedelmében, húzások nélkül, de a prózai szövegeket és a szcenírozást is mellőzve.