Mezei néző

Kilenc előadás:

Nekem, ha minden a várakozásoknak megfelelően történik, ez lesz színházilag a csúcsnapom januárban. Két olyan előadás, amelyeket sokszor láttam, különösen szeretem mindkettőt és igazából akármelyik is elég lenne önmagában, de ha egyszer ezt dobta a műsor, egyiket sem hagyom ki, hacsak valami vis major esemény nem történik. Délelőtt Pomádé napot tartok az Erkelben, ez az utolsó lehetőség idén (júniusban egy koncertszerű előadás lesz ugyan még, de ez az igazi, ráadásul teljesen telt ház várható, de azért mindenkit biztatnék a próbálkozásra így is, nagy a színház, lehetnek fel nem vett foglalások is.) Cser Krisztián nyolc éve ezzel a szerepével robbant be a hazai operaéletbe és én, ahogy a vele foglalkozó cikkek relatív nagy száma is jelzi, nem veszítettem szem elől azóta sem. (Ha valaki most nem nézi, akkor néhány nap múlva jön Eötvös Péter operája, abban is megtekintheti persze, de én azért a biztosra mennék, sőt megyek. Pomádé forever!)

Hasonló lelkesedéssel tudom estére ajánlani a Kamrában a Cosí fan tuttét, amely ugyan egyzongorás előadás, Dinyés Dániel pótol egy szimfonikus zenekart, de az az előnye megvan, hogy valóban olyan mint a színház, minden elemében ki van találva, Göttinger Pál egy éven át dolgozott rajta színészekkel és operaénekesekkel. Én egy kivételével mindegyik nyílt próbán voltam, írtam a teljes sorozatról és a bemutatóról is. Június óta volt még néhány vidéki vendégjáték, de több hónap pihenés után most jön egy felújítás - érdekes lesz látni, hogy mi változott. Benne Kolonits Klára, karnyújtásnyi távolságban énekel - ...mi kell még? - Többszörnézős színház ez, érdemes próbálkozni pótszékkel...

Ezeken túl még mindig van 12 ajánlatom az operáktól idegenkedőknek, ezek dominálnak mindig a kínálatban persze:

Szeretem az operavizsgákat követni, nagyszerű látni a folyamatot, ahogy a hallgatók kibontakoznak és később - ha nem szipkázza el őket valamelyik külföldi operaház - és fel-feltünedeznek mindenféle koncerteken, előadásokon, lehet nekik örülni és visszaemlékezni a kezdetekre, másrészt azért, mert a rendező, Almási-Tóth András sosem vesz elő olyan darabot, amelyre a legtöbb hallgató (és néző) nyíltan vagy titokban vágyna, szó nem lehet az "ABC operákról", viszont minden évben hallunk új szerzőkről, akiket a mezei néző még véletlenül sem ismer. Így ezeknek a vizsgáknak az a mellékhatása is megvan, hogy kissé szolidabbak leszünk, aki azt hiszi, hogy jól ismeri az operairodalmat, az most kijózanodhat.

10 előadás erre a szombatra, amikor egyébként az Erkelben dalestet ad Renée Fleming is, akinek Arabella felvétele az egyik kedvencem.

Kilenc előadás:

Messze a legszínházmentesebb nap, de van 5 megfontolandó előadás és minthogy csak egy helyen lehetünk egyszerre, akár ez is elég lehet a választáshoz. Ráadásul ezen a napon még egyszer nézhető Kolonits Klárával és Gergye Krisztián csapatával a Lautrec táncolni fog.

A Kamra előadását igazi mezei nézőhöz méltóan oldottan és bevonódottan néztem - majdnem fél órán át, amikor az kezdett el foglalkoztatni és ez a gondolat később is fel-felmerült bennem: miért tartotta fontosnak a rendező, Hegymegi Máté (vagy akárki más, aki a műsor kialakításába beleszólhatott) ezt a történetet, amelyet többé-kevésbé hagyományos eszközökkel elmesél, a főszereplőt használva narrátornak. Mi az, ami miatt 2016-ban ebből a Günter Grass regényből színpadi adaptációnak kellett készülnie (Mikó Csaba illetve a két dramaturg Gábor Sára és Bereczki Csilla által)?

Hét előadás:

Harmincöt napon belül immár a harmadik színházi társasjátékon vettem részt a Jurányiban, a Szociopoly és a Menekülj okosan után először élve át, milyen a legeredményesebb csapat tagjának lenni. Ugyan egészen világos volt mindháromszor, hogy remek döntéseink csak óriási szerencsével párosulva vezetnek eredményre, de most minden összejött és kicsit fel is turbózott minket az, hogy annak ellenére, hogy a játék úgy van létrehozva, hogy szinte lehetetlen legyen a hajléktalan sorsból kikecmeregni, nekünk ez mégis sikerült.

Kilenc előadás - ma van két Sirály, és elvileg egymás után megnézhetőek lennének. Micsoda szellemi kaland lehetne ez, jutott eszembe...