Mezei néző

Tavaly sok év szünet után újra visszatért a Filmszemle, és egy teljes hétre beköltöztem a Corvin moziba – 22 vetítés alapján tudtam írni. Most elsősorban a 2024-25-ös legfrissebb filmekből válogattak, és csak elvétve jelent meg egy-egy korábbi alkotás, és nekem is kevesebb időm volt,  így idén a rövidfilmek mellett döntöttem - melléjük csak két játékfilm fért be. Évtizedek óta tapasztalatom, hogy később szinte lehetetlen a kihagyott rövidfilmeket pótolni, így nem a legjobban reklámozott nagy produkciókra hajtottam.

Néhány gondolat a látottak kapcsán:

Munkából egyenesen színházba rohanás és szinte utolsó perces beesés esete forgott fenn ezen a pénteken, bár néhány perc sorbanállás is jutott a harmadik emeleti kamaraterem előtt az Eötvös 10-ben, amelyik a Radnóti Színház alkalmi játszóhelyévé lépett elő.

Praktikus tudnivalók: a Hűtlenek már NEM érkezési sorrendes, a nézőtér emelkedik, mindenhonnan jól látni, és a kezdés előtt csak egy-két perccel van a beengedés. Most már biztosan nem érdemes nagyon sokkal korábban megérkezni és beállni a szűk folyosóra.

 Az előadás 110 perc, nincs szünet. A február 12-13-i időpontokra mutatóban van még néhány jegy, aki mellette dönt, annak gyorsan kell lépnie, mert mindig megtelik és nincs pótszékezési lehetőség.

Talán túl jól sikerült Alföldi Róbert 2010-es előadása a Nemzeti Színház festőtárában, ezért nem vágtak bele azóta (csak egyszer, Tatabányán) Martin Sperr kortárs népszínművének megrendezésébe. 2026 január 16. óta viszont Szombathelyen látható, ismét Alföldi Róbert rendezésében, de ezúttal Bíró Bence átdolgozásában, a helyi viszonyokhoz igazodás szándékával.

Az előadás két óra, szünet nélkül – nem a kellemes szórakozás kategória, viszont nemigen vannak benne üresjáratok, végig fenntartja az érdeklődésünket. Lehet rajta helyenként nevetni is, de kevesebbet, mint a Tisztítótűz-ön, amelyet mi közvetlenül ez előtt láttunk.

Ez a színház szembesít és elgondolkodtat, még hetekkel a megnézés után is eszünkbe fog jutni.

Tizenöt évvel (és kilenc nappal) korábban nyitották meg ünnepélyesen Szombathely jelenlegi kőszínházát, amelyben ezekben a napokban kezdte meg a második igazgató, Szabó Tibor második igazgatói ciklusát – én pedig most másodszor jártam itt, viszont egymás után két előadást is megnézhettem: a Tisztítótűz c. Benkó Bence darabot és a Vadászjelenetek-et Bíró Bence átiratában. Ezekről írtam le néhány benyomást két részben.

Ezen a héten is elmondhatom, hogy az igazán nagyszerű győri Üvegcipő után sikerült még egy friss vidéki előadást megnézni. Pelsőczy Réka rendezése a kecskeméti kamaraszínházban még újdonságnak számít - menetideje: három óra egy szünettel.

Az, hogy miről szól majd a Büszkeség és balítélet sokaknak világos, mégis azt jósolom, hogy ez az előadás a legjobban azoknak fog tetszeni, akiknek alig van háttérismerete Jane Austen regénye és filmfeldolgozásai kapcsán. Az előadás játékos formanyelve azt sugallta, hogy leginkább a gimnazista korosztályt célozta meg az alkotói csapat.

Mr. Darcy és Elizabeth: Orth Péter és Kovács Panka

Második éve üzemel a Vígszínház negyedik játszóhelye, a Víg Szalon, amelynek egyik különlegessége Radnay Csilla önálló zenés színházi dalestje. Hetven perc, szünet nélkül, angol nyelven – felirattal, felejthetetlenül.

(Kedves Cs.K., köszönet a meghívásért! – teljesen megértem, hogy minden eddigi Sommerreisé-t megnéztél eddig, már csak nyolcat kell aludnod a következőig!)

Jó sok nézőt boldoggá tesz majd ez Az üvegcipő, amely láthatóan Molnár Ferenc szövegéhez és szerzői utasításaihoz igazodva készült – nagy rendezői alázattal és ideális szereposztásban. Kelemen József rendezésében működik a szerző receptje: a szerelem elsöpri a józanságot és a kiszámítható rendet, nem a papírforma válik majd be: Sipos Lajos bútorrajzoló élete sem az „ingujj, szappan, törülköző” - sorrendjéről fog szólni.

Miután már 42 korábbi bemutatója volt ennek a 102 éve írt Molnár-darabnak, a történetet ismertnek veszem – akinek nem az, annak eggyel több oka van arra, hogy sürgősen Győrbe utazzon és ebben a verzióban nézze meg.

Három felvonás, két szünettel, 190 perc időigénnyel. (Utazással együtt összesen kilenc órát fordítottam a megnézésre, egyértelműen megérte – mindenkit csak biztatni tudok, hogy ajándékozza meg magát egy kellemes győri kiruccanással az előadás apropóján.)

Ungvári István és Buvári Lilla - Sipos Lajos és Irma

Útra indul a napló, és egyre többen lesznek, akik már olvasás után fogják látni az előadást - sokfelé az országban és a határokon is túl... - Ez jutott eszembe azonnal az előadás után, ennek lehet és kell is örülni. És milyen boldog lenne most a szerző, ha még megérte volna.

Örömteli esemény, hogy újabb előadást készített Fullajtár Andrea abból a naplóból, amelyet nagyanyja, Galló Olga írt és saját életében csak erősen szűkített formában tudott megjelentetni. A Tíz hónap Babilon azóta megjelent a Tények és tanúk sorozatban, most már könnyen hozzáférhető, de az unoka saját előadásában nemcsak ebből válogatott Solt Róbert dramaturg segítségével, de a naplóhoz kapcsolódó levelezésből is.

Ha van előadás, amely előtt nem árt tájékozódni, ez az. 

Egy hete láttam a Karaván Színházban az alábbi plakát ismeretében, és azóta gondolkodom rajta folyamatosan.

Figyelem, már nagyon a végéhez közeledik a 2023-ban bemutatott Medea gyermekei projekt élete, de még  kettő biztosan lesz: február 23-án  és március 16-án és jelenleg van is rájuk jegy. Ez szinte hihetetlen, ha a Jurányi nagy színházterme előtt hosszan elnyújtózó sorra visszagondolok. 

Az elmúlt két évadban sokszor beírtam a naptáramba a címet, de valami mindig közbejött, most viszont a vége előtt egy ereje teljében búcsúzó előadásról írhatok elsősorban nyomhagyás céljából ajánlót.