Mezei néző

Feledhetetlen szép ünnep volt a vasárnap este 10-12 ezer néző számára, akik a 36 fokos kánikulai hőség ellenére is kilátogattak a Budapest Parkba, hogy meghallgassák a Vígszínház fiúzenekarának 50. koncertjét.

A szó szoros értelmében is felhőtlen szórakozás volt, önfeledt boldogsággal vett benne részt mind a rajongótábor, mind a Grund öt zenész-színésze: Ember Márk, Fesztbaum Béla, Medveczky Balázs, Wunderlich József és Zoltán Áron. A vígszínházi ültetett koncertek is óriási élményt adhattak mindeddig, de be kell látni, ez a 2017 májusában alakult zenekar már a Budapest Parkig nőtte ki magát.

Az 50. estéről 5000 karakterben:

A Siegfried után a Ring utolsó estéjét több új énekes jelenléte élénkítette fel, amelyben ettől még a Stefan Vinke – Iréne Theorin kettős dominált ezúttal is.

A Rajna és a Walkür után eljött a harmadik este, amelyben ugyan mindhárom felvonásban felbukkant Wotan, azaz Johan Reuter (Mime, Alberich, Erda és Siegfried partnereként), de a főszereplő már nem ő, hanem a gyűrű jövendő birtokosa és áldozata, a „fiatal Siegfried”. Ez az este mindig a címszereplő kiválasztásán múlik, így előre sejthettük, hogy milyen lesz az este. Azok számára, akik eddig (szinte) minden évben nézték a Ringet, ez volt az egyetlen, amelyik nem hozott újdonságot – valóban azt kaptuk, amire számítani is lehetett.

A walkür a tetralógia legnépszerűbb darabja, erre fogytak el legelőször a jegyek idén is – aki Rajna másnapján ezt is bevállalta, jól járt. Az előadás közvetítése a Bartók Rádióban még legalább három hétig szintén visszahallgatható a mediaklikk.hu-n!

Iréne Theorin

Nem volt ez rossz évad ez az idei az itthoni Wagner-rajongók számára – vissza is fogjuk még sírni. Ősszel az Operában akár három „kör” Ringet nézhettek végig a legelszántabbak, csupa magyar énekessel (laudáció az én hat estémről itt), most júniusban pedig az évad megkoronázásaként megnézhettük a már hozzánk nőtt, félig szcenírozott „müpás Ring”-et is. Mielőtt rátérnék az énekes szólisták emlegetésére: LE A KALAPPAL a fesztivált szervezők, a betanítást végző Kovács János, Polgár Etelka, Bartal László, Bartinai Gábor, Bizják Dóra és Rajna Martin előtt is. Idén is topon voltak a minden előadásban fellépő táncosok és a Fischer Ádám által vezényelt MR Szimfonikusok, akiket a negyedik este végén megérdemelt állótaps fogadott. Már megszokhattuk, hogy az előadás zenei színvonala soha nem megy egy bizonyos szint alá, és az „alapembereket”, alkalmi visszatérőket és debütálókat kellemes arányban tartalmazó szereposztás mindig egy kicsit másként mutatja meg nekünk a történetet, és ez most is így történt.

Minden évben elhatározom, hogy frappánsan fogok összegezni, és ez ugyanígy nem sikerült  ezúttal sem. Ezúttal az olvashatóság érdekében négy részre bontottam a beszámolót – most előadásonként.  (A walkür is már rövidebb ennél, a Siegfried és Az istenek alkonya pedig szinte nyúlfarknyi.)

Röviden: működött az előadások kémiája, azonnal újranéztem volna még egyszer az egészet.

Mindenkinek javaslom, hogy a Bartók Rádió által sugárzott előadásokra keressen rá (mediaklikk.hu), még közel egy hónapig elérhetőek a felvételek – ha csak hallgatjuk őket, kicsit más színben tűnnek fel az előadások, akkor már valóban csak a zene válik lényegessé.

Loge: Christian Franz

Ha valaki nemrég látta a Lefkovicsék gyászolnak című filmet, amelyet Breier Ádám írt, hátha nem felejtette el annak első jelenetét: Máhr Ági és Bezerédi Zoltán egy színházi előadást néznek, amely ugyanúgy az apaságról szól, mint maga a film, sőt ennek is Breier Ádám volt az egyik szerzője. A másik pedig Körösényi Dániel, akik ezt a darabot az Orfeum vezetőjének felkérésére, annak saját ötletéből írták. (Az Anyád kínja című előadás hatalmas sikere indokolta, hogy legyen előadás az apák sorsáról is.) 

Akinek ez a vicces jelenet felkeltette az érdeklődését, az Orfeumban (havonta átlagosan kétszer) meg is nézheti az Apád fülé-t, megtudhatja, hogy milyen szövegkörnyezetben hangzik el a megmutatott párbeszéd. Nemcsak Adorjáni Bálint és Elek Ferenc játszik benne, de Nagy Sándor és Fenyő Iván is – ezt a nagy négyest így együtt biztosan sehol máshol nem lehet látni. Irigylésre méltó helyzetben vannak ezen az estén: az őket választó mezei nézőknek minden feltétel adott, hogy egy jó vacsora után, jó hangulatban csak rájuk tudjanak figyelni. A filmben kiemelten fontos szerepet betöltő szekrény nem látható, de ettől függetlenül feltétlenül ajánlom a 2018 ősze óta futó darab megtekintését. Már régen készültem rá, örülök, hogy végre sikerült.

Legközelebb július 16-án, 23-án és 30-án

Az 1985 óta vezetett nyilvántartásom szerint összesen 134 vizsgaelőadást láttam az SzFE épületeiben, amelyek közül 68-ról van blogbejegyzésem (2013-tól kezdődően). Sok-e vagy kevés, ez viszonylagos, de nekem a hely hiányozni fog. Sőt, már évek óta hiányzik, és rossz érzés, hogy már nem tudom az ötödéves színészek többségének nevét, ahogy régebben – korábban (két és fél év alatt) a rossz névmemóriám ellenére is sikerült mindenkit beazonosítanom, mire diplomát kaptak. Az épület sorsától függetlenül, a pálya legszéléről nézve nem érzem megnyugtatónak az éppen most színészi pályára lépők helyzetét, de nagyon drukkolok nekik továbbra is.

Az Ódry nagyszínpadán tartott legutolsó előadásra elmentem, hogy nyomot hagyjak a bezárás estjének.

Ez volt az évad utolsó mozgalmas színházi hete számomra: közvetlenül a müpás Ring előtt még benéztem a Karinthy Színházba, azzal a kettős céllal, hogy az általam régen nem látott Balázs Andreát és a 90. évét nemrég betöltött Bodrogi Gyulát megnézzem. Aki miattuk menne, az nem fog csalódni: Valcz Péter és Olt Tamás a már 70 éve (!) a színi pályán működő művész számára írt főszerepet egy zenés játékban. (Ha a színművészetin eltöltött négy évét is számítjuk, bizony már ténylegesen ennyi ideje aktív színész Bodrogi. Ráadásul előtte még voltak „tisztán néptáncos” évei is…)

A Víg dokumentumfilmje és A Nyugat császára után legyen itt a harmadik élmény is:

A Víg Házi Színpadának évadzáró előadását nézhettem meg, nagy szerencsével, még az utolsó percben épp beférve – már ez is csoda volt, nemcsak a cím… Felidéztem magamban a helyszínhez kapcsolódó korábbi szép emlékeimet, amelyek közül négy még mindig műsoron van (Szélvész után is szép vagy, A léggömb elrepül, Szülőfalum Pest, Hallgatni akartam) – ezeket továbbra is szívesen ajánlom megtekintésre, a lemaradásaimat pedig igyekszem majd a következő évadban pótolni.

A második májusi élményről, a Vígszínház 125 után:

Kevés előadás megnézését húztam el ilyen hosszan, ráadásul úgy, hogy minden hónapban szerepelt a megnézendő előadások listáján a bemutatója (2020. február 28.) óta. A kieső idő azért mégsem négy év, jól emlékezhetünk, hogy két héten belül már jött is a Covid első leállása, aztán a következő évadban a második is. A bérletes előadások lejátszása után törvényszerűen már csak havi egyszer ment, bíztam benne így is, hogy csak lesz egy olyan alkalom, amikor nem üti egyetlen főpróba vagy egyszeri esemény Rudolf Péter rendezését, amelyet még Eszenyi Enikő igazgatói ciklusában állított színpadra. (Elképesztő elgondolni, hogy ezek a színészek mi mindenen mehettek át a darab kitűzése óta...)

Ezen a szerdán igazán örültem, hogy nem maradtam le róla végleg, és aki nem látta még, azoknak erősen javaslom, hogy pótolják jövőre, mert nagyon lehet élvezni a Víg csapatában játszók egyéni teljesítményét, amely mellett közösségként is hatnak.

Waskovics Andrea, Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila