Mezei néző

A bevezető, a prózai színházi előadások és a koncertek méltatása után ebben a bejegyzésre már csak az Operaház előadásai  maradtak hátra, ezek kapcsán írok le néhány gondolatot. Mivel az Opera idén augusztus 19-re időzítette a zárást, ez a nap akár optimálisnak is mondható az évadértékelésre. (Köszönet mindenkinek, aki elolvasta az előző öt részt és még kitart.)

Ebben a korábbi operás cikkemben beígért "Respekt" fejezet IS megtalálható, azaz néhány sor olyan énekesekről (a teljesség igénye nélkül), akik az idei évadban (is) "legyőztek" egy vagy több nem feltétlenül néző- és/vagy énekesbarát koncepciót. Továbbra is örömmel veszem a kommenteket és kiegészítéseket, vagy akár ellentétes véleményt - ez is egy nézői vélemény, nem kinyilatkoztatás. (Van benne néhány javaslat is...)

 A prózai színházak után legyen szó a koncertekről - előbbre vettem őket, mert idén (talán először fennállásom óta) jelentősen több koncerten jártam, mint ahányszor az Operaházban. ( Egy plusz rész külön jön nemsokára csak az Operaház előadásai kapcsán. Mindenkitől elnézést kérek a késésért, aki netán várta ezt - közel egy hónapja nincs velem a számítógépem, a szöveg jelentős részét telefonon írtam.)

A 2025-ös év is jól kezdődött: Évszakok Ficher Ádám vezényletével (fotó: Pályi Zsófia/Müpa) 

Valóra vált negyven éve (!) dédelgetett álmom: tegnap eljutottam egy promenád koncertre, ott ültem a Royal Albert Hallban, ahol éppen a mi Fesztiválzenekarunk játszott – mintha csak 2019-es Hamburg - Luxemburg - Párizs Kékszakállú-turnéjuk folytatódott volna, amelynek minden állomására követtem őket. A kombináció viszont új: a régi Kékszakállú, Cser Krisztián újabb Juditot kapott Láng Dorottya személyében.  

Figyelem: a koncert még 70 napig bármikor meghallgatható felvételről, nagyon jó hangminőségben,  szeptemberben a Müpában pedig háromszor még eljátsszák, még néhány jegy is akad.  

Íme a beszámoló: 

Egy-egy színész kiemelése után folytatom azokkal a produkciókkal, amelyekben a rendezés, a koncepció, a csapatmunka összességében is megfogott és visszanézve az egész ugrik be, nem elsősorban egy-egy színész.

Anyegin - Örkény Stúdió - Kókai Tünde - fotó: Horváth Judit

A bevezető és a monodrámák, kétszereplősök után ez a harmadik rész kifejezetten az általam idén látott produkciók legjobb színészi alakításairól szól – a teljesség igénye nélkül. Az egyes előadásokról korábban leírtak nem vesztették el érvényességüket… 

A bevezető gondolatok után, három részre osztva a legjobb prózai előadásokról és előadókról emlékezem meg – azokról a produkciókról némileg bővebben, amelyekhez nem írtam önálló ajánlót. 

Pinceszínház - Kamaszharc - Márfi Márk és Grisnik Petra

233 előadásért tudok most a 2024/25-ös színházi évad végén köszönetet mondani minden alkotónak és közreműködőnek, beleértve a színházi háttérmunkásokat és a színházakért dolgozó szervezőket is, és egyben ezek közül néhányat nyomatékosan a figyelmetekbe ajánlani.

Mivel nálunk még mindig a repertoár-rendszer dominál, még a független (=államilag nem támogatott) csapatok esetén is bízni lehet benne, hogy a legjobb/kellő nézettségű előadások a jövő évadban is műsoron maradnak, még ha ritkásabban is, mint ahogy az jót tenne egy előadásnak. (A megírt részletes ajánlók linkjeit mellékelem, és nem fogok újra mindenkit ezekből az előadásokból újra emlegetni, így is öt részre kell bontanom ezt az összegzést.)

Az előadások közel negyede zenés volt (opera, operaközvetítés, koncertek, két musical, egy operett) – ezekről szokás szerint külön bejegyzésben emlékezem meg. Jólesett ez a gyűjtögetés is, az idei évadértékelést több mint egy hónapon át írogattam, de egész biztosan nem lett teljes. Várom a kiegészítéseket kommentben, nektek mely előadások váltak a legjobb élményeitekké?

Örkény Színház - Anyegin - Ficza István

Ugyan előzetesen nem számítottam rá, de a Müpa Wagner-fesztiválja után kaptam még egy ráadás ajándékot, amelyről most haladéktalanul be is számolok. 

Szerda este beindult a nyári színházi szezon Burgerlandban is, amelyet hagyományosan a Szentmargitbányai Kőfejtő premierjétől számítanak. Minden évben más-más operát vesznek elő, de Wagnerre korábban még nem került sor. 120 ezer ember részére készült el ez a Wagner-rendezés (!), ebből is látszik, hogy az opera műfaját még korai temetni. 

A bolygó hollandi-t Philipp M. Krenn rendezésében heti 3-4 estén át (szerdától szombatig) összesen 24 alkalommal játsszák majd el a nyár folyamán, hármas szereposztásban, esőnap nélkül.  Ezen a linken minden információ elérhető, és a jegyek is.

Az idei évadban megnyílt Bástya Színház még június legutolsó napjára is egy új bemutatót időzített, és közönség elé vitte ötször – jövőre biztosan még sok alkalommal nézhető lesz.

Alig ért véget a sorozat, és már kaptam is kérdést arról, hogy milyen volt, érdemes-e megnézni és mi ez a Bástya Színház. (Ezek szerint van, akit a Leo Grande híre nem ért el, de ez már igen. Hm.)

Jelentem: igen, ezúttal (is) a papírforma igazolódott be, érdemes megnézni, még akkor is, ha ez nem jelent kellemes szórakoztató estét.

A színház pedig a New York kávéházzal szemközti oldalon van a körúton, bejárat a Dohány utcából nyílik, kezdés előtt egy órával már nyitva a büfé, a légkondícionálás tökéletesen működik.

Letagadhatatlanul elindult a nyári szezon: a Pillangókisasszony után eljutottam a Városmajor Szabadtéri Színpad és a Miskolci Nemzeti Színház közös előadására is, amely ideális választás volt: szerethetőek a színészek és sokat lehet nevetni azon, hogy mások miként veszekednek a semmin. Lehet, hogy néha az is bevillan, hogy mégis rólunk van szó, de talán a legtöbben a szomszédot ismerik fel a szereplőkben, nem saját magukat.

A kellemes nyáresti szórakozáson túl nekem Rusznyák Gábor rendezése időutazást is jelentett, de talán további mezei nézőknek is visszahozta korábbi Csetepaté-k jó arcait, nagy színészi alakításait.

A visszatekintést a lezárásra hagyva, először írok néhány megjegyzést erről az előadásról: