Tíz előadás:
március
26.
Húsvét 2016 III. – „Az odafent valókat keressétek” – Máté passió – 2016. március 24.
| | Szólj hozzá!Ezen a héten úgy néz ki, hogy budai helyszíneken sikerült megoldani az estéimet (ha leszámítom rögtön a hétfői szolnoki koncertet), sőt még ma is a Karinthy Színház fesztiválja lesz a célpontom. Ez a csütörtöki Máté passió több korábbi élményemet is visszaidézte és mivel zenekritikusként eleve nem is szólhatnék hozzá az előadáshoz, így ezeket a benyomásaimat fogom elsősorban megosztani, bár ez a bejegyzés nagyjából „az itt is voltam, ezt is láttam” szinten mozog. Viszont rövid.
Címkék: Opera Cser Krisztián Szabóki Tünde Megyesi Schwartz Lúcia Máté passió Cser Péter Victoria Kamarakórus Molnár András
Szólj hozzá!
Egészen furcsának éreztem, hogy „szezonon kívül” Requiemet játszottak a Zuglói Filharmonikusok Záborszky Kálmán vezényletével ezen a húsvét előtti szerdán. Bár a halotti misét össze lehet kapcsolni Jézus szenvedéstörténetével, mostanában mégis a passiók időszakát éljük. Nem számoltam össze, de legalább öt lehetőség volt a város különböző pontjain a János passió megtekintésére és kettő a Mátéra, így ez a Requiem feltétlenül különlegesnek tűnt a műsorban.
Címkék: Gábor Géza László Boldizsár Kolonits Klára Záborszky Kálmán Requiem Francesca Provisionato Szent István Oratóriumkórus
Szólj hozzá!
Kisebb gondolkodás után mégis úgy döntöttem, hogy egy egész rövid bejegyzésben legyen nyoma ennek a múlt vasárnap délelőtti rövidre sikerült Aida-nézésnek is, a rend kedvéért, illetve az énekesek miatt, akik egyébként rendesen odatették magukat. (Az előző bejegyzésben részletesen volt szó a rendezésről, ez mindössze kiegészítés.)
Címkék: Opera Rácz István Aida Erkel Színház Fekete Attila Cser Krisztián Gál Erika Vörös Szilvia Bakonyi Anikó
Szólj hozzá!
Az áprilist jellemzően a Budapesti Tavaszi Fesztivál és tavaly óta a vele összekötődő MITEM előadásai (a Nemzeti Színházban) dominálják. Aki vendégelőadásokra kíváncsi, azoknak nincs más választása, az események honlapjait érdemes átnézniük részletesen. Én továbbra is beérem a később repertoár-előadássá váló néhány bemutató (és esetenként egyéb előadások) kiemelésével. Amikor elkezdtem a saját tervemet összeállítani, laza hónapnak tűnt az április – jelenleg maradt két este, amelyikre nincs semmi alternatíva beírva. Meglátjuk, hogy mi lesz a vége. Márciusban eddig, 24 nap alatt húsz előadást néztem és még 7 van tervezve, úgy, hogy a mait mégis passzoltam az utolsó percben.
Nézzük meg a kínálatot színházak szerint, ahogy mindig, kommentben kiegészíthető általatok is.
Címkék: Ajánló Súgó
Szólj hozzá!
Bach születésnapját és a közelgő húsvétot két kantáta eljátszásával ünnepelte a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, mégpedig a Belvárosi Nagytemplomban. Néhány benyomás következik, egy másfél oldalnyi blogbejegyzés. Ne is álmodjon senki zenekritikáról, hogy jönnék én ahhoz...
Címkék: Opera Szolnok Herczenik Anna Cser Krisztián Murányi Márta Szathmáry Judit Csapó József Cser Ádám Victoria Kamarakórus
Szólj hozzá!
március
22.
Karinthy Színház – „Magánfreskó 1944-ből” – Asszony a fronton – Zalaegerszegi vj. – Purim-fesztivál – 2016. március 22.
| | Szólj hozzá!Karinthy Márton színházigazgatóként saját színházában is minden este jelen van és emellett látogatja a város összes többi színházának friss előadásait, vagy ha nem, képes ezt a benyomást hosszú évtizedek óta fenntartani. Most úgy látszik, hogy egyszerűbbé akarta tenni a saját helyzetét és egy hétre inkább meghívott 21 előadást a Purim fesztivál keretében, így saját színházában élvezheti más műhelyek produkcióit.