Mezei néző

A független produkciók ma már sokszor csak kéthavonta kerülhetnek műsorra – az egyeztetési problémák és a forráshiány együtt elérte, hogy szinte minden alkalom hozza a bemutató izgalmát.

Fokozottan így van ez a „Ki ölte meg az apámat” c. előadással, amelyet 2023 februárjában mutattak be és meg is kapta a kritikusoktól az „év legjobb független előadása” díjat. Emlékszem, hogy már az első időpontot is beírtam a naptáramba, elsősorban az előadás dramaturgja, Bíró Bence miatt, akinek a pályáját követem. Most sikerült csak bejutni, és aki eddig lemaradt róla, azokat csak megerősíthetem abban, hogy érdemes pótolni.

Engem annyira érdekelt, hogy azóta a szerző, Édouard Louis mindhárom regényét is elolvastam Pataki Pál fordításában, így ez az ajánló ezeknek a műveknek is szól. Jól fel lehet általuk készülni az előadásra, amely 90 perces, szünet nélküli.

Egy ősbemutatóval tovább bővült a Jurányi és a Pagony könyvkiadó gyerekeknek szóló sorozata, a Hab a tortán, amelyet a kisiskolás korosztálynak szánt a Bohoczki Sára-Farkas Ádám színész-pár, akik ezt a produkciót elkészítették.

Az előadás menetideje 40 perc, utána pedig a Galériában kézműveskedési lehetőség, színező/olvasó kuckó és Pagony könyvvásár lesz, ahogy azt a sorozat nézői már megszokhatták.

Remélem, hogy sikerült a fenti, kellően bonyolult címmel elérni, hogy valóban csak azok olvassák el ezt a nyomhagyó ajánlót, akiket tényleg érdekel, milyen benyomásokat keltett bennem a BFZ, pontosabban a Fischer Iván Operatársulat Don Giovanni-ja. Csodával határos módon sikerült mindháromszor megnézni a Müpában. Nagyon köszönöm azoknak, akik segítettek abban, hogy elkészülhetett erről a Mozart operáról immár a 28. bejegyzésem is.

Nagy kaland volt Budán és Pesten tíz helyszínre eljutni és közben meghallgatni a Jurányi „Színház a város” sorozatának epizódjait a múlt hét szerdáján és nagyon örülök, hogy sikerült folytatni. A megmaradt nyolc epizódot három különböző napra osztottam szét.

A stúdióelőadások mellett (már a három határon túli előadás után) a Szemle második hete a vidéki előadásokról szólt. 

A kétfejű fenevad - Miskolc

A bevezetés és a stúdióelőadások után legyen szó a három határon túli előadásról, a megtekintés sorrendjében.

Az újabb évad számomra kezdetét vette a 13. Városmajori Szemlével, amelyen sikerült nyolc előadást megnézni – a hiányzó négyet már korábban láttam. Ezek kapcsán írok le néhány benyomást, várva a ti véleményeiteket is.

A Jurányi "Színház a város" hangjáték-sorozatának meghallgatását Pesten folytattam. (A bevezető és az előzmények itt olvashatóak.) A részek 13-24 perc hosszúságúak, a hallgatás megkezdésétől 60 percen keresztül elérhetőek!

Lassan itt a 13. évfordulója a Jurányi Ház megalakulásának, amely nagyon sok független színházi társulás menedéke. Kevéssé ismert csapatok remek előadásai váltak láthatóvá, amelyek feltehetően elsikkadtak volna reklám és marketing nélkül valamelyik pesti alternatív helyszínen.

Visszanézve a tízéves jubileum időszakára, nehéz elhinni, hogy még ahhoz képest is nehezedett a független alkotók helyzete és még nagyobb szükség van a Jurányira. Ez jutott eszembe, amikor szeptember-októberi nagyon érdekes műsorukat megnéztem – válság ide vagy oda, jönnek a premierek így is.

Igyekszem minél több előadásukról ajánlót írni, és mindenkinek, aki eddig is szeretett ide járni, javaslom, hogy menjen minél gyakrabban, mert a független társulatok minden korábbinál jobban rá vannak szorulva a jegybevételre most, amikor minimális pályázati támogatást kaptak, illetve sokan egyáltalán semmit.

A támogatás egyik jó formája, ha a már három éve elkészült, 19 epizódból álló „Színház a város” sorozatot kipróbáljátok – az epizódok egyenként 13-25 percesek, a hallgatás megkezdésétől 60 percen keresztül elérhetőek, bármikor elérhetőek. Sok kicsi sokra megy – ha sokan szerveztek programot az epizódok meghallgatása köré, már ez is segítség.

Ez a bejegyzés a saját kalandomról szól, ezt a szerdát tíz helyszín felkeresésével töltöttem, és erről számolok be nektek két részben, remélve, hogy kedvet csinálok hozzá – már amennyiben eddig ti is kihagytátok.

A III. Eszterháza Fesztivál – már-már hagyományosan – ismét egy Haydn-operával kezdődött meg. Ezúttal a választás a saját korában ötvennél több előadást megért Armidá-ra esett, amely a tizennegyedik és egyben a legutolsó volt Haydn Eszterházán bemutatott operái közül, de az első opera seria a sok vígopera után. A boldog szerző 1784 március elsején bécsi kiadójának írt levelében is büszkén emlegette a darabot: „Úgy mondják: legjobb művem ez idáig.”(PS.2.)

Elgondolkodhatunk, hogy ha valóban ennyire nagy általános sikert aratott az Armida, mi lehetett az oka, hogy az Eszterházán töltött utolsó hat éve alatt már csak más operaszerzők műveit mutatta be Haydn, és ő maga nem komponált Esterházy „Fényes” Miklós herceg haláláig újabb operát.