10 előadás:
március
14.
Nyolc óra a Miskolci Nemzeti Színházban - 3 előadás, egy operabeavató az űrkutatás jegyében - III. "Egy élmény volt, Elza kisasszony! Egy élmény!" - Benkó Bence és Fábián Péter Babits-átiratának főszerepében Prohászka Fanni 2017.03.02.
| | Szólj hozzá!Ahogy a dátumból is látszik, lassan két hete volt ez az én nagy csütörtököm, benne A kutya különös esetével, A bolygó hollandival, operabeavatóval és végül nagyon nem utolsó sorban, mindezt betetőzte Az "Elza, avagy a világ vége", amely szellemes, fordulatos és szórakoztató volt, sőt még gondolatgazdag is.
Jött két fiatal srác, Benkó Bence és Fábián Péter, a K2 Színház vezető párosa, fogták Babits "Elza pilóta" című regényét, kiragadták belőle a leghasználhatóbb alapötleteket, írtak egy izgalmas darabot, amely ráadásul lényegileg ugyanúgy a kultúra és az emberiség értékeinek pusztulásával foglalkozik, mint a kiindulópontjuk, azzal a minimális eltéréssel, hogy ami létrejött az a teljes előadás alatt végig lekötötte a közönséget, élvezni lehetett, míg a Babits mű - "a magas kultúrában" szokatlan és invenciózus ötleteit leszámítva nagyon túl van írva, legalább annyira, ha nem jobban, mint az én bejegyzéseim. (A könyvet ebből az alkalomból újraolvastam, és minél jobban haladtam benne, annál inkább nőtt a csodálatom az átírók iránt...)
Az Elza Miskolcon - a Játékszínben - havonta egyszer nézhető csupán, legközelebb ÁPRILIS 2-án.
Címkék: Miskolc Rózsa Krisztián Harsányi Attila Szegedi Dezső Kokics Péter Fábián Péter Czakó Julianna Horváth Szabolcs Jeli Luca Benkó Bence k2 színház Fandl Ferenc Molnár Anna Feczesin Kristóf Prohászka Fanni Szirbik Bernadett Farkas Sándor Elza avagy a világ vége
Szólj hozzá!
Ezen a napon van Hunyadi László kivégzésének 560. évfordulója, de pont ezen a napon nem lesz Hunyadi, csak péntektől vasárnapig még három. Ajánlani tudok tíz másik előadást
Címkék: Ajánló
Szólj hozzá!
március
12.
Zeneakadémia - Opera - Hungarian Late Night - II. "Temetni veszélyes" - Pszichothriller három főre, 45 percben - A ravatallal szemben - 2017.03.10., 03.11
| | Szólj hozzá!A Hungarian Late Night első része ősbemutató, az Operaház megrendelésére készült. Mezei Gábor Péter most is köztünk élő fiatal zeneszerző, a librettista pedig az intézmény művészeti vezetője, főrendezője Anger Ferenc. Ahogy a másodikként elhangzó egyfelvonásos kapcsán már említettem, számos ismerősöm mondta el benyomásait az előadásról - szerencsére úgy, hogy a történet végig csak nyomokban bontakozott ki előttem - és így már a megtekintés előtt megállapíthattam, hogy figyelemre méltó az alkotás, bár egyeseknél maga a történet kiütötte a biztosítékot és morális kifogásaik támadtak. A "zene hallgathatóbb mint a másiké" - ez a megnyugtató mondat is elhangzott valakitől, akinek a véleményére adok, így reménykedve mentem el a harmadik előadásra, már csak azért is, mert eddig csak jó tapasztalataim fűződtek a közreműködő három művészhez és a rendező, Székely Krisztához.
Címkék: Opera Zeneakadémia Szalontay Tünde Anger Ferenc Székely Kriszta Ducza Nóra Sándor Csaba Mezei Gábor Péter Hungarian Late Night
Szólj hozzá!
március
12.
Zeneakadémia - Opera - Hungarian Late Night - I. "Megmondani az igazat! az igazat?" - A tisztességtudó utcalány - 2017.03.03., 03.10., 03.11.
| | Szólj hozzá!Sikerült a legnyakatekertebb módon megbonyolítani az idei operai "Late Night" program megtekintését. A korábbi három év bemutatóiból kettőt láttam egy-egy alkalommal, most a négy estéből 2,5 a mérlegem.Elmondhatom most itt azonnal, hogy jobban szerettem mindkét előadást, mint amire előzetesen számítottam és ezen a hétvégén emiatt mentem vissza péntek után még szombaton is.
A tavalyelőtti A sárga hercegnőt szintén Székely Kriszta jegyezte, akkor még egyetemi hallgatóként. Szerettem azt az előadást, és kellően izgalmasnak tartom a fiatal rendező egyéb prózai munkáit is, így különösebb aggodalom nélkül vártam ezt, mert éreztem, hogy karakteres zenés színházat fog csinálni, bár a Lendvay-opera zenéjét ismerve voltak fenntartásaim a művek élvezhetőségével és befogadhatóságával kapcsolatban.
Összességében elmondható, hogy az előadások így minden összetevőjükkel együtt igazán élvezhetőek voltak, bár fel nem merülne, hogy gyaloglás közben ebből a zenei világból akarjak erőt meríteni. (Arra ezerszer alkalmasabb a régizene, amely derűt sugároz, nem pedig a világunk élhetetlenségére világít rá. Mindkét funkciónak van létjogosultsága, csak jól kell tudni, hogy mikor mire van szükségünk.)
Címkék: Opera Zeneakadémia Cser Krisztián Káldi Kiss András Szalontay Tünde Balczó Péter Keszei Bori Anger Ferenc Csiki Gábor Sebestyén Csaba Vajda Gergely Székely Kriszta Ducza Nóra Bakó Antal Sándor Csaba A tisztességtudó utcalány A ravatallal szemben Lendvay Kamilló Mezei Gábor Péter Pallós Nelli Pattantyus Dóra
Szólj hozzá!
A Hunyadi jelenleg futó Szűcs Gábor-féle rendezését a 2012-es bemutató óta eddig 11 alkalommal láttam, nyolcszor írtam róla, annak ellenére, hogy egyes rendezői ötletek miatt igazán kiakadtam a főpróbán. Egy 146 perces operát repülőtéri flash mobként elképzelni - hát igen, nem szokványos, bár ahogy az lenni szokott, az ilyen ötleteket azonnal ledobja a mű, és a nyitány után a koncepcióból néhány öltönyös statiszta és az előadás emblematikus tárgyait tartalmazó bőröndök maradtak. De mindegy is ez, már a második alkalommal is csak azért mentem vissza, hogy az újabb szereposztást nézzem, aztán pedig a még frissebb beállókat, illetve természetesen a szorosan megfigyelt énekeseimet. Mit tehet a mezei néző? Alkalmazkodik a műsorhoz, és ha valakit látni akar, akkor belenyugszik a darabba, a rendezésbe és nem utolsó sorban a nem mindig kedvére való és nem mindig színvonalasan teljesítő partnerekbe is. Valamit valamiért, ritka kivétel, hogy egy műnek minden összetevője igazán kedvünkre való, a túlélés érdekében meg kell tanulnunk azokat a részértékeket megbecsülni, amelyek számunkra feltárulnak egy előadásban. (Mondonom sem kell, hogy ez egyéntől függ. Lehet, hogy valaki épp azért az énekesért ment, akit a mellette ülő nehezen visel el...)
Most ezúttal a pozitív gondolkodás jegyében és a nyomhagyás céljával a pénteki előadás csúcsairól teszek említést. Biztos vagyok abban, hogy egy énekes amúgy is tudja, ha nincs jó művészi állapotban, hibázott, netán a betegsége miatt adott ki hamis hangokat, lépett be rosszul mondjuk egy tercettbe - minek ezt még egy nézőnek is hánytorgatni? Elég büntetés lehet a tudat, ha valaki elé állítottak egy lécet, amelyet levert - miközben a közönség így is ünnepel, ezzel bebizonyítva, hogy sokak számára igazán érdektelen, hogy milyen minőségben szólal meg egy zenemű, szó nincs arról, hogy értő füleknek énekelnének...
Éppen ezért, illetve mivel az előadás rendezéséről, koncepciójáról már mindent leírtam, a bejegyzés meglehetősen rövid lesz. (Akinek kevés, olvasgathatja a korábbi nyolcat.)
Címkék: Opera Hunyadi László Erkel Színház Cser Krisztián Kovács István Káldi Kiss András Pál Tamás Szappanos Tibor Kolonits Klára Heiter Melinda Bakonyi Marcell
Szólj hozzá!
március
11.
Nyolc óra a Miskolci Nemzeti Színházban - élményfürdő az űrkutatás jegyében (3 előadás, egy operabeavató) II. A bolygó hollandi a jeges űrben - 2017.03.02.
| | Szólj hozzá!A tavalyi Primavera előadásokat nagyon eltaktikáztam, lemaradtam szinte mindenről, a debreceni Traviátát az eredeti helyszínen egy felejthetetlen deus ex machina segítségével ugyan utólag pótolni tudtam, de a miskolci Toscát egyáltalán nem. Idén, előre számítva az április eleji időpontok problémás voltára (az általam kiválasztott négy előadásból három ütközik mással), így most vacakolás helyett a tettek mezejére lépek és még a fesztivál előtt igyekszem előre megnézni ezeket az eredeti helyszínen, és így a majdani ajánlóimba is bele tudom őket foglalni. Ennek a három lépéses tervnek (Szegeden Trubadúr, Pécsett Macbeth) első állomása volt ez a március 2-i nap, amely ugyan végül két prózai előadásról is szólt (A kutya különös esete, Elza, avagy a világ vége), de mégis A bolygó hollandi megtekintése adta az apropóját, hiszen Miskolcon most került először színpadra, sőt ez volt a színház első Wagner-bemutatója is a lassan kétszáz éves fennállása alatt. Ez a tény önmagában is figyelemre méltó.