Mezei néző

Ha Ödön von Horváthnak ez a darabja kerül elő, akkor egyszerre jut eszembe három olyan előadás is, amelyik nyomot hagyott bennem. 1998-ban az Ódry Színpadon Ascher Tamás rendezte meg (többek között Fullajtár Andreával és Csákányi Eszterrel), 2007-ben Keszég László a Nemzetiben (ebből Kaszás Attila és Molnár Piroska alakítása az, amelyik leginkább eleven emlékem ma is), illetve a legutóbbi, az is már 2009-ből, Zsámbéki Gáboré a Katonában, amelyből Rezes Judit Mariannként talán az előbb felsoroltaknál is mélyebbre ment. Ez a Mariann (ezúttal Zsigmond Emőke) a darab központi szereplője, és Bagossy László bemutatója is az ő szemszögéből közelíti meg a történetet. Én a csütörtöki főpróbát néztem, néhány benyomás következik. A tovább nem kattintóknak: én nagyon szerettem, leleményesnek a központi ötletet és jónak a társulat összmunkáját is és az egyéni színészi teljesítményeket, ajánlani tudom a megtekintést.

Kilenc előadás:

Az utóbbi két évadban talán összesen hatszor is megtekintettem A trubadúr korábbi rendezését, és ha valaki elolvasott csak egyet is az ezekről szóló 4 írásból, nem fog csodálkozni, ha azt mondom, hogy örömmel vártam, hogy lecseréljék. Az előzetes hírek alapján tudni lehetett, hogy Galgóczy Judit a mai korba helyezte át a darabot a XV. századból, tehát egy újabb „öltönyös” előadást látunk majd és nekem ez ellen sem volt kifogásom.

Öt előadás:

Nyolc előadás:

Hét előadás:

Hat előadás:

Hat előadás:

Ha Carlo Gozzi, akkor Török Tamara egyetemi kurzusa mellett azonnal a Radnóti Színház A szarvaskirály című előadása jut eszembe még 1994-ből, amelynek színlapján a commedia dell’arte hatás miatt ugyanúgy szerepelt a Pantalone és a Truffaldino név is, illetve Bálint Andrásé. Ez a Turandot mégis nagyon más színházi világot képvisel, mint amit feltételeznénk a szerző alapján, sőt a mellékszereplők által bevitt humor sem igazán tompítja le az előadás komorságát.

Néha van úgy, hogy egy színházi előadás teljes egészen beletrafál a néző lelkiállapotába és megszólítja. Ezen a szerda délutánon azt hiszem, hogy kellően érzékenyen tudtam fogadni a IV. éves színművész-bábszínész osztály Tengely Gábor által rendezett előadását, akikre a januári Mackóélet-mackóálomból még emlékeztem.

A szórólap most is abc-rendben sorolja fel a közreműködőket, de hasznosítani tudtam a produkció facebook-oldalát, amely mindenkinek a képét külön is közli. Az internetnek egyébként is nagy szerepe van a történetben, az egy házban lakó szereplők közül többen is véletlenszerűen egy társkereső oldalon chatelnek egymással és ez némi bonyodalomhoz vezet. A meg nem nevezett látványtervező – feltehetően a rendező – mindenkinek egy facebook profilt tervez, amelyre rá jellemző tartalmak kerülnek fel és ezt egy ajtó méretű plakáton rendszerint a szereplő mögött látjuk. A túloldalra pedig mindenki esetén más-más mintázatú ajtó kerül, amelyik leginkább jellemző rá. (Ez is egy internetes személyiség-tesztféleséget idéz, nem egyszer botlottam én is bele a felszólításba, válaszd ki a neked legjobban tetsző ajtót és megmondjuk, hogy ki vagy. A szereplők nagy része ezzel foglalkozik, hogy ki is voltaképp…)

A színlap elárulja, hogy a darab az Avenue Q című amerikai musical átdolgozása (dramaturg: Boronkay Soma) itt és mostra, eredetileg Vas utca 9 is volt a címe, és ez még direktebben utalt arra, hogy esetleg a szereplők saját problémái is belekerültek. A második rész elején a színészoktatásról szóló kis betét – elvileg reklám – értésünkre adja a növendékek aggodalmait. Az eredeti musical, ha valaki nem ismeri, akkor a wikipédián részletesen leírják a tartalmát, fiatal felnőtteket gyűjt egy csokorba, akiknek közös jellemzője, hogy mind krízishelyzetben vannak és egyenként elmondhatnák mind magukról, hogy „nincs a teremtésben lúzer, csak én”. Megállapítható, hogy néhány hasonló mozzanat megtartása mellett (pl. homoszexualitását letagadó fiú mindkettőben van) a mai magyar viszonyokra adaptálták a művet és az volt az érzésem, hogy elég ötletesen szedtek össze mindenféle típusokat és ezáltal egy igazi csődtömeget sikerült létrehozni. Tényleg nincs senki, akit egy picikét szerencsésebbnek tarthatnánk a többinél, mindenki másért és másként boldogtalan, sikertelen.

Én ugyan nem szeretem a musical műfaját, de ez az előadás nem is egészen lett olyan, hiányzik a bombasztikus látvány (tervező: Szűcs Edit, Árvai György), amellyel jellemzően igyekeznek elvarázsolni a közönséget, másfelől pedig a zene ugyan optimizmust sugall (zenei vezető: Kákonyi Árpád), de a szöveg helyenként durva kifejezésekkel sem fukarkodva sikeresen ellenpontozza ezt. Itt-ott élvezni lehet egy-egy poént, vagy néhány színinövendék játékát, de alapvetően elég jól meggyőznek minket arról, hogy ilyen kilátástalan a helyzet minden vonalon, persze azért sokat segít, ha az ember eleve rossz passzban megy színházba. Nekem ez a szerda délelőtt a hetem mélypontja volt – így öt nap távlatából ez már világos -, így a lehető legérzékenyebben tudtam reagálni az előadásra. Könnyen bele tudtam volna magam is illeszteni a csapatba. Emiatt az, hogy talán a musical több táncot és jobb énekhangot várna el a közreműködőktől, egyáltalán nem zavart. Mindent megteszek, hogy ne nagyon legyen ezen a téren összehasonlítási alapom, így nem hánytorgatok semmit. Ráadásul egészen nyilvánvaló, hogy ha lett volna több anyagi forrás a vizsgaelőadásra, akkor talán a nyolc plakátnál, amely a teljes díszletet alkotta, mertek volna nagyobbat is álmodni.

A színészek egy részére még a Mackóéletből emlékeztem, ezért is mentem, mert kíváncsi voltam, hogy ugyanazok a diákok mit fognak egy egészen más jellegű darabbal kezdeni. A bábozás nagyon kevéssé volt jelen, valószínűleg senki nem jöhetne rá az előadásból, hogy ez egy bábosztály részére készült vizsga. (Valentyik Anna jelenete Vadász Tímea menedzser szerepében, amikor a saját kirúgatását elbábozza egyedül, mindössze a két kezét használva, emlékezetes azért így is. De nem mondhatjuk, hogy most a bábos jövőjüket készítik elő éppen.)

A nyolc színész mind kapott egy-egy jól körvonalazott emberi sorsot, de azért mégsem tudták azonos mértékben jelentőssé tenni, nem mindenki érik be egyszerre, van, akinek még idő kell ahhoz, hogy majd magára tudja a nézők figyelmét azonnal terelni, ha a színpadra lép, másoknak viszont ez a képessége már jól kifejlődött.

Az előadás után néhány órával úgy tűnt, hogy rám feltétlenül a Gyula-Ildikó páros hatott a legjobban és most a bejegyzést folytatva, 5 nap után még mindig ezt gondolom. A sütemények királynőjében megismert Főglein Fruzsina bárpultost játszik (Szabó Ildikó), aki hajlandó eltartani munkanélküli élettársát, Gyulát (Horváth Márk). Míg Főglein Fruzsina karakterében a dinamizmust érezzük, az eget-földet megmozgató energiát, amely mégsem elég arra, hogy Gyulát a tehetetlen állapotából kihúzza, de arra igen, hogy mindkettőjük életfeltételeit biztosítsa. Bár a legkezdőbb pszichológus is be tudná bizonyítani, hogy ez a kapcsolat se ér sokat, játszmázás az egész, ugyanakkor mégis van néhány apró jel, amely arra utal, hogy valamiféle emberi viszony kettejük között mégis létrejött, míg a többiek még ennyire sem jutottak. Sem a szingli menedzser, akit végül még el is küldenek (Valentyik Anna), sem a csábító bártáncosnő (Horváth Alexandra), aki látszólag sikeres, mert Leventét (Csiby Gergely) el tudja halászni a nőiesség terén nem túl versenyképes és önbizalom hiányos tanítónő elől (Nagy Petra), bár sokra nem megy vele. A szerelem terén nem áll jobban a vállaltan homoszexuális Szabolcs (Kovács Domokos) és kiszemeltje, aki viszont az önáltatást választja mégis (Tóth Mátyás).

A nyolc elrontott vagy elromló félben lévő élet, tele hiányokkal ebben az összeállításban erős dózis számunkra. Ráadásul a látottak-hallottak le vannak öntve a pezsdítő zenével, így a felszíni hatás mindvégig azonos lenne a hagyományos musicalekével, amelyek elandalítanák a nézőt. Mi pedig tényleg hálásak lennénk valami kis kapaszkodóért, amely által azt éreznénk, hogy a dolgok mégsem olyan kilátástalanok, vagy ha olyanok, mégis lehetne valamiféle esély a megjavulásukra. De ez most nem ilyen mindennapi musical, a felirat ellenére sem. Nincs kegyelem, nem ígérnek semmi jót az alkotók, mintha azt üzennék: ha nem akartok ide jutni, változtassátok meg az életeteket ti magatok és ne tőlünk várjatok segítséget hozzá.A tüneti kezelés ezúttal elmaradt.