Mezei néző

Az idei Bűvös vadász sorozat utolsó előtti (harmadik) alkalma lesz. Egészen boldogító érzés lenne tudni, hogy esetleg mégis összejöhet és eljuthatok. Én összességében és részleteiben is egyre jobban szeretem Zsótér Sándor rendezését, nem érzem túlzásnak, hogy még megnézném 9. alkalommal is. (Ha valaki készülne rá és olcsóbb jegyet szeretne jó helyre, írjon privát levelet (makkzs@gmail.com v. a Mezei Néző FB oldalon át is), és megírom, mi a teendő.) További hét lehetőség, a teljesség igénye nélkül:

Nyolc előadás csütörtökre:

Hat előadás. Most megint megálltam egy pillanatra, mert Kulka Jánosnak ezen a napon is lett volna előadása, a Címzett ismeretlen. Most így végiggondolva, nemigen volt pesti bemutatója, amelyiket kihagytam az elmúlt 25 évben, de valahogy annyira magától értetődően néztem őt, és nézek most sok más embert, hogy csak most, a krízishelyzetben érződik, hogy mennyire számított. 

11 előadás:

Hát igen, az lett volna az igazi, hogyha a három napos Monománia fesztivált, amely során 21 egyszemélyes előadást lehetett volna megnézni, teljes egészében végig tudtam volna követni. Már csak azért is, mert a színművészetisek illetve fiatal színészek előadásai érdekesek, és egy monodrámánál  talán nincs is jobb lehetőség arra, hogy valaki igazán megmutathassa magát – igazi nagy kihívás egyedül lekötni a közönséget. Mivel a csütörtök és a péntek is munkanap, mindhárom estére pedig már voltak korábban lefixált előadásaim, így a 21-ből szánalmas módon mindössze kettőt néztem és nem sokat javít az arányon az sem, hogy Prohászka Fanninak az Alszanak a halak? című előadását már korábban láttam, és eléggé figyelemre méltónak is találtam, jó, hogy az rendszeresen is nézhető már egy ideje. (Hosszan készülök a Közönyre, legalább kétszer kellett már Domokos Zsolt előadását törölnöm, remélem, hogy nem véglegesen, bár éppen most vagyok abban a helyzetben, hogy színházat májusra jórészt csak másoknak remélek. Talán még egy ilyen önálló est beférhet.)

Most tehát essen néhány szó a megtekintett kettőről.

Péntek este volt a hivatalos bemutatója Szabó Borbála Csongor és Tünde átiratának, amelyből az előző hónapban már tartottak gimnazisták részére beavató színházi változatot. Ehhez a darabhoz nagyon jó gondolat foglalkozást is tervezni, mert amennyiben egy iskolai osztály már korábban megismerte Vörösmarty művét, ez a verzió kellően elmélyíti az olvasottakat. Ami lényeges: az előadás nem alkalmas a Vörösmarty dráma HELYETT, nem lehet vele kipipálni a mű megismerését, nemcsak a költői nyelv lecserélése és drasztikus modernizálása, nemcsak a történet bizonyos, lényegi elemeinek átalakítása miatt, hanem azért sem, mert amit látunk, az nemcsak kevesebb a forrásnál, hanem JÓVAL TÖBB is: Szabó Borbála gondolkodását, véleményét is rejti a Csongor és Tünde legfőbb kérdéseiről, érződik a női szemlélet megjelenése is, és ez feltétlenül jót tesz a történetnek.

Mondhatnám, hogy midőn ezt az ajánlót összeszedtem, kb. két hete, még tiszta volt az ég - például Kulka János is egészséges volt, a hétfői operabeavatón is nagyon lehetett élvezni a játékát. Egy pillanat alatt meg tudnak a viszonyok változni, ezért érdemes, mindig az éppen adódó lehetőségeket kihasználni. Most nekem is úgy néz ki, hogy hatalmas radírozást kell a naptáramban végrehajtani, nemhogy a MITTEM előadásaira, de más régen várt alkalmakra sem fogok tudni eljutni. Ezeket a napi ajánlókat azért megírom, ha a jövő hét után már jellemzően inkább nektek fogok színházat remélni. Bízom benne, hogy azért a következő évadtól visszamennek a dolgok a rendes kerékvágásba.

A Katona új bemutatójára, Puccini zenéjét (elsősorban A köpenyt, de a Bohéméletet, Pillangókisasszonyt és a Turandotot is) felhasználó, A köpeny alaptörténetét is felidéző, de várhatóan mégis csak "echte Pintér Béla"-operára feltétlenül kíváncsi voltam, de csak most szerdán sikerült a megtekintést kivitelezni, majdnem egy hónappal a bemutató (márc.19.) után.

Ez a vasárnap április második felének legerősebb napja lesz. Almási-Tóth András premierje lesz a Solti György teremben, a Zeneakadémián (Orontea) és ezen kívül még 14 előadás:

Nagy ívű bevezetés után a szombathelyiek Kékszakállújáról lesz szó, amelynek karmestere Kocsár Balázs volt, a szólisták pedig Cser Krisztián és Meláth Andrea. Öt napon át készült ez a hét oldal és talán valamit hozzátesz az utóbbi három év tizenkilenc, e témában írt bejegyzéséhez. A Kékszakállú egy olyan opera, amelyhez lehet mindig újabb látószögből közelíteni és én talán éppen emiatt használom ki a nem mindig kézenfekvő megtekintési lehetőségeket is.