Mezei néző

Egy nap a laborban, egy nap kirándulás. Egy szörnyűség és egy igazán jó hír - összesen két oldal, négy fénykép:

Három nap 1700 méteren, a Kazbeg hegy alatt:

Főleg a kémiai olimpia előkészületeiről...Egy nap története - röviden.

Batumiból Borjomiba, a tengerpartról a hegyek közé. Két napról:

Ezt a naplót eredetileg csak magamnak kezdtem el írni, de  egy hét grúziai utazás után egészen világos, hogy ez az ország magyaroknak optimális célpont lehet, nem drága és változatos, talán innen lehetne kezdeni „KELET” felfedezését. Biztonságos és jó hangulatú hely. Csak ajánlani tudom, hogy gyertek el ide és gyaloglással, vagy anélkül töltsetek el 1-2 hetet. Éppen ezért írtam bele néha az árakat, hátha valakit ez meggyőz, hogy érdemes. Tele van személyes megjegyzéssel, némi önreflexióval. Napi átlag 1-2 oldal. Ha ismertek valakit, akiből kinézitek, hogy el akar ide jönni egy fapadossal, akkor neki átküldhetitek a linket. (Két éve írtam egy sorozatot Vietnamról, az is itt van a blogon.) Abban kevésbé hiszek, hogy a 48. Nemzetközi Kémiai Olimpiát majd így tudom népszerűsíteni, de arról annyira nem írnak a lapok, hogy lehet, hogy az is nagy szám, ha kb. negyven ember innen értesül arról, hogy egyáltalán van ilyen. És idén mi magyarok szerveztük a szakmai részét a grúzok helyett - erre akár büszkék is lehetnénk. Ez most a mi olimpiánk is, majdnem annyira, mint az a négy, ami Magyarországon volt.

A tegnap kiposztolt prózai értékelő után ugyanabban a szellemben folytatom az operákkal. Még egyszer kiemelem, hogy ez egyetlen színházi nézőnek a vállaltan szubjektív listája, alapvetően KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS szándékával mindazoknak - a szervezőknek, háttérmunkásoknak is a produkciókban résztvevő énekkari tagok, zenészek és külön meg nem jelölt szólistáknak is!!! - akik ezeket létrehozták. Én ezeket az előadásokat szerettem a legjobban és örültem, hogy megnézhettem őket egyszer vagy némelyiket tízszer is.

Július eleje van, és itt az ideje, hogy immár a negyedik blogírós évad után megint végigpörgessem a naptáramat és két hónaposnak szánt színházi szünet előtt összeszedjem két bejegyzésben azokat az előadásokat és előadókat, akiktől a legtöbb örömet, energiát - és igen, használjunk nagy szavakat is: néha boldogságot - kaptam az évadban, amelyek segítettek a hétköznapi életemben, erőt adtak a munkám végzéséhez. A lista így elsősorban KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS, nem a minősítés a célja. (Pont azért (is) vannak a kritikusok, hogy szakmai alapokon ítélkezzenek, én nyugodtan lehetek nézőként vállaltan szubjektív.) A másik cél: még egyszer kiemelten ajánlani tudok így néhány előadást, hátha lesz aki épp ezeket kihagyta idén, de jövőre esetleg beiktatja a programjába.

Ahogy minden bejegyzésem, ez is EGYETLEN színházi néző benyomásait tükrözi. Ráadásul kapásból mondhatnék húsz olyan előadást, amelyiket mindenképp látni szerettem volna, csak valami miatt nem sikerülhetett - ha másként választok évad közben, most más lenne ez a lista is. Sokan kimaradnak olyanok is, akik tetszettek, de róluk is maradt nyom mivel egyetlen prózai előadást (és két koncertet) leszámítva minden estéről készült bejegyzés, visszakereshető minden....

Most először az idén - harminc év után először - a nálam másodvonalba szorult prózai előadásokról lesz szó, és holnap külön az operáról.

Ma a szokásos operavizsgával zártam a színházi évadomat, ahogy tavaly is. Erről következik most rövid(nek szánt) beszámoló. Egy-két napon belül az évadértékelőimet is felteszem (előbb a prózait és aztán az operait) és nyári szünetre vonulok a szeptemberi ajánló megírásáig.

A Jászai Mari Népházban ezt a Parti Nagy Lajos által átírt Tartuffe-változatot 2015. október végén mutatták be. Ami szöget ütött a fejemben, nem sokkal ez után több „igazi” kritikus ismerősöm is ezt említette a szokásos „és láttál mostanában valami nézhetőt?” kérdésemre elsőként. Néhányan még hozzátették, hogy nehéz beismerni, de az Örkény Színház Tartuffe-jénél jobban szerették. Ezeket a megjegyzéseket letároltam, és kedden erős kíváncsisággal néztem meg a Városmajorban, a nyári fesztiválon az előadást, amely közben persze a POSZT-ra is eljutott, sőt Szikszai Rémusz aki rendezőként és dramaturgként is jegyzi az előadást, utóbbi minőségében díjat is nyert, sőt elhozták a legjobb mellékszereplő díjat is (Danis Lídia Dorine-ként).

Éppen ezért, mert a bemutató óta kellő szakmai visszhangot kapott az előadás, én csak néhány rövid megjegyzést fűzök hozzá, és mielőtt valaki kilép, jelzem, hogy szeptemberben a Thália színház szokásos Vidéki Színházak Fesztiválján nyolcadikára áthelyezve (!) a nagyszínpadon (és nem a stúdióban) lesz látható. Ez a lényeges információ, érdemes megnézni.

Régen volt az, amikor még széleskörűen tájékozottnak gondoltam magam színházi és koncert programok dolgában, így nem lepődtem meg, amikor tegnap délután háromkor valaki egy olyan koncertre hívta fel a figyelmem, amelyikről nem hallottam, pedig érdekelt és végül el is mentem rá.

Még annál is jóval több lehetőség áll rendelkezésre Pesten, mint ahogy első látásra tűnik. Van zenei élet a Zeneakadémián, Müpán és az Operaházon túl is, ráadásul sokszor ugyanazokkal a művészekkel lehet találkozni ezeken az egyéb – jellemzően templomokban zajló és ingyenes– eseményeken is. Aki azért nem jár koncertekre, mert drága mulatságnak találja, olvassa el alaposan a Koncertkalendáriumot (havonta megjelenő ingyenes kiadvány), nézzen szét a port.hu-n is és szinte minden napra találhat magának valami érdekeset.

És most az ajánlás után néhány megjegyzés, még véletlenül sem zenekritika – csakis nyomhagyó szándékkal a tegnapi újpalotai koncertről. Örülök, hogy mentem.