Mezei néző

Négy előadást sikerült találni:

Tavaly az összes opera-premiert megnéztem, ha rá voltam hangolódva, ha nem, a kortárs műveket is (A vihart és a Leart) és idén is csak a körülmények miatt passzoltam kettőt. Közben a Ház valamelyest csökkentette is a tempót, így jóval több számomra új operára (A karmelitákra és a Lammermoori Lúciára is) fel tudtam elfogadhatóan készülni, márpedig számomra a felkészülés is óhatatlanul szükséges ahhoz, hogy igazán élvezni tudjam az előadást, ha ismeretlen darabról van szó.

Ahogy most nézem az egy hét óta formálódó bejegyzésemet, egyre inkább azt látom, hogy elsősorban a művel kialakított ambivalens viszonyomnak hagyok nyomot benne, kisebb mértékben az előadásnak. Ez egy SZEMÉLYES, színházi megközelítésű BLOGBEJEGYZÉS, ne várjon senki kritikát, főleg ne zenekritikát, mivel - idézet Delura atya szövegéből: "I am not qualified!" EGY darab néző benyomásai mindössze, kinyilatkoztatást nyomokban sem tartalmaz. (Akit csak az előadás érdekel, tekerjen bele, a kiemelések ezért vannak, hogy ezt segítsék.)

11 előadás:

Nem ma mentem először sem utoljára célzottan egy színész miatt előadást nézni - legközelebb holnap fog ez ismét előfordulni.

Bereczki Zoltán nekem a Centrál Illatszertárában tetszett meg, és megállapítottam, hogy mennyire tehetséges fiatalember. Utána kikerestem a nevét a színlapon és akkor ismertem fel, hogy egy országos ismertségű sztárt fedeztem fel magamnak, akinek minden nagy előadásáról lemaradtam, mert nem jártam eleget az Operettbe, nem kedvelem a musicalt és annyi időm nincs, hogy ezt magamra erőltessem. De ez az egy dobása elég volt ahhoz, hogy számon tartsam a művészt, akit az említett darabban még kétszer megnéztem, és ebben az évadban, a Pillanatfelvételben is.

A lepkegyűjtő bemutatója lassan két éve volt, és az említett okból azóta folyamatosan bekerült hónapról hónapra a táblázatomba a megnézendő előadások közé, de eddig mindig volt valami, ami megakadályozott a megtekintésben. Ma sikerült, bár eredetileg ez lett volna a színházi szabadnapom, de a Centrálban annyira szerettem a szombati Házassági leckéket, hogy feltétlenül vissza akartam még valamire ülni, minél hamarabb. Megtörtént.

Tíz előadás:

Kilenc előadás, ha valaki nem megy Eötvös operájának utolsó előadására:

A Rózsavölgyi Szalon őszi sajtótájékoztatója után hazamentem és előkerestem Szabó Magda regényét, amelynek októberi bemutatója már elérhető közelségben volt. Kiderült közben, hogy a sógornőm kedvenc regénye éppen ez (aki persze azóta már rég meg is tekintette az előadást) és éppen ezért nem éreztem magam túl jól, amikor néhány oldal után feladtam a tovább olvasását, mert nem tetszett, mégpedig azzal a sóhajtással, hogy "mindegy, megnézem a színházban, hiszen benne van Nagy Mari, nem hagyható ki semmiképp". Nem vagyok Szabó Magda rajongója, viszont a főszerepre felkért színésznő eddig még mindig meggyőzött, hogy ott a helyem előadásain amikor csak lehet. Azóta ment az idő, nem volt alkalmas időpont, míg a mai délutáni előadást végre meg tudtam nézni.

Őze Áron letisztult, a Szalon körülményeihez illeszkedő, színészközpontú rendezése nemcsak felülmúlta várakozásaimat és ismét megtapasztaltatta velem, hogy Nagy Mari valóban CSODA, a hatására már levettem újra a könyvet a polcról. (De előtte még megírom ezt a bejegyzést...)

Florian Zeller francia író 2011-ben megjelent színdarabját (Az igazság) Baráthy György fordításában játssza a Centrál Színház a decemberi bemutató óta Puskás Tamás rendezésében "Házassági leckék középhaladóknak" címmel, amely így sokkal alkalmasabb arra, hogy széles tömegek érdeklődését felkeltse, ráadásul az igazság annyira sokféle és viszonylagos lehet, hogy egy színház feltétlenül jobban teszi, ha a kinyilatkoztatás helyett inkább kérdéseket tesz fel a nézőinek.

Balsai Móni és Stohl András

Van amikor az ember  pontosan azt az előadást nézi, amelyikre szüksége van,  ráadásul éppen a megfelelő állapotban, így bele tud kerülni a mű világába, azaz minden tökéletes. Ez történt velem péntek este az Örkény főpróbáján, amelyről azonnal - éjfélkor - a hazaérésem után bele is kezdtem az ajánló megírásába, nehogy ismét befejezetlenül maradjon, ahogy már egyszer megesett (Az ügynök halála).

Tíz előadás: