Nem ma mentem először sem utoljára célzottan egy színész miatt előadást nézni - legközelebb holnap fog ez ismét előfordulni.
Bereczki Zoltán nekem a Centrál Illatszertárában tetszett meg, és megállapítottam, hogy mennyire tehetséges fiatalember. Utána kikerestem a nevét a színlapon és akkor ismertem fel, hogy egy országos ismertségű sztárt fedeztem fel magamnak, akinek minden nagy előadásáról lemaradtam, mert nem jártam eleget az Operettbe, nem kedvelem a musicalt és annyi időm nincs, hogy ezt magamra erőltessem. De ez az egy dobása elég volt ahhoz, hogy számon tartsam a művészt, akit az említett darabban még kétszer megnéztem, és ebben az évadban, a Pillanatfelvételben is.
A lepkegyűjtő bemutatója lassan két éve volt, és az említett okból azóta folyamatosan bekerült hónapról hónapra a táblázatomba a megnézendő előadások közé, de eddig mindig volt valami, ami megakadályozott a megtekintésben. Ma sikerült, bár eredetileg ez lett volna a színházi szabadnapom, de a Centrálban annyira szerettem a szombati Házassági leckéket, hogy feltétlenül vissza akartam még valamire ülni, minél hamarabb. Megtörtént.