Tegnap két Orlai-előadást is néztem, és a második (Tagadj, tagadj, tagadj) szövegében megragadott az edző mondata, valahogy így: „az embereknek vagy tündérmese, vagy vérdráma kell”. Ez igaznak tűnik, és míg az a másik előadás inkább a vérdráma-kategóriába illett, a Vőlegény egyértelműen tündérmese, legalábbis azzá akarna válni a végére. (A Szentendrei Teátrummal közösen készült, a nyáron ez volt az egyik olyan előadás, amelyiket megnéztem volna, de nem sikerült.)
szeptember
17.
Belvárosi Színház – Orlai Produkció – „Kutyából szalonnát!” – Vőlegény – 2017.09.17.
| | Szólj hozzá!Címkék: Vőlegény Kovács Patrícia Belvárosi Színház Szabó Kimmel Tamás Gazsó György Orlai Tibor Fillár István Tóth Ildikó Takács Kati Szabó Irén László Lili Hevesi László Ladányi Júlia Madácsi István
Szólj hozzá!
szeptember
17.
Hatszín Teátrum – Orlai Produkció – „az álmokat nem adják ingyen” – Tagadj, tagadj, tagadj – 2017.09.16
| | Szólj hozzá!Az Orlai Produkciónak sűrű hete volt – két premier a Belvárosi Színházban (Kétely, Vőlegény), amelyeknek mindkét esetben a második előadását láttam, viszont Jonathan Maitland darabjának a premierjét nézhettem meg, amely ráadásul a Színházak Éjszakája eseménysorozatba is beletartozott. Ez volt egyébként az első látogatásom a frissen alapított Hatszín Teátrumban, amely jó hangulatú, modern helynek látszik, csak az a kár, hogy nem emelkedő a nézőtere. A jegyek nem fix helyre szólnak, így érdemes időben a helyszínre érkezni, ha valaki előre szeretne ülni.
Erősen kezdi az évadot Orlai Tibor, aki színészei közül tizenkettőből egy kis társulatot is formált „együtt szabadon!” jeligével. (Készült egy rendkívül igényes évad- és színészismertető füzet is, amelyet nagyon érdemes elolvasni a törzsnézőknek. Már ebből is világos, ami az előadásokból is folyamatosan leszűrhető, hogy a producernek VALÓBAN nagyon fontosak a színészei, törődik velük.)
Ma Orlai-napot tartok, először erről az utolsóként látott előadásról írok, de jön a másik kettő is. Mindhárom előadás közönség- és színészbarát produkció, azt nyújtják, amit ígérnek: nagyszerű színészi alakításokat elgondolkodtató problémákkal.
Tehát – ’Tagadj, tagadj, tagadj”
Címkék: Szabó Máté Nagy Dániel Viktor Sztarenki Dóra Orlai Tibor Ficzere Béla Zöldi Gergely Lovas Rozi Ullmann Mónika Ondraschek Péter Hatszín Teátrum
Szólj hozzá!
szeptember
16.
Thália Vidéki Fesztivál – „nincsenek illúziók” – Az imposztor – Tatabánya – 2017.09.10.
| | Szólj hozzá!A héten teljesen elborítottak a Figaro 2.0-beavatásra tartott előkészületek, 14 felkészítő foglalkozást tartottam, írtam újabb 19 posztot az iskola (JAG) FB_oldaára, hogy a néhány érdeklődő még jobban ráhangolódhasson, és emiatt a hétfőn éjjel félkészre írt bejegyzésemet a tatabányaiak vendégjátékáról csak most szombaton tudom befejezni. Mivel négy éve az a tapasztalatom, hogy vidéki vendégjátékokról valóban csak a „kemény-mag” olvas, hiszen egyszeri esemény, nem merül fel később, hogy valaki a megnézést fontolgatva rákeressen, és maguk az alkotók sem osztják meg soha, most ettől a várhatóan mégis érdeklődő kb harminc embertől elnézést kérek a késedelemért, és némi csúszással, de kiteszem most a rövid és hevenyészettre sikerült bejegyzésemet.
Röviden összegezve: nagyon érdemes volt megnézni a tatabányaiak produkcióját, még jobb lett volna az eredeti helyszínre lejutni – de most ennek a lehetőségnek is örültem.
Címkék: Spiró György Tatabánya Fodor Tamás Király Attila Széles Tamás Thália Kardos Róbert Szabó Emília Dévai Balázs Baksa Imre Bajcsay Mária Honti György Crespo Rodrigo Danis Lídia Megyeri Zoltán Lapis Erika Mikola Gergő Végh Péter Bakonyi Csilla Maróti Attila Az imposztor Mihály Csaba
Szólj hozzá!
szeptember
16.
BMC – "Ki az erdőből!!" – Dialog Scene 2017 Workshop Premier – 2017.09.15.
| | Szólj hozzá!A BMC és az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány összefogásának köszönhetően, kéthetes próbafolyamatot követően fiatal zeneszerzők öt mini-operáját nézhettük meg pénteken este a BMC-ben.
A szerzők mind külföldiek, az énekesek mind a Zeneakadémiához kötődnek, és februárban választották ki őket a feladatra (Meláth Andrea irányításával), amikor ezekből a most elhangzó művekből még csak 5-5 perc volt készen. A felkért rendezők pedig Ascher Tamás zenés rendező osztályában tanuló egyetemi hallgatók, köztük ráadásul két lány is.
Címkék: Opera BMC Eötvös Péter Tárnoki Márk Imai Ayane Mikecz Kornél Vajda Gergely Dargay Marcell Molnár Anna Beeri Benjámin Dialog Scene 2017 Szokol Judit Hojsza Henrietta Varga Bence Tarnóczi Jakab Mali Emese Mikes Anna
Szólj hozzá!
szeptember
9.
Opera – Erkel Színház – Bánk bán bariton-változatban – 2017.09.07. – AJÁNLÓ!
| | Szólj hozzá!A premierre való felkészülésként, Vidnyánszky Attila rendezői koncepciója és nem kevésbé a fellépő szólisták iránti kíváncsiságból már csütörtök este odavetődtem az Erkelbe, hogy megnézzem a Bánk bán főpróbáját. Akkor még nem tudtam, hogy a fiam csak szombat este fog ráérni, így mivel a héten nemigen futottunk össze korábban, az ő megtekintése miatt a premiert sztornóznom kell, és így csak ajánlót tudok írni. (Nem mintha egy percig is terveztem volna, hogy zenekritikusi ambíciókkal jelentkezem az 1770. bejegyzésemben, a rendezői elképzelések pedig ebből az előadásból is világossá váltak, mindössze a közönség visszajelzése hiányzott- persze az nagyon.) Főpróba ide vagy oda, az énekesek érezhetően mindent beleadtak abba az estébe is, hiszen tévéfelvétel készült, és ez mindig serkentően hat.
Címkék: Opera Rácz István Bánk bán Molnár Levente Erkel Színház Vidnyánszky Attila Komlósi Ildikó Káldi Kiss András Geiger Lajos Cseh Antal Horváth István Szegedi Csaba Haja Zsolt Szemere Zita Németh Judit Kelemen Zoltán Rőser Orsolya Hajnalka Nagy Viktória Kováts Kolos Bakonyi Marcell Irlanda Gergely Olekszandr Bilozub
Szólj hozzá!
szeptember
9.
Rózsavölgyi Szalon - "az a papír..." - Freud: Fodor Tamás - Az ismeretlen - 2017.09.07. AJÁNLÓ!
| | Szólj hozzá!Ha Freud és a Rózsavölgyi Szalon, akkor eszembe jut azonnal Az utolsó óra, amely a színház második évadának azóta is futó, talán legnagyobb érdeklődést kiváltó előadása volt Alföldi Róbert és Jordán Tamás főszereplésével. Nekem azért is fontos, mert a legeslegelső bejegyzésemet erről, a 2013. február 14-i előadásról írtam. Azóta ezt követte újabb 1770, köztük éppen 44 amely szinte teljes egészében lefedi a Rózsavölgyi azóta megtartott bemutatóit. A munka a Szalonban azóta is töretlenül folyik, annyi változás van mindössze, hogy a Kávézó csak este hatkor nyit, viszont este tizenegyig lehet maradni és beszélgetni előadások után.
Címkék: Fodor Tamás Sztarenki Dóra Sütő András Rózsavölgyi Szalon Jordán Tamás Császi Ádám Ugrai István Varga Ádám Az ismeretlen Enyvvári Péter Moskovits Krisztina
Szólj hozzá!
szeptember
9.
GödöllŐsz Fesztivál nyitókoncert – „Két óra nyugodt boldogság” – Verdi: Requiem – 2017.09.08
| | Szólj hozzá!Egy ideig gondolkodtam, hogy ne az „irigykedés, lustaság, közömbösség” címet adjam ennek a bejegyzésnek. Ezeket a szavakat kiragadtam az előadást megelőző beszédből, ugyanis, ezeknek köszönhető, hogy Rossini halála után nem készült el a sokzeneszerzős összefogással tervezett halotti mise, csupán Verdi írta meg a maga részét, majd évekkel később Manzoni halála után, az ő emlékére is gondolva, a már kész utolsó tételhez hozzáírta a többit.
Nem tudhatjuk, hogy jobban jártunk volna-e, ha mindenki teszi a dolgát és Verdi kollégái betartják ígéreteiket, de megállapítható, hogy ez a Verdi-Requiem azért ennyi késlekedés után sem sikerült rosszul. Nekem történetesen az utóbbi 31 évemet ez végigkísérte, amelyet képes voltam diákként is hetekig hallgatni a szomszédok nagy örömére, és amely mostanában is megszépíti a városi közlekedéssel töltött óráimat, de szeretek rá akár a Bükkben is eltévedni.

