A BMC és az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány összefogásának köszönhetően, kéthetes próbafolyamatot követően fiatal zeneszerzők öt mini-operáját nézhettük meg pénteken este a BMC-ben.
A szerzők mind külföldiek, az énekesek mind a Zeneakadémiához kötődnek, és februárban választották ki őket a feladatra (Meláth Andrea irányításával), amikor ezekből a most elhangzó művekből még csak 5-5 perc volt készen. A felkért rendezők pedig Ascher Tamás zenés rendező osztályában tanuló egyetemi hallgatók, köztük ráadásul két lány is.
Az előadásokat erre az egy bemutatóra készítették, akit érdekelt volna egy ilyen kortárs zenei esemény, de lemaradt róla, az többször nézzen rá a BMC műsorára. Nemsokára itt van az egykori Őszi, most CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál (okt. 6-22) is, én is tegnap szereztem be a műsorfüzetet, de már most tudom, hogy lesz egy október 8-i modern opera a Zeneakadémián (e workshop egyik vezetőjének, Vajda Gergelynek az operája), arra menni akarok.
Nagyon kellene, hogy minél több kortárs opera szülessen, hogy közülük kiemelkedhessen egy új Aida vagy új Pillangókisasszony, amely majd fel tudja kelteni az átlagos operanézők érdeklődését is. Nem egyszerű feladat, de létrehozható olyan kortárs előadás, amelyik megfogja a nézők többségét, főleg akkor, ha a rendezés is igazodik a mű szelleméhez és emellett látványos is – rendszerint még ez a faktor is kelleni szokott ahhoz, hogy valami sokakat elvarázsoljon.
Ez jutott eszembe a program egyik gazdáját, Eötvös Pétert látva, akinek a tavalyi évadban egyik operáját (Szerelemről és más démonokról) műsorára tűzte az Operaház, és kifejezetten jól fogadták azok, akik jelen voltak az előadásokon, bár harmadannyian mentek el rá, mintha a már említett híres olasz operák egyike lett volna műsoron. Nem könnyű a kortárs zenét hallgatni, a befogadótól is erőfeszítést igényel (ezzel a darabbal én is keményen megküzdöttem), de feltétlenül érdemes kísérletet tenni rá, mert kell a változatosság. (Nagyon szeretek pl. Gyöngyösi Leventét hallgatni két Bach kantáta között, hogy egy másik fiatal magyar szerzőt említsek.)
A helyzet ennél persze nehezebb, nemcsak a legmodernebb operákhoz nehéz megfelelő közönséget találni, de akár Mozart is problémás szerző lehet az avatatlanoknak. (A teljes hetemet, és ezt a napot pedig faltól falig, a közelgő Figaro 2.0 beavatóinak szenteltem, hat ilyen beavató óra után mentem kortárs operát nézni, fizikailag kimerülve, és éppen az új operaközönség kinevelésének nehézségein gondolkodva.)
Mivel a „már beszoktatott” közönség által kedvelt operákra sem könnyű új embereket vinni, jól esett látni, hogy egy BMC-nagyteremnyi közönség mégis összegyűlt, hogy ezt az öt minioperát megnézze. Persze azért ne legyenek illúzióink, a megjelentek többsége szakmabeli volt, és vagy a workshop szervezői, vagy az énekesek vonzották be őket.
A próbaidőszak szűkös voltára tekintettel most egyik előadás sem épített kifejezetten a látványra, maradt helyenként a kivetítés, illetve a jelmezek. Érdemes egy pillantást vetni Beeri Benjámin extrém-feltűnő szerelésére a Dee&Dum című Angel Hernandez-Lovera-operából, amely az Alice csodaországban egy részletét dolgozza fel. (tervezők: Herman Anett, Pajor Patrícia)
A fiatal énekes helyzetét felragasztott pótszemei kissé megnehezítették (az egyik folyton le akart esni), de úrrá lett a helyzeten, a tapsrendre pedig feladta, már küklopszként jött ki. Alice-t szövegkönyv nélkül is be lehetett azonosítani, Molnár Anna megint egészen átlényegült, vele szívesen végignéztem volna az egész történetet is, több felvonásban. (Rendező:Varga Bence) Beismerem, miatta mentem elsősorban, mert tavalyi diplomakoncertje annyira katartikus volt, hogy félhalott állapotban is odavonszoltam most magam, hogy nehogy kihagyjam ezt az újabb megmutatkozását. Érdemes volt. Most ráadásul tudni lehetett, hogy elment a hangja a művésznek, amely kevéssé szerencsés fordulat a premier előtt, de aki ezzel nem volt tisztában, az megtakarította az aggódást, és semmit nem észlelhetett ebből a problémából, mert Molnár Anna ismét a topon volt.
Az előadások mindegyikére elmondható, hogy a színészvezetésre koncentráltak a rendezők, néha a közönség közé is kivitték a szereplőket kihasználva a terem lehetőségeit. Az intim térben jól érvényesült az arcjáték is, és láthattunk négy olyan fiatal énekest, akik nem okoztak csalódást színészként sem.
Mind az öt előadás megvalósítható volt összesen négy énekessel. A fent említettek mellett még Mikecz Kornél és Imai Ayane kapott emlékezetes szerepeket.
Ketten együtt a negyedik (Chia-Ying Lin: Under the Moonlight, rendező: Tárnoki Márk) és az ötödik darabban léptek fel. Míg a negyedikben Beethoven Holdfény szonátája adta a mű kiindulópontját, és a két énekes egy melodrámai helyzetbe került szerelmespárt alkotott, és ez esetben a kivetített háttérnek is jelentős szerepe lett, addig az egész estét lezáró darab feloldotta a feszültséget, és láttuk őket egy vígoperai helyzetben is.
Tomás Bordalejo The Magic Phallus című operájának csak a címe angol, a szöveg spanyolul hangzott el. Az alaphelyzet hálás: Erósz, a szerelem istene későn szánja nősülésre magát, és impotenciájáról panaszkodik Elégiának, aki a csodafalloszt adja el neki a probléma orvoslására. Csak egy a bökkenő: Pszikhé ettől teherbe is esik, nem is egyszer…(Két nézőtárs is kapott ebből a csoda-termékből, de nincs információnk arról, hogy ők mire jutottak vele - hazavitték-e, vagy vissza kellett-e adniuk az előadás kellékét.)
Mikecz Kornélt színészi képességei és karakteres alkata kiválóan alkalmassá tette erre a feladatra, remélem, hogy ezek után még több hasonló feladattal fogják megbombázni. ((Én ezt már régen felfedeztem, lásd a róla szóló korábbi cikkeket.)) A közönség jól szórakozott látva az öregedő férfi szorult helyzetét, a rendező, Tarnóczi Jakab pedig jó érzékkel alkalmazott lámpákat fallosz-pótlásra, lehet, hogy Mikes Anna látványtervező bevonásával. A magam részéről ezt a darabot éreztem a legéletképesebbnek, és további jelenetekkel is akár kibővíthetőnek egyfelvonásossá. (A szövegkönyvet megkaptuk, ebből úgy néz ki, hogy valóban hosszabbnak tervezik a darabot és csak részleteket láttunk belőle.)
Imai Ayane az este első felében, a második operácskában Beeri Benjáminnal együtt lépett fel, anya-fiú kapcsolatban, (Zixiao Wang: Sons and Lovers, Hate and Love) Hojsza Henrietta rendezésében.
Nem tudom, hogy ki döntötte el, hogy az öt mű milyen sorrendben szólaljon meg, de az illető nagyon jól ráérzett, hogy a két szentimentálisabb darabot a második és a negyedik helyre tette a humoros darabokkal váltogatva, nyilván a közönség frissen tartását megcélozva. Ezeket a nagyon változatos emberi kapcsolatokat megmutató műveket jobb sorrendben nemigen lehetett volna felsorakoztatni.
Valóban az első helyre illett Antoine Daurat The Scene című operája Szokol Judit rendezésében, amelyben egy férfi és egy nő kerül elénk a semmiből, keresik a helyüket, miközben maguk sem értik, hogy miért, de időről időre kitör belőlük önkéntelenül is az operaénekes. Molnár Anna és Mikecz Kornél volt ez a két kereső ember, akik nem tudták megállni, hogy dalra ne fakadjanak. Emlékeztetett a helyzet kicsit az első emberpár eszmélkedésére is, de eszembe jutott, hogy minden operista életében is ott kellett lennie a pillanatnak, amikor felismerték, hogy énekesekké váltak visszavonhatatlanul. ((Az is meglehet, hogy mindannyiunkban ott rejlik az énekes, csak úgy alakult, hogy nem hagytuk kibontakozni. Én a fiamnak este - ha éppen ébren találom még - kénytelen vagyok énekelni, mert úgy néz ki van benne mazochizmus, és ezt követeli tőlem.))
Ha már szinte minden alkotó szóba került, semmiképp nem maradhat ki Mali Emese és Dargay Marcell, akik zongorán lekísérték az összes darabot, sőt utóbbi még egyéb ütőshangszereket is megszólaltatott az ötödik részben. (Volt a helyszínen zenekritikus, szóljon majd ő a zenei megvalósítás minőségéről - először hallott műveknél még kevésbé merülne fel bennem, hogy erről a nem lényegtelen tényezőről is nyilatkozzak. Nekem rendben volt, amit hallottam.)
Jó este volt, reményt adott arra, hogy az opera mégsem elveszett műfaj, jönnie kell új szerzőknek és új műveknek. Reménykedjünk, hogy a közönség is elég nyitott lesz és hagyja magát meggyőzni…
