Cseh Tamás 82. születésnapjára látványos koncertszínházat készített a Thália, amely úgy idézi meg a szellemét, mintha egy róla készült fekete-fehér fotót AI technikával kiszíneztek volna. Ugyanaz, mégis teljesen más.
Ami biztos: a 110 perces, szünet nélküli este után a színházból távozó néző kedvet kap ahhoz, hogy eredetiben újra meghallgassa ezeket a dalokat, ha esetleg a halála óta eltelt lassan 16 évben leszokott volna róluk (vagy még sosem találkozott velük).
A műsor így a szórólapon kitűzött célt biztosan eléri.
A színlap pontosan tájékoztat arról, hogy mire számíthat az, aki jegyet vált, így feltétlenül érdemes elolvasni a leírást. Mindehhez saját benyomásaimat én is hozzáfűzöm, hogy valóban az üljön be a nézőtérre, akinek Görög László rendezése vélhetőleg tetszeni fog.
A színpadon kiemelt főszerepet kapnak a Gyilkosság az Orient expressz c. előadáson nagyon hatásosan működő LED-falak, amelyek segítségével most sokkal nagyobb, mint amilyen bármilyen Cseh Tamás esten valaha volt, hiszen Cseh Tamás egy gitárral minden további effekt nélkül könnyen lekötötte a közönségét, nem előadni akart, hanem természetesen, mindenféle manírok nélkül létezett és az általa tapasztalt valóságról beszélt – ebben állt (számomra) elsődleges vonzereje.
Görög László Cseh Tamás rendezése egy utasellátóban indul, néhány kávéházi szék és asztal és egy pult kell csak kellékként, a dalszövegeket illusztráló háttérképeket a visual projektvezető, Csiszár Gergő terveinek megfelelően kivetítik, így azt nézzük, ami neki vagy/és a rendezőnek eszébe jutott a kiválasztott dalokról, irányítják az asszociációinkat. Hol egy naplemente a Balatonnál, hol tengerpart, sőt a Föld bolygó egésze is megjelenik a képsorok közt, de a háború által elpusztított Hattyú utca, sőt egész Budapest látképe is. Aki ezt megtervezte, nem szakadt el a dalok szövegétől. (A plakát nem tükrözi az előadás képi világának hangulatát, az alapján talán színekben kevésbé tobzódó előadásra számíthat a néző.)
Ehhez a háttérhez nyilván kevésnek érezték volna az egy gitárt: Rakonczai Viktor héttagú zenekart állít össze, és a hangzás ennek megfelelően Cseh Tamás líraisága helyett inkább közelít a lakodalmas rock hangulatához. Egyértelműen érezhető, hogy a sok impulzushoz szokott mai néző vélt vagy akár valós igényéhez igazodnak.
Cseh Tamást a zenekaron túl a Thália társulatának tíz tagja helyettesíti, hogy a dalokhoz kitalált helyzeteket megelevenítse.
Aki a színészeket kedveli és rájuk kíváncsi elsősorban, az nem hoz rossz döntést, ha megnézi, hogy miként működik ez az alapvetően prózai társulat egy zenés esten, ki mit old meg és mit nem, mennyire állnak jól az egyes színészeknek a rájuk kiosztott dalok.
A benyomásaim természetesen szubjektívek, és nyilván nemcsak a Cseh Tamáshoz fűződő emlékképeim befolyásolnak ebben. Az est nagyon jól kezdődik a restiben: a pultos Molnár Piroska énekel egyet, és ezek után csak azt sajnáljuk, hogy közel egy órán át csak megfigyel (nem civilben ül, hanem valódi figyelemmel követi a történéseket), majd egy kevéssé meggyőző atrocitás után felállva úgy elénekel egy dalt (Születtem Magyarországon), hogy a levegő is megáll, és még azok számára is értelmet nyer az addig eltöltött egy óra, akik nagyon nincsenek kibékülve ennek a Cseh Tamás megemlékezésnek a stílusával, a kiválasztott dalokkal, vagy egyáltalán az egész napjukból, hetükből elegük volt már este nyolc táján.
Ez a dal általa, aki mögé tud tenni közel nyolcvan évet, (szerintem) erősebben szól, mint ahogy szól a Cseh Tamás lemezen – drámaivá válik, már csak azért is, mert Molnár Piroska is tud manírok nélkül létezni, és ha jelen van, teljesen érdektelenné válik, hogy mit vetítenek ki mögé, nem tud olyan rendezésbe kerülni, hogy ne emelné azt meg. Nehezen jár, aggódni kezdünk érte, de a hangját több kollégája is megirigyelhetné még mindig. Igazán kár, hogy ezek után már csak a műsor utolsó közös lezáró számára jön vissza, több dalt is szívesen meghallgattunk volna tőle, még akkor is, ha végig ülve marad.
Aki ezt olvassa, hiheti, hogy csak én vagyok elfogult, mert negyven éve figyelem: amennyiben egy előadásról bármit mond a taps, elmondható, hogy hatalmas, igazi lelkes ovációt kapott, a közönség feltehetően nem csak a régebbi élmények miatt ünnepelte, hanem érzékelte az elhangzott dalból sugárzó tragikumot, amelyet a színésznő nehézkes mozgása még nyomatékosított.
Az est közel kétórás, feszes szerkezetű – a dalok között vannak interjú-bejátszások Cseh Tamás édesanyjával, feleségével és Bereményi Gézával, maga az ünnepelt csak egy rövid filmrészletben jelenik meg. Aki arra számít, hogy biztos lesz több Cseh Tamás által énekelt és kivetített dal, az téved – ezt a koncepciót nagyon ütötte volna, ha az eredeti Cseh Tamás-világ is direkt módon megjelenik. A bejátszások miatt nem lehet mód arra, hogy a közönség kitapsolja magát minden dal után – ellenkező esetben feltehetően még hosszabb ideig tartana, mint így. (Feltehetően könnyen kihagyható lenne néhány dal, a méltó megemlékezésre egy 90 perces műsor is elegendő lehetne, vagy akár beiktatható egy szünetet is, ha egyszer a szórakoztatás a cél – a színházi élmény része az is.)
Az est legerősebb pillanatai nekem azok voltak, ahol egy-egy dal valóban megérintette az előadót is, érezhető volt, hogy köze van hozzá. Ilyenkor lényegtelenné vált a körítés, a látvány, a nagyszabású hangszerelés. Ezek a pillanatok nemcsak a már említett Molnár Piroskához kötődtek.
A többi kilenc színésznek is jutnak jó dalok, amelyet néha prózában vezetnek be, vagy helyzetgyakorlatra emlékeztető jelenetecskét faragnak belőle – Katona Péter Dániel és Jámbor Nándor így lesz a Munkásszállás két szereplője Hevesi Lászlóval együtt, akinek szerencsére több dalban is érvényesülhettek kiemelkedően jó hangi adottságai, természetes színpadi megjelenése. Cseh Tamásra emlékeztető eszköztelenséggel énekelte a Gyerekkorom c. dalt, neki való volt.
Czakó Julianna és Gubás Gabi is díva-szerepbe kerül, míg a „mosókonyhás” szinte sláger (Tíz év múlva) Udvarias Annának jut, aki ezzel mélyebb nyomot hagy – bennünk meg felmerül, hogy Cseh Tamás halála óta már több, mint tíz év eltelt, de ez a dal VAN továbbra is, még akkor is, ha már nem ugyanúgy szólal meg.
Vida Péter, a színház egyik igazi született komikusa is több dalt kap – nem mindegyik illett igazán hozzá, bár jól énekel, de pont az a színész, akinek a kedvéért néha kompromisszumokat is kötünk. Zayzon Zsolt jelenlétének is lehet örülni, de a hangja viszont inkább prózai.
Szabó Győző, akinek szintén nem pont az éneklés az erőssége, az egyik dalt (Illegalitás) színészi képességeivel is ragyogóan megoldja – ez az est egyik olyan pillanata volt, amikor azon kezdtem gondolkodni, hogy MUSZÁJ lenne szakítani azzal a bennem megrögzött gondolattal, hogy Cseh Tamás dalokat csak a szerző előadásában (és az általa preferált stílusban) érdemes hallgatni. Az előadást megtekintők szabadon eldönthetik, hogy erre a kérdésre milyen választ adnak.
PS. Cseh Tamás dalai a YouTube-on könnyedén megtalálhatóak, egy-egy dalt belinkeltem azért, hátha lesz kedvetek meghallgatni. Nekem lett.
PS.2. Fotós: Kállai-Tóth Anett, forrás: a színház Fb-oldala
