A K- mint kontroll és a Stuart Mária után visszamentem a 2021 decemberében bemutatott Tigris-re, amelyet lassan három éve halogattam. A társulat ezúttal is bizonyította, hogy bármit érdemes velük megnézni, nemcsak az én (és mások) legfőbb kedvencét, a Prudencia Hart-ot…
A Tigris ál-dokumentumdráma, azaz „mockumentary” – áll a színlapon és hangzik el egy dalba foglalva, Spilák Lajos megzenésítésében az előadásban is, melynek alaphelyzete kétségtelenül felkelti a figyelmünket, emlékszem, ahogy felkaptam erre a fejemet én is, amikor még a bemutató előtt olvastam a színlapon: „Tegnap a budapesti állatkertből, eddig tisztázatlan körülmények között, megszökött egy tigris…”
Mi jöhet ebből ki?
Az előadás eljátszik az ötlettel, amely eredetileg Giannina Carbunariu azonos című darabjából származott. Bíró Bence dramaturg és a rendező, Szikszai Rémusz felhasználja arra, hogy a mi pesti életünk leghétköznapibb problémáiról meséljen zenével, fesztelen lazasággal - a közlekedési viszonyokról, a szemetelésről, a turistákról és az éppen aktuális további témákról, ami a nézőket is foglalkoztatja. A tigris a bunkó külföldi, de nemcsak az, számtalan további alakban is megjelenjen, és felmerüljenek általa keményebb kérdések is, amelyeket már nem lehet viccesen elintézni.
A játékhoz Bagossy Levente alkalmas háttérfalat készített, amely a város utcahálózatát mutatja – ez a kép nyílik ketté (jelenetektől függő mértékben) és nagyon frappáns felvezetés után sorra elénk lépnek a legkülönfélébb interjúalanyok, akik mind a tigrissel való találkozásról számolnak be. Megszólal az utca embere, van, akinek az autójába ült be, van, akit a lakásán látogatott meg – Fodor Tamás „nyugdíjasa” egy hosszabb monológban valóban sokat elmond jelenlegi viszonyainkról a tigris látogatásának ürügyén. Hiszi a piszi, hogy ennyi abszurd esemény mind megtörtént, de ettől még szórakoztat minket az, ahogy ezt az egyes színészek megpróbálják beadni nekünk.
Ráadásul a tigris maga is megosztja velünk saját álláspontját és persze az ő dumája a leghihetőbb.
A színészekre Kiss Julcsi adott ruhát, egyik másik kosztüm annyira találó, hogy szinte el is játssza a karaktert. A társulat ezúttal is igazi csapatként van jelen, pörgetik az egymáshoz lazán kapcsolható játékos jeleneteket, amelyekben mindig más-más szereplő kerül domináns helyzetbe. Mintha tévét néznénk, időnként elénekelnek néhány verses reklámszöveget, sőt híreket is mondanak - ezeken Weöres Sándor hatása erősen meglátszik.
Az előadás a Négyeshatos vonalát folytatja, de a K- mint kontroll is hasonlít hozzá szerkesztésében – a Stúdió K-tól nem idegen a kísérletezés, a saját fejlesztésű előadások létrehozása.
Ebben is ventillálnak kicsit, a taxira váró színészt is el tudjuk képzelni, aki csak futólag említődik. Sok nézőben nyomot hagy a casting-jelenet Samudovszky Adrian irányításával, akinek a hatására kollégái – Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Spilák Lajos és Homonnai Katalin - még a Hajmási Péter dallamára is képesek propaganda szövegeket énekelni. Ebben a jelenetben érezni véltem a szereplők saját keserű élettapasztalatát, és bár nevetünk közben, sok a fájdalom ezekben a kis megjegyzésekben, amelyek az egész előadást behálózzák.
Egy ponton a színészek önkritikusan kiszólnak a szövegből, egy olyan ponton, amikor maguk is érezhették, hogy túl fájdalmas a téma, nem tudják igaziként bemutatni, amit kint látnak az utcán, ráadásul, ha szóvá is teszik, akkor sem oldják meg a problémát. (Úgyis olyan közönség jön be őket nézni, akiket nem kell semmiről meggyőzni, akiket pedig kellene, azok épp ebbe a színházba nem jönnek el. Nem egyszer megfogalmazta ezt a gondolatot pl. a Katona, de az Apertúra társulata is: mind ülünk a saját kis buborékunkba, és nem nagyon nézünk ki belőle.)
Vannak olyan epizódok, amelyeket különösen szerettem, így például a taxis beszámolóját Spilák Lajostól, (aki más jelenetekben hangszereken is játszik és a produkció zenei vezetője, ahogy ezt már megszokhattuk), a helyi csóka-, veréb- és galamb-populáció képviselőivel készült csoportos interjút (ebben Homonnai Katalin és Nagypál Gábor voltak a partnerei), illetve Pallagi Melitta monológját, aki BMW-ként lépett elénk, jó bőrben van, „bejön a karosszériája”.
Az előadást évek óta mindig az aktuális helyzethez alakítják, így a szövege sokat változott a bemutató óta – most például azért is, mert balesete miatt Nyakó Júlia nem vehetett részt benne. De legalább Covid-helyzet nincs, így az arra vonatkozó utalásokat kihúzták… Ennek ellenére lehet, hogy mégis van, csak most már ezen is sikerült túllépni. Mintha már nem is lenne veszélyes. Aki látta többször is, gondolhatja, hogy a dolgok megoldódnak maguktól – akár ezt is képzelhetjük.
Akinek kedve lett az előadáshoz, az kövesse be a Stúdió K Facebook-oldalát, hamarosan lennie kell januári műsornak is.
Ps. Vass László képei a bemutató idején készültek, a színház Fb-oldaláról használtam fel őket.
