Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

 

„Annyira jó, hogy komolyan veszik és ugyanakkor nem veszik komolyan.” „Jobb, mint az opera.” – ilyen szövegfoszlányok jutottak el hozzám az előcsarnokban az előadás után. Ahogy ezekből a megjegyzésekből, úgy az előadást követő tapsból is világos lehet bárkinek, hogy ezt az előadást szeretik, VAN RÁ IGÉNY, van saját közönsége, nem igényel nagy kampányt. A nézők hűségét az idei évadkezdő előadás felvezetőjében Göttinger Pál, a rendező meg is köszönte – jogosan lehet rá büszke.

Op1

 

Engem is tartósan érdekel Dinyés Dániel és Göttinger Pál operabeavatója, és nem is olyan kevésnek nyomot hagyhattam ezen a blogon. Aki elmegy az idei két helyszínen futó párhuzamos sorozatra (a 6Színbe erre, vagy a Magyar Zene Házába a Bánk bánra), az részben ugyanazt kapja, mint eddig. („Mindig olyan, mintha új lenne, bár ismerjük régebbről.”) Jó az arány, elégedett a kitartó törzsközönség, amely jó előre megveszi a jegyeket.

Ebben a 6Színes sorozatban újítanak: elvileg jobban dominál majd Göttinger Pál, és az operarendezésre kerülne a nagyobb hangsúly, nem a zenei finomságokra.  Egy-egy kiragadott jelenségről van szó minden epizódban, nem egy-egy darab elemzésével foglalkoznak a teljes évadon át. (Az majd a Bánk bán lesz.)

 op3

Ennek az estének a felvezetőjét valóban a rendező mondta, de nem állítanám, hogy ezáltal olyan jelentős mértékben visszaszorult volna Dinyés Dániel, aki az operai veszekedés bemutatására szolgáló kettőst zenei szempontból elemezte.

Aki már volt ilyen beavatón, az talán megtanulta (nagy általánosságban) tőle, hogy egy operaelőadásban a zenében kifejeződő szándékokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez nekünk mezei nézőknek magától értetődőnek tűnik, bár néhány „modernizált” rendezésből az is világos, hogy néhány prózai irányból érkező operarendezőre is ráférne egy ilyen beavató, mert néha olyan nyilvánvalóan mennek szembe a zene hangulatával. (De ezt most nem fejtem ki, elég sok operás bejegyzésemben megtettem a múlt évadban is, és most igyekszem optimista maradni, tudva, hogy lesz részem ilyen jellegű előadásokban idén is.)

 op5

Aki korábban ilyen „stand up comedy” jelleget öltő beavatón nem járt, ezt hallgatva nyilván szintén átérezte, hogy mennyi mindent nem tudunk a műfajról nézőként, és mi mindent lehetne még. De akár megérint valakit a saját magával kapcsolatban hiányérzet, akár nem, mindenképp nagyon sokat fog nevetni, mert ahogy egy néző mögöttem mondta, „ez a két ember igazi dumagép”, bármit mondanak, el tudják adni nekünk poénként.

A beavatón ezúttal – számomra – újdonságként Erdős Attila és Horák Renáta szerepelt, akik képesek voltak gyorsan reagálni, a rendezői utasításokat végrehajtva ezer színben megmutatni egy-egy figurát, teljesen másként, mint két perccel korábban. Pont ilyen rugalmas énekesekre van szükség egy ilyen beavatóhoz. Láthatóan lazák voltak, és még élvezték is a megpróbáltatásokat.

 horák

Horák Renáta a 2020-as szegedi Cosíban (ez volt a legjobb kép, amit találtam róla, ha valaki küld egy jobbat, örömmel kicserélem rá)

Horák Renáta Szegeden énekel évek óta, de én mindössze a Trubadúrban láttam még 2017-ben kisebb szerepben (egy pesti vendégjátékon), így ő volt az előadás nagy meglepetése. Jól idomult mindkét Donizetti szerephez. (A csengő és a Szerelmi bájital egy-egy jelenetét elemezték.) Megvan benne a képesség a gyors reagálásra, illetve láthatóan nem zavarta meg, hogy sokszor kellett újra elkezdeni egy jelenetet, más-más beállításban.

Erdős Attila pályájának alakulását viszont zeneakadémiai vizsgái óta figyelem, és örömmel tölt el, hogy ki tudta bontakoztatni ösztönös színészi tehetségét, most már rutinos énekes-színész – kapott már igazán nagy szerepeket is az Operettszínházban, de az Opera is foglalkoztatja, és ez a tapasztalat mind látszik is rajta. Ez az alkalom különösen kedvezett neki, komikus színészi képességei jól kiemelődtek, így az est két műsorvezetőjével együtt összesen hárman voltak, akiknek szinte minden gesztusán lehetett nevetni.

ErdősErdős Attila a Budapesti Vonósok egyik nyári produkciójában

Mindhárman elemükben voltak, bár a legvégére a baritont már érezhetően némileg lefárasztotta a rengeteg színpadi veszekedés és az ehhez kapcsolódó intenzív játék. Érezhetően így is ezer százalékosan vetette bele magát a játékba, hogy ez mégis egy stresszmentes produkció, most nem kell aggódni azon, ha valami nem lesz tökéletes.

Legalább kétszer elhangzott az előadásban Dinyés Dániel gondolata körülbelül így: nem baj, ha nem értünk minden szót pontosan egy operában, a zene ott van, hagyhatjuk, hogy az hasson ránk, sőt pihenhetünk közben. (Feltehetően az énekeseknek nem mondaná, hogy nem lényeges az érthetőségre törekedni…)

Ez nem tűnik bonyolult gondolatnak, de azért nem mindig könnyű ilyen egyszerű döntésekhez sem eljutni – én rendszerint belekeveredek a darabok elemzésébe, és intellektuális élményt is várni szoktam egy operától, bár mindig a zene késztet az újranézésre.

Most "csakazértsem" részletezgetem a két jelenet próbáját, nem esem bele kedvenc csapdámba, bár nagyon élveztem, ahogy képesek voltak mondatról mondatra kibontani egy szituációt és sokféleképpen összerakni. Akit szintén érdekel az ilyesmi, vegyen jegyet és lássa a következő részt élőben.

Tényleg jobb, ha bizonyos elvárásokat mi nézők elengedünk –egy ilyen beavató alapvető nézőpont módosításra is sarkallhat minket, és ez hasznosabb, mintha megtudjuk, hogy melyik hangnem (amelyet úgysem ismerünk fel) mit fejez ki.

 op2

 

Donizetti kapcsán elhangzott még egy megszokott vád: milyen sok hülyeség is van az operában, amely a való életben így sosem fordulhatna elő. Ahogy megtudtuk, épp ez vonzotta Dinyés Dánielt 19 évesen, amikor éppen a Szerelmi bájital betanításával (!!!) foglalkozott: „Nem kell hozzá felnőni.” (Hm. - Ki hol tartott 19 évesen?)

Jó este volt, hamar eltelt a három óra egy szünettel, hálásak voltunk az elterelésért és szórakozásért. Már csak az a kérdés, hogy aki erre rendszeresen beül, ugyan fog-e kedvet érezni ahhoz, hogy akár egy hagyományos beállítású, akár egy modernizált operaelőadást végigüljön, amelyben nyilván nem fogják egymást érni a jobbnál jobb poénok. Le fogja-e az is ennyire kötni a már beavatottakat?

Ps. A Delta Produkciónak köszönöm a két műsorvezetőről készült képeket, amelyeket Gordon Eszter készített. Csak sajnálhatjuk, hogy nem jött el erre a beavatóra, mert a két énekesről csak más produkciókban készült fotókat találtam.

 

Címkék: opera Göttinger Pál Dinyés Dániel Erdős Attila Operabeavató Horák Renáta 6Szín

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr1317933591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása