Bejegyzések

Közel két éve volt a Mady Baby bemutatója, amelyről a színlap leírása alapján is biztosra vehető, hogy nem jelent majd könnyen emészthető kikapcsolódást nézőinek. Nem árulnak zsákbamacskát, tudható, hogy masszív tragédiával kell majd szembenéznünk. A színházi nézők többsége (a jelenlegi jegytérképekből is) láthatóan valami szórakoztató, laza darabot keres, esetleg némi társadalomkritikai felhanggal, de igazán durva előadást kevesen szeretnének. (Nemrég valaki „sírva röhögőset” keresett egy csoportban – ilyen kategória is van – ez pont nem az.)

Ezt az elméletemet a tegnapi „Dead Man Walking” is igazolta az Eiffelben – pontosabban a több, mint 250 üresen maradt szék az egyébként katartikus előadáson. (Lesz még egy belőle, jövő vasárnap - határozottan ajánlom.)

Nekem viszont most egy újabb durva, ámde annál emlékezetesebb élmény jutott, és meg is írtam erről az AJÁNLÓmat azonnal, aki érzi magában az erőt, az jól jár, ha nem hagyja ki.

MAdy

Ma a Jurányiban teltház volt a Kamarateremben, és ez ugyan csak kb. 40-50 nézőt jelentett, de még ez is nagy dolog, hogy egy ennyire kemény előadásra ennyien is eljönnek. Havonta egyszer tud menni, így időben kell betervezni.

Ezen az estén furcsa módon jóval több volt a férfi – a férfiak, ha már elmennek színházba, lehet, hogy bátrabban választanak egy ilyen nehéz darabot, amely egészen konkrétan egy fiatal lány prostitúcióra való kényszerítéséről és megöléséről szól.

Mady5

A bemutató idején (2020. febr.8.) semmiképp nem tudtam volna az előadást megnézni, és aztán szinte azonnal jött a covid első leállása, de az azóta megtartott 9-10 alkalomból néhányon már nyilván ott lehettem volna, ha nem tartok a témától. (Az SzFE-n már láttam a „Nyíregyháza utcá”-t, és az is ugyanezt a kérdéskört járta körül, szintén feledhetetlenül.)

Nem, nem vágytam látni színházban sem, hogy tesznek tönkre egy fiatal lányt – két fiatal lány anyjaként pláne nem -, de az előadással kapcsolatos félelmemnél erősebb volt a kíváncsiságom, illetve "pályakövetési mániám". (Ennek köszönhetem, hogy nem futottam meg.) Bán Bálint még e.h. korában nagyon megfogott a Rükvercben (amely még arra is kihatással volt, hogy ezt a blogot egyáltalán elkezdtem kb 9 évvel és 2000 előadással ezelőtt),  és azóta igyekszem mindenben nézni. Hartai Petrát is sok mindenben láttam, mióta Szombathelyről „feljött” Pestre (legutóbb is nagyon tetszett a budaörsi Szentivánéji-ban, amelyet ezúton ismételten ajánlok), és Mózes Andráshoz is meglehetősen sok tháliás emlék köt.

Mady7

Ez a trió nyerőnek bizonyult Radnai Márk rendezésében, amelynek 90 perce hol ötnek tűnik, hol pedig végtelenül hosszúnak, mert olyan súlyokat pakol ránk, hogy azt hihetjük, hogy most már sosem szabadulunk meg mi sem ebből a nyomasztó helyzetből.

Egy teljesen fekete térben vagyunk (tervezők: Alvégi Lóci, Németh Sára), amelyet kezdetben borzasztóan kellemetlen neonfénycsövek világítanak meg. (Ezt gyorsan lekapcsolják – ezt azért elárulom, de én is és mások is úgy próbáltak helyet találni, hogy ezek a legkevésbé legyenek zavaróak, mert mind feltételeztük, hogy ezek égve maradnak. Pont ez nem lesz probléma, előre szólok – lesz helyette elég bajunk a történet kapcsán...) Ezúttal a fénytervezőt, Mervel Miklóst sem lehet kihagyni, mert rajta múlik, hogy ez a nagy feketeség minden korábbinál nyomasztóbbá vált. Már akkor kimennénk legszívesebben, amikor leültünk. Ez a mondanivaló szempontjából nagyon lényeges, és szerencsés, a címszereplővel együtt mi is beleszokunk a vállalhatatlan helyzetbe. Bele lehet szokni mindenbe – ez is tanulság.

mady6

A tér remekül strukturált, és alkalmas külső helyszínek megjelenítésére is - a görög színházhoz hasonlóan azért még most, 2021-ben is kiviszi a rendező a színpadról az erőszakos jeleneteket, a fantáziánk jobban működik így. Nagy szerepe van a kivetítéseknek is, amelyeket Elekes Tibor közreműködésével hoztak létre a szereplők - a teret és az időt nagyszerűen kitágítják a felvett és a helyben közvetített képsorok egyaránt. (Megjegyzem, amikor készült az előadás, még épp nem volt covid, és ez nem volt az egyik legtipikusabb színházi eszköz, amilyenné mostanára már vált.)

Gianina Carbunariu darabja románokról szól (Oláh-Bebesi Bori a fordító is lehet, nemcsak a dramaturg?), és nehéz nem észrevenni, hogy a Romániából Írországba költöző három fiatalt éppen a román zászló színeit is jelképező melegítőkbe öltözteti a jelmeztervező, Polyák Eszter, de persze ezt a három alapszínnek is vehetjük, így ez igazán találó megoldás. A történet bárkikkel előfordulhatna, akármilyen fiatalok járhatnának így, amennyiben kellően tudatlanok, és megvan bennük az erős menekülési vágy otthonról. (Adidas melegítő is lehetne bárkin, és nézőfüggő, hogy ennek milyen plusz üzenete lesz – ehhez jómódú vagy éppen lecsúszott személyt társít valaki.)

Mady8

Pontosan emiatt, az előadásban látható durva erőszakra utaló jelenetek ellenére is, ezt mindenképp célszerű lenne a serdülő korosztálynak megmutatni, a „16plusszosaknak”, és ennek kellene benne lennie a Lázár Ervin és egyéb hasonló ingyenes színházat kínáló ifjúsági-nevelési programokban, vagy ennek is... Nem lenne rossz, ha a diákok ezen a történeten keresztül szembesülnének a jelenséggel, sőt a prostitúció kérdésével általában is. A vonzó külföldi lehetőségekben rejlő veszélyforrásokat előre átgondolhatnák, és az előadás után levezető beszélgetésen a hasonló helyzetek megoldási lehetőségeivel is foglalkozhatnának - akkor érné el a produkció azt a célközönséget, amelyre a legnagyobb hatással lehetne.

A rendezés nagy értéke, hogy ügyesen kezeli a kényes helyzeteket, csak utal, nem mutat meg mindent. Végig zavarónak érezzük, hogy  ennyire közel ülünk a kiszolgáltatott szereplőhöz, akihez gyorsan és erősen kezdünk kötődni a történet elejétől fogva, és mi magunk sem állunk fel, nem védjük meg. (Ez az a szint, hogy könnyen el tudnám képzelni azt a színházhoz nem szokott srácot, aki esetleg mégis beszólna...-nagyon erős a késztetésünk a megmentésre.)

Mady3

Nagyon hamar megszeretjük a vonzó, és láthatóan tudatlan (egyébként alig 14 éves) fiatal lányt, és nagyon erősen drukkolunk neki, hogy merjen kilépni ebből a világból, merjen nemet mondani fogvatartójának. Hartai Petra könnyen megszerethető, a szívünkbe zárjuk és megsiratjuk.

Az őt kihasználó Mózes András szereplőjének a tetszési indexe a nézők körében feltehetően alacsonyabb volt, nem tudjuk meg, hogy mi vitte erre a pályára, nem tudunk neki megbocsájtani. (A szerző sem.) Nem könnyű nézni azt, ahogy tönkreteszi az őt valóban megszerető lányt, sőt a félig partnernek, de félig szintén áldozatnak minősülő egyetemista fiút is, akit Bán Bálint játszik. Utóbbinak jelentősen kevesebb mentséget találhatunk az ostobaságára és a morális tartásának teljes hiányára, arra pláne, hogy nemcsak nem menti meg a lányt, de még mélyebbre is löki – őt így korlátozottabb mértékben tudjuk sajnálni, bár nyilván az ő élete is ráment erre a tragédiára.

Mady9

Nagyon lényeges, hogy két ennyire más háttérrel rendelkező szereplő is áldozatként szerepel, láthatjuk, hogy a diploma/tudás sem nyújt biztos védettséget - az egyetemi tanulmányok élettapasztalatot nem adnak. (Azaz: semmi garancia nincs, hogy a saját gyermekeink/tanítványaink ne kerülhetnének hasonló helyzetbe.)

Meglehet, hogyha valaki ezt megnézi, akkor azt fogja érezni, hogy ez mégis túlzás, egy ember képtelen kettőt is sakkban tartani hosszú hónapokon át, egy lány ennyire kiszolgáltatott csak egy bűnszövetkezetnek lehetne, nem egyetlen férfinek. De Hartai Petra annyira meggyőzően játssza el nekünk a butaságot és a Stockholm-szindrómát, hogy neki még ezt is elhisszük, hogy egy „amatőr-strici” egyedül is meg tudja nyomorítani.

MAdy4

Az előadás közben is meglehetősen sok poén van, így itt-ott nevetünk is, és helyenként azzal is vigasztalhatjuk magunkat, hogy de milyen jó ennek a három szereplőnek, hogy ilyen végletes helyzetet és figurákat eljátszhatnak, lehet, hogy pont ezért is lettek színészek. De lehet, hogy éppen azért, hogy egy-egy szerep után igazán örüljenek, ha a saját életükbe végre visszaléphetnek. (Erre mi is gondolhatunk, ennél minden néző élete csak jobb lehet...)

És ami még nagyon felszabadító:a tapsrendre már lemosott sminkkel érkezik Madalina, illetve már szinte egészen Petra, és mosolygása meggyőz, hogy ez számára mégiscsak JÁTÉK volt, még ha meglehetősen durva is. Mi persze még néhány órán át a látottak hatása alatt maradunk, hiszen lesokkolódtunk, így keveset tudtunk tapsolni. Ez inkább az az előadás, amely után a csendben üldögélés esne jól...

A vasárnapi tökéletes operai kivégzés (Dead man walking) után jött ez az újabb döbbenetes élmény. Ezek után ma este nagyon jól fog esni a „Kicsibácsi és Kicsinéni” harmadik megtekintése, színház a szeretetről, arról, hogy kellene élni, miként kellene egymással viselkednünk…

ps. Az nyilván hiú remény lenne, hogy egy vagy akár több előadással rádöbbenthető lenne valaki, hogy a pornó oldalak nézésével fogyasztóként ő maga is szem lesz a láncban, nem kizárt, hogy segédkezik valakinek a megnyomorításában, pedig akár ezt is meg lehetne célozni. Nem tudhatom, hogy az előadás érhet-e el bármi változást azoknál, akiknek életéhez ez hozzátartozik. Jó lenne reménykedni ebben is.

Mady2

PS. Juhász Éva képeit a Jurányi Fb-oldaláról használtam fel.

Címkék: Jurányi Bán Bálint Radnai Márk Mervel Miklós 011Alkcsop. Mózes András Hartai Petra Alvégi Lóci Németh Sára Polyák Eszter Elekes Tibor Oláh-Bebesi Bori

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr7416823402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása