Nagyjából a nyolcvanadik körül lehet most már a Nézőművészeti Kft. és a Manna közös előadása, a „7 nap” és csak most hétfőn sikerült rá eljutni. Valami mentségem csak van: felnőtt közönség előtt nem sokszor ment Scherer Péter hatodik tantermi rendezése, a B32-ben ez még talán csak a hetedik alkalom volt.
Most a már korábban is meglévő motivációmat erősítette az a tény, hogy a két színész egyikét, Kőszegi Máriát éppen egy hete láttam a „rákos monodrámájában” (Megmondta professzorasszonyom), Jankovics Anna pedig egyik legkedvesebb előadásom Kicsinénije. Ezek után jó ötletnek tűnt a szünnapomat erre felcserélni. Jó is volt az előadás, persze, hogy jó.
Kőszegi Mária és Jankovics Anna
Erre a ritka alkalomra majdnem egészen tele lett a B32 nézőtere, és ennek külön lehetett örülni a jelenleg egyre súlyosbodó járványhelyzetben.
Az iskolai bántalmazás jelenségével, illetve általában a párkapcsolati vagy családon belüli erőszakkal mindenki találkozott, és nagyon szerencsés a probléma felvetése Eve Ainsworth „Hét nap” című könyve nyomán, Gyulay Eszter dramaturg segítségével, amely a Pagony Kiadó „Vészkijárat” sorozatában jelent meg. Különösen szerencsés, hogy mindez elsősorban tantermi színházként működik, lezáró beszélgetéssel. (A Nézőművészeti Kft-től megrendelhető, házhoz viszik.)
Hétfőn este is így volt ez a B32-ben: az egy órán át tartó előadást másfél órányi diskurzus követte, amelyen egy szakértő részvételével lehetett megbeszélni az elhangzottakat, és elemezni az erőszak különféle megjelenési formáit.
Ugyan 27 évnyi tanári munka során volt bőven saját tapasztalatom is, láttam, hogy tesz mindent tönkre, ha csak egy gyereket is kiközösítenek, de ezúttal elsősorban mégis arra voltam kíváncsi, hogy ez a két színésznő miként mesél el egy történetet.
Mivel sok tantermi színházat rendeltem már meg, tudtam, hogy ez nagyon kevés eszközre fog támaszkodni, és a színészek képesek lesznek saját magukkal is párbeszédeket folytatni.
Kőszegi Mária kapta a bántalmazó szerepét, aki egy-egy jelenetben két legjobb barátnőjét is eljátszotta, de hozzá hasonlóan többször is virtuóz módon saját magával beszélgetett Jankovics Anna is. A történetet mindkettejük oldaláról átéljük, és ez kulcsfontosságú a megértés szempontjából. A színészek kipróbálhatják, milyen hatást érnek el különösebb támogatás (partnerek, kellékek, látványelemek) nélkül, nehéz terepen – kamaszok előtt, akik nem fognak érdeklődést színlelni kedvességből, ha unatkoznak.
A játék működik, a nehéz téma ellenére sokat nevetünk. A két színész többször is megszólítja a közönséget, leginkább azokat, akik közel ülnek. (Módom volt az előadás közben ötven percen át rezzenetlenül fogni egy rám bízott fél csomag pilóta kekszet és nem ettem meg közben. Ez is bizonyítja, hogy van önuralmam. És milyen jól döntöttek, hogy rám bízták: valahogy éreztem, hogy ez a három keksz még jól fog jönni a játékhoz a későbbiekben. De nem szpoilerezek. Mellékszálon azért mindenki elgondolkodhat azon, hogy eszi a pilótakekszet, szétszedi-e előtte vagy sem?)
A mű elég nyilvánvalóan tanmese, a mi érzékenyítésünk a cél, és éppen emiatt az is világossá válik, hogy a bántalmazó is áldozat, csak egy másik kapcsolatban, így akár egy végtelen láncolat is kialakulhat, ha nem vigyázunk.
A történet elmesélése egyben figyelemfelkeltés: olyan nincs, hogy senki nem veszi észre a bántalmazást, csak gyakran elmarad a reagálás, passzívan szemléljük mindazt, ami történik. Miután lekötnek minket a látottak, Petra és Emma, a két osztálytárs hét napja, feltehetően hosszan emlékezni fogunk rá. A színészek pedig biztosak lehetnek abban, hogy valóban hasznos, amit csinálnak, akár több ember életére is lehetnek döntő kihatással a látottak, mert sikerülhet a saját élményeket is ennek fényében „átkeretezni”.
Feltétlenül javaslom az előadás megtekintését, megrendelését különösen olyan esetekben, amikor a csoporton belül előfordul klikkesedés, vagy kirekesztés.
Ps.A fotók a B32 Fb-posztjából származnak.
