Évek óta lelkiismeretfurdalásom volt, amikor "A piszkosak" eszembe jutott. János annyira élvezte, és szerette volna újranézni, és amíg Marci élt, akárhányszor visszavihettem volna a Karinthy Színházba, bármikor beültetett volna minket és mindig hívott. De nem tettem, mindig volt valami új és még újabb főpróba vagy premier, netán egyik követett énekesem n+1. fellépése.
Most, ugyan volt olyan program, amelyik mindkettőnk számára újdonság és érdekes is lett volna, de úgy éreztem, hogy ez az újrázás a gyereknek jár, hiszen ki tudja, hogy mi lesz az előadás sorsa a későbbiekben, láthatja-e még, miután a Karinthy egészen átalakult.
Az Ördögkatlan színlapja ezzel a képpel reklámozza a produkciót - Katona László és Molnár Gusztáv
Mivel már írtam A piszkosakról két bejegyzést (premier, majd újranézés másfél évvel később), nem is szükséges egy harmadik nyomhagyás, de mégsem tudok elmenni mellette. (Az a tény, hogy az első bejegyzést 3000-nél többen elolvasták, azt is mutatja, hogy ez a produkció sokakat kíváncsivá tett, így pláne megér egy újabb helyzetjelentést.)
A Mokos Pince tényleg kellemes hely volt a színház előtti várakozásra, az első ötven ember nem a szokásos módon, árokparton, földön, betonperemen, stb. ücsörgött órákon át, hanem - kizárólag itt - rendes székeken, légkondicionált helyen, egy terasz és egy büfé szomszédságában. Palkonya idilli helynek látszik innen, és sajnáltam, hogy János ezúttal nem vágyott sétára - időnk volt és sorszámunk is, miután sikeresen ideértünk stoppal, elsétálhattunk volna a falu központjáig. (Mostanára már szinte van egy olyan listám, amelyre azok a helyek és cselekvések kerültek fel, amelyekre jó lett volna időt szakítani, ha lett volna mód rá. De nem volt. Túl jó volt a színházi kínálat, és teljesen tipikus, hogy az első fesztiválozók még mindent akarnak látni, csak a későbbi alkalmakkor lazítanak le az emberek, amikor már beérik a koncertekkel és a sodródással. Ide nem jutottunk el öt nap alatt még, akartuk a programokat, és odatettük magunkat, hogy sikeresen átérjünk egyik helyről a másikra.)
A Mokos színházterme közel 350 fő befogadására elég, ide lehetett a legjobb eséllyel bejutni a zárt helyek közül, de persze voltak mégis alkalmak, amikor többen kint rekedtek. (Thuróczy Szabolcs új előadására nem tudtam eljutni most sem, de készülök, nagyon jónak nevezték többen is, akik bejutottak a "Meg sem kínáltak"-ra. Annyian ajánlották, hogy ennyi ember szava csak megfontolandó. Úgy tűnik, hogy mindenki akivel találkoztunk, vagy járt ezen, vagy legalább megpróbált bejutni.)
Melósok reggelije - nagyjelenet az előadásból (átvéve a korábbi bejegyzésből)
Az előadásban számunkra továbbra is a szereposztás a legvonzóbb, mindkettőnk számára maga a boldogság ezeket a színészeket nézni, együtt is, külön is, ehhez képest másodlagos, hogy Rejtő a kiindulási pont. Lehet, hogy a dolog ennél nem sokkal összetettebb - jó színészek akármit élettel töltenek meg, és most ismét tűzijátékra emlékeztetett a reggelizős jelenet, benne Marton Róbert, Kovács Krisztián, Pápai Rómeó, Katona László és Molnár Gusztáv - mind kirobbanó formában, teljes lendülettel játszották le ezt az első előadást, aztán később nyilván a másodikat is.. Első osztályú válogatott, és még hozzájuk jön kisebb szerepben a tapsrendben végül a két szélen elhelyezkedő Mucsi Zoltán és Scherer Péter , a Nézőművészeti Kft két legismertebb állócsillaga. Ez azért nagyszerű, hogy ezek a művészek nemcsak főszerepre hajlandóak az idejüket áldozni, de képesek alájátszani a kollégáknak is. Valami ilyesmiről szól a társulati létezés...
Nagyon jó élmény volt az előző napi Elem után ismét azt nézni, ahogy Mucsi Zoltán egy apró szerepben is teljes életű embert tud nekünk megmutatni - egy jelenetben is hitelesen képviseli Rejtőt magát. A Katlan-hangulathoz az is hozzátartozott, hogy láthattuk békésen ebédelni és nyugodtan beszélgetni az előadása előtt a büfében, a közönségtől nem elszeparálva, akárcsak Scherer Pétert a teraszon. A fiatalabb kollégák, akik a szöveg oroszlánrészét kapták, nem tűntek fel a láthatáron, hanem valószínűleg rápihentek a duplázásra - az ő hogylétüket előre nem tudtuk lecsekkolni.
Az előadás túl jó állapotban van ahhoz, hogy bele kellene törődni a megszűnésébe, drukkolok neki, hogy máshol kezdhessen el folytatódni - ennyi a konklúziónk a harmadik nézés után.
