Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ha emlékezetem nem csal, eddig mindössze csak két (de nagyon szép emlékeket hagyó) előadást láttam az Átrium előcsarnokában, egyet 2003-ban (A tisztességtudó utcalányt), egyet pedig épp tíz évvel később. Utóbbit, A Frankenstein-tervet is Mundruczó Kornél rendezte, és ez ráadásul társulatának repertoárján maradt azóta is.

Ezúttal a Mentőcsónak volt az Átrium együttműködő partnere, a rendező pedig Kocsis Gergely, aki Háy János novelláiból készített előadást. (A bogyósgyümölcskertész fia nem először került közönség elé, nem sokkal a kötet megjelenése után Rátóti Zoltán már felhasználta, önálló estjét 2004. december 19-én meg is néztem.)

Az író fiatalkori énjét most Kovács Máté játszhatja, akinek előnyös a feladat, képes volt arra, hogy felkeltse maga iránt az érdeklődést és ezt végig (90 percen át) fenn is tudta tartani. Beváltotta a korábbi előadásai alapján hozzáfűzött reményeimet.

bogyó4

A produkciót feltétlenül ajánlom, jó színház, még ha felhőtlen nyári szórakozásnak nem is minősíthetem.

Ez is a karantén időszakban bepróbált és kényszerűségből pihentetett előadások közé tartozik. A facebook tanúsága szerint már januárban készen voltak vele, de a bemutatót csak nem sokkal az újranyitás után, május 22-én lehetett megtartani. A várakozás egy ilyen előadásnak részben használ, „érik az anyag”, ugyanakkor a színész számára nagy kihívás a hatalmas szövegmennyiség rögzítése, leginkább a minél több előadás az, ami ebben segíthet. Hátha majd ezek után lesz elég előadása is, a szöveget már most is a sajátjaként mondja, természetesen.

Az előcsarnokba kitett minden (lazán egymás mellé helyezett) székre került néző, teltház volt, amelyet már jó előre eladtak. Már nincs védőkártyázás, maszkozás (egy néző azért még így is hordta, nyilván biztonsági okokból), de a kézfertőtlenítést még javasolják. Ez így ideális.

bogyó2

A korábban betoppanók ezúttal mindenféle várakozás nélkül leülhetnek érkezési sorrendben, elmarad a sorban állás. A helyszínen van ingyenes wifi is és büfé, a körülmények kedvezőek ebből a szempontból is, mégis felvetődik a kérdés, hogy lehet jól elkezdeni itt egy előadást, ahova végig behallatszik az utcazaj, különösen a villamosok, illetve a néhány elhaladó mentő szirénázása.

Később kiderül, ezek a zajok, az üvegajtókon beszűrődő város kifejezetten segít, aláhúzzák egyes részletek mondandóját. (Enélkül is tudnánk persze, hogy mire gondol a szerző, amikor a közlekedés káoszát említi...)

Bőven a kezdés előtt érkezik meg a színész is, akklimatizálódik. Legalább húsz percig köztünk tesz-vesz, vizet iszik, leül, majd később a színpadon kezd épp úgy várni, ahogy mi néhány méterre tőle. Eleinte senki nem foglalkozik vele, valóban sikerül a beolvadás – egy lesz közülünk.

Később a fények egy részének lekapcsolásával a nézőtéren még mindig beszélgetők is egyre jobban elhalkulnak, és már csak egy rádió hallatszik félig felhangosítva…Akár azt is hiheti valaki, hogy a büfés nem foglalkozik azzal, hogy most már valóban kezdés van.

bogyó8

Az észrevétlen átmenet szinte megvalósult, de a bemondás itt sem kerülhető el – Kovács Máté eközben hátat fordít, nem vesz részt a mobilok kikapcsolására vonatkozó felhívásban – és ami nagyszerű: nem renitenskedik senki, ahogy előző este a Rózsavölgyiben, itt most minden néző tökéletesen fegyelmezett. Jól viselkedtünk, az alkalmas színésznek alkalmas közönsége voltunk ezen az estén.

A leírásomhoz hasonlóan hosszúnak érződő előkészítés után jöhetett a lényeg, Háy János szövegei.

Emlékképeim szerint évekkel ezelőtt a színmű egyik tanára erősen szorgalmazta, hogy a diákok készítsenek monodrámákat, sőt még fesztivált is tartottak ezekből az előadásokból. Nem lepne meg, ha ennek a produkciónak az alapötlete is valamiképpen az SzFE-hez nyúlna vissza. Kovács Máté, akiről ugyan az Átrium több előadása kapcsán is írtam, még mindig nagyon fiatal, még egy ideig hitelesen játszhat gimnazista srácot. Jelenléte elsősorban az egyetemi vizsgákat, a régi Ódryt idézte fel bennem, és közvetve az egyetem átalakításának gyászos folyamatát.

bogyó10

Kicsit jobb lenne nekünk, ha ez nem jutna eszünkbe, csak Háy János önironikus szövegeiből kirajzolódó fiatalemberrel találkoznánk, akinek komoly kihívás volt a felnőtté válás, amelyet esetében életforma váltás is kísért.

Hallgatva a szövegeket, most is átérezhetjük, hogy komoly feladat volt már önmagában a felköltözés Pestre egy kis nógrádi faluból. Mellékesen, az előadás kapcsán az eredetileg nem budapesti nézők ennek kapcsán saját élményeiket is előbányászhatják.

Számomra miskolciként az álmaim megvalósulását jelentette az ELTE BTK-ra való bejutás, a budaörsi úti kollégium izgalmas közege, de ebben annak is része lehetett, hogy az én kiindulópontom nem egy kis falu volt, hanem az ország akkor még második legnagyobb városa (akkor is éppen nagyon jól működő színházzal) – a távolság nem tűnt áthidalhatatlanul nagynak.

bogyó9Kovács Máté, aki (szereplőjétől eltérően) ténylegesen jól tud gitározni

A bogyósgyümölcskertész fia viszont nem gondolt a Pesten elvileg bárki által megnézhető színházi előadásokra kiskamasz korától, viszont a gitárjába kapaszkodva vészelte át első városi éveit, attól remélve a sikert, azaz a lányok figyelmét-szerelmét. Élete „tiszta rokendroll” – az első történetek mindegyikében kulcsszerepe van a zenének.

Az elhangzó szövegek közel vittek szereplőnkhöz, óhatatlanul is elkezdtem drukkolni neki, bár egyes történetek fordulatairól maradtak emlékképeim, így sok meglepetés nem ért. (Háy János olvasói a ráismerés örömét élhetik át, ha megnézik Kovács Mátét, akinek meg újdonság, azok beavatódhatnak az író világába.) Előnynek éreztem, hogy most már jobban ismerem azokat a budai utcákat, amelyeket emleget, így mindez kicsit más színben tűnt fel, mint a kötet első olvasásakor.

bogyó7

A színész zökkenők nélkül emel át minket egyik történetből a másikba, a váltást néha mindössze csak egy-egy átöltözés jelzi. Egy bőröndnyi ruha, néhány poszter is elég az atmoszféra megteremtéséhez. Szerencsésen használja ki a háttérként szolgáló lépcsőre helyezett növényeket is (lsd. a fotón!), segítségükkel megjelenik a nagymama alakja is. Nem ő az egyetlen megidézett ebben a monodrámában: elképzelhetünk barátokat, megcsodált lányokat az anya, illetve a címbe is beemelt bogyósgyümölcskertész mellett. (Az apa ilyen túl körülményes megnevezése talán mindenkit megakaszt, soha mástól ezt a kifejezést nem hallottam – megjegyezhetővé válik a mű ezáltal is.)

Annyira nincsenek kevesen, akik említődnek, mégis végig érzékeljük főszereplőnk magányosságát minden közegben, amelyben megfordult.Ennek ellenére sokat nevetünk a fiatal srác kajlaságán, de amit látunk, összességében leginkább tragikomikus hatást kelt, a keserűség erősebb eleme, mint a humor. (De az is könnyen lehet, hogy az arányt más másként érzékeli...)

Kovács Máté teljesítménye figyelemreméltó,már csak azért is, mert nem érezni rajta "a nagy alakítást", olyan, mintha a saját életéről beszélt volna végig. Még sokáig fogunk rá emlékezni, még évekig nem lesz kihagyható a vele kapcsolatos ajánlókból, de mindennek ellenére nehéz szívvel indultam haza.

Mi lesz a mai fiatal tehetségekkel, milyen színházi közegbe lépnek majd be? – ez jutott eszembe az előadás záró mondatainak elhangzása közben.

bogyó3A produkciót létrehozó teljes csapat. Még egy monodrámához is sok háttérember kell...

PS Lakatos Péter fotóit az Átrium facebook oldaláról használtam fel.

Címkék: Átrium Háy János Kocsis Gergely Mentőcsónak Kovács Máté A bogyósgyümölcskertész fia

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6116628896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása