Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Persze, mindig is újra akartam nézni Az utolsó órát, a Rózsavölgyi Szalon előadását, amelyről életem első blogbejegyzését írtam 2013. február 14-én, de mindig halasztottam, már csak azért is, mert az előadás azóta is megtelt 242 alkalommal különösebb reklám nélkül is. A rendkívüli helyzetre tekintettel döntöttem úgy, hogy pont március 15-én este van itt az ideje ennek, legalább stílusosan veszek búcsút bizonytalan időre a színháznézéstől.

Ez is csak azért vált lehetségessé, mert méreténél fogva a Rózsavölgyi Szalonnak módja volt néhány nappal tovább játszani, hiszen a befogadóképessége (70 fő) meg sem közelíti azt, amelyiket veszélyesnek tekintettek a jelen pillanatig. Alföldi Róbert és Jordán Tamás is vállalta a fellépést, eltöltött nézői között ezen a vasárnapon kétszer is hetven percet, én meg néztem őket. Hirtelen ötlet volt, de ennél jobban nem is lehetett volna egy hetet lezárni, éppen a csúcsponton.

A VESZÉLYHELYZET FELOLDÁSÁIG MÁR NEM JÁTSZIK A RÓZSAVÖLGYI SZALON SEM, valóban ez volt az utolsó előadás, amelyet tegnap este láthattam.

p06ee652a924819bb3fa288fd0d9586aa

Sokan nem gondolhattak arra, hogy lehet hely az utolsó pillanatban is, a színház nem buzdított senkit, hogy a vissza nem térő alkalmat használja ki, és a jegyek egyébként is el voltak adva jó előre. (A Rózsavölgyi felajánlotta a visszaváltást így is, hogy az előadás lement, ennél korrektebb eljárás nem képzelhető el. Amint hallottam, voltak olyan nézők, akik a #neváltsvisszajegyet mozgalomhoz csatlakozva hangsúlyozták, hogy a színházat támogatják, nem kérik vissza a pénzüket.)

Délután 25, az általam is látott esti alkalomra pedig 21 néző érkezett, akik maguktól is mind elszórtan ültek le a szalonban. Azt hiszem, hogy jóval kisebb kockázatot jelenthettek egymásnak, vagy akár a köztük mászkáló fellépőknek, mintha netán egy üzletbe mentünk volna kifogyóban lévő babkonzerv készleteink feltöltése céljából.

Még sosem láttam ilyen kevés embert itt egyetlen egy előadáson vagy főpróbán sem, csak ezen a kivételes napon próbálhatták ki a művészek (lehet, hogy teljes pályájuk folyamán legelőször?), hogy milyen lehet igazán kevés nézőnek játszani.

IMG 20200315 204026Az én asztalom - egy kellék-szoborral és az elmaradhatatlan kézfertőtlenítővel  (saját fotó)

A színház mindent megtett, amit tehetett – minden asztalon volt kézfertőtlenítő, a pincér kesztyűben szolgált fel. Ha meggondolom, hogy két nappal ezelőttig még 36 fős osztályokba mentem be, és utaztam a 4/6-os villamoson is, hát nem hiszem, hogy épp most voltam igazán nagy fertőzésveszélynek kitéve. Több mint 55 óra szobafogság után nagy szükségem volt erre a feltöltődésre.

Az élő színház nem pótolható semmivel.

Örültem, hogy négy nap kihagyás után megint átélhettem ezt az élményt, amikor már lemondtam a gondolatáról is. Mégis akkor éli át az ember legjobban, hogy valami/valaki fontos, amikor az intenzíven jelen van az életében. A hiánydramaturgia se rossz, de csak egy ideig hat, mert utána az ember – ha akarja, ha nem – belenyugszik a nincs-be, és ráébred, hogy az élet szépen folytatható így is. Ezért van az, hogy könnyebb valahova folyton menni, valakit állandóan nézni, mint kevésszer, de rendszeresen. Könnyebb, ha azt érezzük, hogy szükségünk van rá, és nem is boldogulnánk nélküle. Emiatt érzem, hogy nagyon logikus, hogy több színház és művész igyekszik továbbra is folyamatosan látható maradni a neten keresztül, hiszen az érdeklődés fenntartása a későbbi működésükhöz elengedhetetlenül kelleni fog.

ut ora 130214-11

Jordán Tamást és Alföldi Róbertet karnyújtásnyi távolságból látni, újra átélni, hogy milyen szenvedélyes természetességgel tudják megvitatni az isten létének az egyébként meglehetősen elvont témáját, feltétlenül ajándék volt. Ez a darab közepesen jó színészekkel iszonyatosan unalmassá válhatna könnyen - ez volt az első benyomásom is, és ez változatlan. Akinek volt jegye, csak félt eljönni, azoknak igaza van, de azért egy különlegesen szép estéről maradtak le. „Nincs biztosítás mindenre” – jut eszembe az előadás egyik mondata, akármi megeshet velünk, de legalább erre az utolsó órára vissza tudunk gondolni.

Ugyan láttam már az előadást, de a közben eltelt hét év alatt elfelejtettem Freud és Lewis beszélgetésének alaphelyzetét: Londonban vagyunk, egy éppen lefújt légiriadó idején. Szó van felvásárlási lázról, konzervekről már a darab elején, és elhangzik a címbe is beemelt figyelmeztetés. Nem egy ponton a darab ugyanúgy párhuzamba vonható a jelenleg aktuális veszélyhelyzettel, ahogy a keddi Oidipusz király is az volt. Ezeket a mondatokat most nagyon más hallgatni, mint lehetett néhány héttel korábban.

Menet közben nyilván felmerült bennem, hogy mennyit változott a világ 2013 óta, mennyit nehezedett a színházak helyzete is, és hát igen: lassan hét éve Alföldi Róbert már nem igazgatja a Nemzetit sem. Azt, hogy ide is eljutunk, hogy minden színház leáll, feltehetően senki nem sejtette, de a bizonytalanság, az általános félelemérzet még sokkal rosszabb.

p5349eb5e89e8283c3cb5f6aee83adb62

Jelenleg már az luxusnak érződik, hogy két ember hosszan, nyugodtan beszélgetni tud mindkettőjüket érintő kérdésekről, már ennek a látványa jólesik nekünk. Alföldi Róbert és Jordán Tamás most is úgy van jelen, hogy menet közben számunkra is átalakul a Rózsavölgyi Szalon azzá a lakássá, ahol Freud fogadja a vendégét. Ahogy akkor a darabban a két szereplő számára mellékessé válnak a körülmények, az éppen zajló világháború, sőt Freud számára saját halálának biztos közeledése is, ugyanúgy most azt éljük meg, hogy a két színésznek elsősorban az számít, hogy megtörténhessen az előadás, amelyben "rendeltetésszerűen funkcionálhatnak". Ez a lételemük, és a 21 jelenlévő nézőnek is ez volt a prioritás ezen az estén, hogy éppen őket lássa játszani - minden más szempontot félretettünk erre az estére. Csodálatos színészek valóban, biztos, hogy megérte miattuk kimenni a lakásból - ez az, amit mondhatok. Mindenki ismeri őket, és ízlés szerint képzeljétek el, hogy egy halom szuperlatívuszt még rájuk öntöttem. Nemigen fogom ezt a bensőséges estét elfelejteni.

Ez a tegnapi utolsó előadás nézésének/lejátszásának gesztus feltétlenül azt a közös vágyunkat jelzi, hogy térjenek vissza a hétköznapok, lehessen megint életünk központi kérdése, hogy X, Y vagy éppen Z előadásait akarjuk egy adott napon megnézni. Aki eddig nem élte át, hogy mekkora luxus az az életmód, amelyet eddig normálisnak tekintett, az ezekben a hetekben megtudhatja, és remélhetőleg elraktározza majd az élményt, és később hátha elégedettebb emberré válik. (Miután nekem családi okokból az egész idei évem során már minden megnézett előadást nagyon meg kellett szervezni, a járvány nélkül is tudatában voltam, hogy mekkora érték minden alkalom, a teljes leállás pláne nem hiányzott, de biztosan könnyebben viselem így, mintha a havi 25-ről kellett volna visszamennem a nullára.)

Kell-e színház mindenáron járvány idején? – Nem, nyilván nem kell, és jó lesz nekünk nézőknek pár hétig a közvetítés-özön is, nem érdemes nyavalyogni, bár sosem lesz olyan élmény egy vetítés, mint amilyen egy élő előadás. A művészeknek jóval nehezebb, akár el is bizonytalanodhatnak, ha nem tudnak semmilyen értelmes tevékenységet találni a kényszerpihenő alatt, azoknak pedig különösen, akiknek csak akkor lesz bevétele, ha szerepelnek és nem volt elég nagy jövedelme ahhoz, hogy felhalmozzanak valamennyi tartalékot. Számukra létkérdés, hogy minél rövidebb lehessen ez az időszak. Miattuk is drukkolok, hogy néhány hét múlva könnyedén tudjuk emlegetni a karantén időszakát, és Alföldi Róbert Jordán Tamással együtt még hosszan játszhassa Az utolsó órát, amelyik messze van még a kifáradástól.

peb0d785745bd550be69e36965c01f6b6

PS.1. Az emberek remélhetőleg komolyan veszik a figyelmeztetést, ezen az estén kihalt volt a város, üresek a buszok. Talán most jó is, hogy van tévé, internet, rá leszünk szoktatva az otthonülésre. Hétfőtől a bécsi operaház minden nap közvetít, sőt a MET is, és ezeken túl is számtalan lehetőség nyílik számunkra, mert sok művész szeretne jelen lenni, és otthoni felvételeket készít, hogy mindennek ellenére eljusson hozzánk. (Rá lehet keresni pl. Grisnik Petra, Huzella Júlia, Epres Attila posztjaira, és az operakedvelőknek még mindig elérhető a Werther, amelyiket két világsztár – Piotr Beczala és Joyce DiDonato két hangszeres kíséretében a nappalijukból közvetített szintén tegnap, miután a MET új premierje elmarad. Ez lenne a kivezető út, a hasonló kezdeményezésekkel tud egy művész mentálisan felülkerekedni a jelen helyzeten. Minden hasonló lehetőséget rendszeresen megosztok a Mezei néző fb-oldalán, ahogy a mások által frissen felfedezett youtube-on nézhető régi előadásokat is. Minden javaslatot, kommentet megköszönök, amely ennek a kínálatnak a bővítésére irányul.

PS. A színészekről Éder Vera készítette a fotókat a Szalon számára, amelyeket a nyugat.hu oldalról tudtam feltölteni.

Címkék: Alföldi Rózsavölgyi Szalon Az utolsó óra Jordán Tamás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6915526022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása