A Szkénében most is a szokásos teltház volt a Nézőművészeti Kft új bemutatójának második előadásán, de a megszokotthoz képest eltérő, a kőszínházak „rendes” díszletére emlékeztető látvány fogadott minket. (Vereckei Rita munkája, aki a jelmezeket is tervezte.) Ez picit meghökkent, hiszen a szokásos fekete háttérre és néhány kellékre számítunk, és ez a gazdag látvány már eleve plusz, elnézegettük a részleteiben is kidolgozott előadást ígérő otthonos (bár lepusztultságot árasztó) rendetlenséget. Ezt az ígéretet az előadás be is váltotta. Ajánló következik.
Simkó Katalin - Katona László - Mucsi Zoltán - a színpadon mindig kedélyes az evés - (bárki is volt az előadás sminkese, kitűnő munkát végzett, lsd. a többi fotót is)
Szintén szokatlan, hogy most a legtöbb előadástól eltérően van szünet, és közel két és fél órát tölthetünk a színházban (első rész: 1 óra 15 perc, a második 45 perc), így ez most nem az „odarohanunk, ott vagyunk 90 percet, majd megyünk a dolgunkra” típusú előadás, szembe megy a trenddel.
Koltai M. Gábor ezúttal egy ír darabot rendezett, Conor McPherson szövegét, akiről én a színlapról tudtam meg, hogy New Yorkban is ünnepelt szerző, és konkrétan ez a darabja is kapott már díjat az amerikai színikritikusoktól.Még itt az elején ne felejtődjön el, hogy a szöveget Zsigó Anna dramaturg gondozta.
Ez a tény nem befolyásolta a nézői hozzáállásomat, tekintve, hogy a Nézőművészeti Kft színészeire darabfüggetlenül kíváncsi vagyok, és a színlapot szándékosan csak az előadás után olvastam el.
A Totth Benedek által fordított szöveg hangulata Martin McDonagh művekre emlékeztetett, aki már nálunk is igazán befutottnak számít – lehet, hogy így lesz ez Conor McPhersonnal is hamarosan.
A történet egy három férfi által alkotott mikroközösséget megzavaró nő –Aimee: Simkó Katalin - megjelenésével kezdődik, vannak benne drasztikus fordulatok is, amelyek egy idegen férfi, a Kovács Krisztián által játszott Kenneth megjelenéséhez köthetőek.
Simkó Katalin és Kovács Krisztián
Ami engem illet, én az előadás után azon tűnődtem el (nem először), hogy pontosan min is múlik egy előadás hatása, miért érezzük működőképesnek az egyiket, és miért nem a másikat.
A szombati átriumos előadáshoz hasonlóan ezt a darabot sem éreztem tökéletesnek, közepes színészekkel egészen érdektelen lenne, viszont a kiinduló anyagnál maga az előadás jelentősen jobb volt, a színészek játékát pedig akármeddig elnéztem volna, különösen azokban a részekben, amikor látszólag csak úgy jelen vannak, és semmi rendkívüli nem történik.
Hatalmas hozzáadott érték jelenik meg Koltai M. Gábor munkájában, aki rengeteg apróságot kitalált, jelentősége lesz minden kis mozdulatnak, annak, hogy a figyelmünk középpontjában álló Mucsi Zoltán és Katona László mihez ér hozzá, merre lép.
a kertből titokban kiásott zöldségekkel
Számomra ennek az előadásnak azok voltak a legélvezetesebb részei, amikor e két színész hosszan „elmolyol”, és a mindennapjaiba látunk bele. Elég érdekesek voltak csak önmagukban is, nem volt szükségem semmiféle krimibe illő fordulatra ahhoz, hogy ne unjam el a nézésüket. Talán ez lehet az egyik kulcs, képes-e valaki csak a színpadi létezése által is érdekes lenni. A másik: a szereplők nagyon élvezik ezt a játékot, és ez ránk is átragad. Elvisznek magukkal a saját világukba.
Mucsi Zoltán ebben az előadásban is sokat káromkodik, bár most sem öncélúan, viszont mivel a nézők egyrésze nyilvánvalóan ezt reméli tőle, várakozáson felül nevetnek rajta. A nézőtér reakcióiból egyértelműen lemérhető, hogy nem kevesen vannak itt éppen miatta. Akinek az a fő szempontja, hogy „mucsis” előadást nézzen, annak egyértelműen itt a helye, mert szinte alig megy ki a színpadról, és jó nézni most is ebben az újabb szerepében.
Mucsi Zoltán egy jókarban lévő hatvanas férfit játszik, aki elvált, a családjától évek óta külön él (nagybátyja házában bérel szobát), és gyanús üzleteket bonyolít le nehéz felfogású barátjával. Az előadás kezdetén megment egy lányt, akit megvertek, a lakására viszi, és minden bonyodalom ebből a lépéséből indul ki. Egyszerre lecsúszott egzisztencia, aki a társadalom peremére szorult, de ugyanakkor, ha a szükség úgy hozza, képes férfiasan is viselkedni. Kap egy bozontos bajuszt, amelyik nagyon sokat változtat az arcán, és a karakter ellentmondásosságát is kifejezi a gondosan borotvált arc és ennek a rakoncátlan arcszőrzetnek az együttes jelenléte.
Az előadás nem ad sok információt, hogy miként szakadt el ez a férfi a saját családjától, miért magányosodott el, de nemcsak az életébe betoppanó fiatal lány jelenlétében érezzük, hogy ez a Tommy is a „zord külső+érző szív” kombinációja. Igazi énje a Katona Lászlóval együtt játszott jelenetekben tud igazán megnyilvánulni.
A Nézőművészeti Kft másik alapembere ezúttal nehézfelfogású, sőt akár debilnek is mondható karaktert játszik, aki tele van jóindulattal. Nem lehet hosszan haragudni rá, hiába mászik be rendszeresen az ablakon. Ahogy nézzük, persze eszünkbe jut, hogy nem ez az első ilyen alakja (már a Nézőművészeti Főiskola nézőjeként is vannak hasonló gesztusai), de mindig képes színesíteni és módosítani ezt a karakter-típusát is, amelyik különösen hálás, hiszen majdnem folyamatosan nevetünk rajta. Nem váltogatja a ruháját, egyetlen jelmezben nyomja végig a több napot-hetet átívelő történetet, és ez nem a tervező mulasztása: ennek a figurának valóban nem lehet másik ruhája.
Fodor Tamással
Az előadás szereplőinek maradnak titkai a végére, és még hosszan elgondolkodhatunk az okokon, amelyek a tetteik mögött rejlenek.
A rejtélyesség fokozottan igaz a Simkó Katalin által játszott lányra. A színésznő már nagyon sok szép fiatal és törékeny lányt játszott el, és különösen emlékezetes a Soha senkinek, amelyben egy családtag által bántalmazott kislányt játszott. (Hasonló típusú szerepe az Árvácska, amelyiket meg se mertem nézni, tudtam, hogy túl erős hatással lenne rám.) Simkó Katalin tökéletes illúziót kelt ezekben a nyomasztó szerepekben, de azért eszembe jutott, hogy nem túlságosan nyomasztó ennyi egészen hasonlóan szerencsétlen ember bőrébe bújni, szerencsés-e a beskatulyázás számára.
A karakter nem hétköznapi, a finom és érzékeny lányról nehezen hisszük el, hogy prostituált, és szerencsés, hogy van tartása, kicsit sem közönséges, és igazán tárgyilagosan kezeli a foglalkozását, feltétlenül érdekesebbé válik számunkra, és elhihető róla, hogy valakinek ő az eszményi nő. (Eszembe jutott, hogy mennyire másféle beállításban volt prostituált előző nap Móga Piroska…)
Az előadás inkább szól a magányosságról, de a párkapcsolati erőszak témája is jelentős hangsúlyt kap, és elmondható, hogy Kovács Krisztián megjelenései nagyon hatásosak, kellően rosszul érezzük magunkat, amikor a lányhoz hozzáér, de erőszakossága fenyegető a Katona Lászlóval játszott jelenete legelejétől is.
Az előadásban üde jelenség az ötödik szereplő, a háziúrként megjelenő Fodor Tamás, akin feltehetően nemcsak az első sorban látszik, hogy mennyire élvezi a játékot. Ezúttal egy unatkozó öregembert látunk, aki némileg szintén elhanyagolja magát, és mások figyelésével tölti az egész életét, emiatt is szorul rá a lakója jelenlétére. Mindenkinek kell valaki, akit szerethet, ez alól ő sem kivétel.
Menet közben nagyon sokszor elhangzik a „mi van most?” kérdés, egészen úgy tűnik, mintha a szereplők igazi bizonytalanságban lennének, nem tudják reálisan megítélni, hogy hol a helyük a világban, mit kellene tenniük, mi lenne nekik a jó. Ezen a vonalon is elindulhatunk, ugyanezeket a kérdéseket az „Eleven éjszaka” kapcsán is feltehetjük magunknak. Mi is kallódunk, ahogy ezek a szereplők, vagy épp ellenkezőleg, mi ott vagyunk, ahol lennünk kell.
Az előadás egyértelműen azoknak ajánlható, akiknek a szíve kicsit megdobban, ha a szereplők névsorát olvassa – nem fognak a színészekben csalódni. Az más kérdés, hogy maga a darab ugyan milyen karriert fog befutni nálunk, várható-e, hogy majd sorra hódítja meg a vidéki játszóhelyeket is. Meglátjuk. A kevéssé ismert, kevés szereplős, egy díszletben játszódó előadások korát éljük, az elmúlt héten látott mind az öt prózai előadás ilyen volt…A valóság (a forráshiány) ebben is megmutatkozik, attól tartok, hogy ezt kár volna tagadni.
(az a térdvédő...- az apró részletek rengeteget számítanak)
PS.1. A Molmik Photography képeit használtam a FB-ról.
PS. 2. A bejegyzés írása közben ébredtem rá, hogy a Mulatságról, amelyben szintén nézőművészetis szereplők vannak, még nincs bejegyzésem, nem néztem újra 1999. április 23. óta. Tehát ez lesz a ma este programja, miután ezt most kiteszem. 2020.02.26.: a bejegyzés közben már el is készült
PS.3. Annyira jók a képek, hogy még egyet ideteszek bónusznak: ilyen a főszereplőnk által vágyott idill.
