Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Van ez olyan érzésem, hogy ezt az előadást elsősorban azok fogják megnézni, akik Molnár Piroskát szeretnék látni. Az előadásban emiatt lehetetlen csalódni, és ahogy a fiam, akivel a mait láttam meg is állapította: „erről csak ajánlót lehet írni, kritikát nem, és az ajánlót sem kell nagyon elhúzni.

84008013 3747545981937104 8831529822409719808 o

Molnár Piroska ezzel a szöveggel már a mai sajtóbemutatón, tehát a legelső nyilvános előadáson is teljes mértékben le tudott minket kötni, nem érzékeltem üresjáratot az este folyamán. Hetven percen keresztül mindvégig képes volt arra, hogy egy egészen hétköznapi asszony történetét érdekessé tegye. Mindig úgy vártuk a következő mondatát, mintha egy húsz éve nem látott régi barátot hallgatnánk, aki egy ülésben próbálja az eltelt idő alatt történteket összefoglalni. 

83338959 3747545725270463 8142516544421756928 o

Az előadásban nem alkalmaznak különösebb trükköket, nincs kivetítés, vagy bejátszásban megjelenített további szereplő, és Cziegler Balázs díszlete sem túlbonyolított, bár egyszerűségében is kifejező és leleményes. Ahogy a fotón is látszik, egy hatalmas állólámpa alatt, jól megvilágítva történik meg az önvizsgálat és a visszatekintés. A főszereplő, Brunhilde Pomsel valóban élt, Goebbels szövegeit gépelte élete egy szakaszában, és később tényleg visszanézett, Christopher Hampton pedig e valódi életút emlékei alapján írta le ezt a monológot, amelyet Zöldi Gergely fordított, és dramaturgként Török Tamara gondozott.

A visszaemlékezés egy idősek otthonában történhet, ahol megjelenik egy gondozó is néma szereplőként, aki be- majd kitolja a szereplőt egy tolókocsiban, teát tölt a gondozottjának. Emellett az elhangzott szöveget mindössze hangbejátszások kísérik, illetve szakítják meg, de ezeken az effekteken kívül valóban csak Molnár Piroskával foglalkozunk, aki Tóth Hajnalka által tervezett kényelmes bársony köntösében csak nekünk beszél.

Máté Gábor rendezése „észrevétlen”, érezhetően egyetlen cél lebeghetett az egész alkotói gárda szeme előtt: a szöveg mondanivalója jól érvényesüljön, és eközben még véletlenül se unja el a néző, ne essen ki az előadásból, sőt lehetőleg olyan erős nyomot hagyjanak, hogy több maradjon mindenkiben annál, hogy „láttuk Molnár Piroskát, és még mindig milyen fantasztikus”.

A téma nem kifejezetten szórakoztató, nem arra készült az előadás, hogy valaki elandalodjon. Az igaz, hogy a saját problémáinkat ez is elfeledteti, mert végig csak az érdekel minket, hogy mi is történt ezzel a Brunhildével, aki egy másik korban szerzett tapasztalatait osztja meg velünk, amelyek azért nyomokban emlékeztethetnek néhány saját élményre.

83469740 3747541401937562 3679629586359910400 o

A szövegben időről időre visszatér az emlékező védekezése, aki egyedül ostobaságát, tájékozatlanságát és érdektelenségét ismeri el hibaként, de mindig azt is hozzá teszi, hogy mindenki más is így volt ezzel, amennyiben ő hibás abban, hogy létrejöhetett a holokauszt, akkor mindenki tehet róla, aki annak idején Hitlerre szavazott.

Az előadásnak számunkra éppen ez a lényeges eleme, felmutat egy átlagembert, aki úgyis próbált távol maradni a nagypolitikától, hogy a Propagandaminisztériumban dolgozott, nem volt tájékozottabb a sarki fűszeresnél, és akivel éppen úgy megtörténhetett volna, hogy egészen megússza a felelősségre vonást, mint az, hogy kivégzik titkárnői munkájáért. Az, ami a valóságban történt vele, az a kettő között van.

Mi nézők eldönthetjük magunkban, hogy azok, akik csak csendben asszisztáltak a döntéshozó politikusok mellett, azok milyen elbírálást érdemelnének. Elvárható lett volna Brunhilde Pomseltől, hogy tiltakozzon, zsidó barátnőjét aktívan megmentse, vagy már az is valami, hogy tettel senkinek nem ártott?

Nem egyszerű a kérdés, és az előadást megnézve biztosra vehető, hogy minden korban felmerülhet erősebb, vagy gyengébb formában. Igaz, hogy nem mindig van vészhelyzet, és a legtöbb esetben nem kell valakinek döntenie, hogy Antigoné vagy Iszméné lenne, ha éppen nem egy Kreón uralma alatt él.

Amit az emberek érdektelenségéről, ostobaságáról hallunk, mégis bennünk marad, nehéz ezzel nem egyetérteni. Vannak ma is hasonló helyzetben, politikusok jobbkezeként dolgozó emberek, akik szintén mondhatják, hogy nem azonosultak főnökük értékrendjével és nézeteivel sosem, de ennél tágabb körnek is szól az előadás: azoknak, akik szavazataikkal valamely pártot támogatva lehetővé teszik egy bizonyos értékrend érvényesülését. Biztosan mondhatja egy ilyen átlagos állampolgár, hogy nem felelős az általa támogatott és hatalomra került politikai erő ténykedéseiért? Vagy mondhatja azt, hogy ha valaki más nyer, akkor ugyanilyen rossz lenne minden, sőt esetleg még rosszabb?

83553746 3747542078604161 6426431583569313792 o

Molnár Piroska erősen képviseli ezt az „én nem vagyok felelős semmiért” álláspontot, hiszen sokszor elmondja, hogy semmi nem érdekelte, miközben maga az emlékezés ténye is jelzi a meglévő bűntudatot, amelyet az emlékező tudata elnyom.

Szeretjük ezért a hetven perces nagy monológért Molnár Piroskát, ismét elismerően tapsolunk neki, de mégsem szórakozunk jól, hiába kívánta ezt nekünk a Hatszín Teátrum bemondója. Elgondolkodva és a látottakat megvitatva megyünk haza.

Feltétlenül örültem, hogy a napi 1-2 órás Munkaügyek nézés mellett a Kései találkozás és a Bors néni után a fiamnak lett egy ilyen Molnár Piroska-élménye is, akit valóban nagyon boldoggá tett ez az este. Azt hiszem, hogy lehetőleg levezető beszélgetés hozzákapcsolásával ezt az előadást nagyon érdemes lenne célzottan a középiskolás korosztály számára is játszani, esetenként hétköznap délutáni időpontokban is, levezető beszélgetéssel. Jó lenne, ha minél többen ráébrednének, hogy mennyire számít az, hogy mindenki felelősen gondolkodjon a világ dolgairól, hátha még nem késő.

PS. A képek Orlai Tibor facebook oldaláról származnak.

 

Címkék: Molnár Piroska Máté Gábor Orlai Tibor Török Tamara Cziegler Balázs Zöldi Gergely Hatszín Teátrum Tóth Hajnalka Egy német sors

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6515450460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.