Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Január 15-én láttam legutóbb „A Grönholm-módszer”-t, még a Neptun brigád előadásában, és erről egy pár soros jegyzetet visszamenőleg fel is tettem a blogomra (amely kicsit több, mint egy évvel később indult el). Még az összes színész neve sem említődött (Fenyő Iván, Botos Éva, Ficzere Béla, Vass György), pedig nagyon szerettem Baksa Imre rendezését, sok részletet máig őriztem belőle, ahogy az tegnap a Thália Színházban játszott változatban fel is idéződött előttem.

fejlecDomokos Zsolt - Szabó Erika - Bán Bálint - Borsányi Dániel

Akkor egy alig négyéves előadásra mentem, most ennél egy fokkal jobb volt a reakcióidőm: kicsit több mint két évvel a premier (2017.11.02.) után következik ez a rövid nyomhagyó ÉS ajánló bejegyzés.

Bár már ismertem a fordulatokat, és vártam a meglepetéseket, és ennél a darabnál valóban hozzáadott érték, ha valaki nem tud semmit a részletekről, egyértelműen jó élmény volt az újranézés.

Miután a darab Pesten 2008-tól szinte folyamatosan műsoron volt, a Neptun játszotta a Szkénében, később a Centrálban is, és film is készült a történetből, elég sok színházlátogató lehet, aki hasonlóan van vele, mint én, azaz nem újdonság számára sem a történet, ráadásul a korábbi színészek miatt sokan szerethették is, és ez a két tényező dupla nehezítést jelent a befogadónak.

Magamból kiindulva, ezzel a két plusz akadállyal szembesülő nézőknek is ajánlani tudom a megtekintést a színészek miatt, és azoknak, akik sosem avatódtak be semmilyen részletbe, pláne.

Mózes András rendezte ezt a produkciót, amelyet a Manna hozott létre a Thália támogatásával, ahogy több más független előadást is.

Minden a négy színész összehangolt munkáján múlik, akiket egy felsővezetői álláspályázat harmadik körébe jutott jelöltekként ismerünk meg. Az állásinterjú különleges, nagyon furcsa feladatokat kell végrehajtaniuk, és a szokásosnál még nagyobb hajlandóságot mutatni magánéletük titkainak feltárására is.

Kemény ez a világ, és az állásinterjú nem éppen a legkellemesebb szituáció, ami adódhat, alapesetben is hordoz feszültségeket.

Jordi Galceran darabja ezt használja fel, épít a nézők emlékeire is. A pályázók küzdelmeit látva muszáj végiggondolni, hogy hol is van a határ, mit vállalnánk mi még el egy jól fizető, nekünk való állásért.

Az előadásban a Tháliának és a K2 Színháznak is két-két fiatal művésze vesz részt, akik egyébként nem játszanának egy színpadon. Az előadást nyilván leginkább mégis a Thália törzsközönsége választja, akik a sok előadásban játszó Bán Bálint és Szabó Erika mellett most legalább megismerhetik Borsányi Dánielt és Domokos Zsoltot is.

746

Bevallom, az előadás megnézésének halogatásában az volt a legerősebb tényező, hogy sokáig azt hittem, hogy a régi előadás került át a Tháliába, és csak nemrég döbbentem rá, hogy tévedek. Ezeket a színészeket már a főpróbán megnéztem volna, ha nem vagyok felületes – és lehet, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem tudja, hogy most van egy közös előadásuk.

Egy asztal és négy szék, illetve néhány kellék kell a produkcióhoz, nem látványszínház ez (tervező: Radványi Anna, Tóth Barbara), de így is leköt minket a játék. Mind a négy szereplőről elhisszük, hogy fiatal koruk ellenére egy multi kereskedelmi igazgatójának jelentkeznek, és nekem eladták magukat menedzsernek. Miután mindegyiküket sok szerepben láttam (korábbi munkáikra rá is lehet célzottan keresni), élveztem most is látványos átváltozásukat.

Szabó Erikát legutóbb az Oscarban láttam, és még tegnap este játszott a Bolha a fülben c. nagyszínpadi produkcióban is. Bán Bálintot a Bernd Rózában különösen érdemes néznie annak, aki egy egészen más figuraként is szeretné megismerni. Borsányi Dániel nagyszerű az Antigoné, Domokos Zsolt pedig felejthetetlen a katartikus hatású Hűség főszereplőjeként. (Teszem ezt hozzá, ha már AJÁNLÓt írok.)

Az előadás különösen érdekes lehet versenyszférában dolgozóknak, akiknek amit látunk – az állásinterjú – a mindennapjaik része. A darab népszerűsége talán ennek is köszönhető, és még évekig mehet itt az Arizona Stúdióban, amíg a szereplők meg nem unják.

43504113 279537816003834 5135380499044237312 n

 

PS.1. A mai alkalmat szerintem a színészek sokáig fogják emlegetni, nem fog összemosódni a korábbiakkal.

Nagyon ritkán fordul elő, hogy a színházban valamilyen technikai hiba miatt nem lehet időben elkezdeni egy előadást, ahogy most történt. Eddig összesen egyszer éltem át hasonlót, mégpedig az Alföldi-féle Nemzetiben egy húszperces csúszást a „Vadászjelenetek” kapcsán, amelyre a színház még hét óra előtt számított és reagált, narancslé/pezsgő azonnali kínálásával pozitív élménnyé változtatva azt. (Hát igen, volt hozzá szép nagy leülős előtér is, ahol nyolcvan ember kényelmesen elfért.) Ennek már több, mint hét éve, pontosan 1759 további színházi estén viszont semmi hasonló gikszer nem történt.

Jelen esetben nem derülhetett ki azonnal, hogy ilyen mértékű lesz a késés, és csak az utolsó 20 percben merült fel a büfé, mint mentőkötél. A büfés hölgy mintegy 45 nézőt tudott ennyi idő alatt kiszolgálni (a kávé nem készülhet gyorsabban, és sokan pont ezt akartak kapni), és mindössze négyen maradtak le. A csúszás miatt a jegyek visszaválthatóak voltak, és néhányan ezt az opciót választották, de ez nem haladta meg a nézők 15%-át. Az előadáson még így is szinte teltház volt, és a taps azt mutatta, hogy senki nem bánta meg, hogy maradt.

A nézők mind jól viselték a várakozást, nem akadt egyetlen hepciáskodó alak sem, aki esetleg még nehezítette volna a színháziak intézkedését, akiknek ráadásul még emellett volt egy másik folyamatban lévő rendezvénye is a Télikertben, hogy mégse legyen minden olyan egyszerű, így viszont a helyzet kezelésébe még a szervezés vezetőjének is módja volt besegíteni.

Hasonló vészhelyzet roppant ritka lehet bárhol, de ettől még talán minden színházban ki lehetne/kellene dolgozni egy vészforgatókönyvet (ahogy tűz esetére is), amely azonnal életbe léphetne hasonló technikai hibák esetén, vagy ha netán épp egy színész késne.

Mi nyugodtan vártunk, a színészek számára viszont a helyzet idegtépő lehetett, különösen az az időszak, amíg lebegett, hogy eljátszhatják-e a beígért előadást, amelyre felkészültek, és amelyből havi egy-kettőnél nincs is több. Bán Bálint a taps után utólag is elnézést is kért a közönségtől a kellemetlenségért, pedig akkor szerintem már rég nem emlékezett senki arra, hogy várni kellett. Nekem ez a csúszás megoldotta a dilemmámat, nem kellett azon gondolkodnom, hogy a Szkéné előtt, ahol Tarnóczi Jakab-rendezést néztem, haza menjek-e, vagy sem. Az estéről szóló bejegyzés is hamarosan következik…

PS.2. A fotók a színház és az előadás FB- oldaláról származnak, és sajnálom, hogy nem találtam többet, de ha valakinek van, pótlólag szívesen beteszem a bejegyzésbe.

Címkék: Szabó Erika Thália Bán Bálint A Grönholm-módszer Mózes András Domokos Zsolt Borsányi Dániel

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr915343420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.