Egy stresszes családdal fog találkozni 100 percben a Belvárosi Színházban mindenki, aki eljön a „Szemünk fénye” című előadásra – Szabó Máté rendezésére - egy hétköznapi estén. Több itt látható produkcióról is ugyanezt mondhatnánk dióhéjban, mint erről: kevésbé ütős (de máshol nem játszott) darab, viszont gondolkodtató problémafelvetéssel, nem kevés humorba ágyazva, kiváló színészek közreműködésével készült. Az előadás várhatóan megosztó lesz, részben azért, mert eléggé számít, hogy ki hogyan viszonyul a szereplő színészekhez, akik miatt érdemes a helyszínre menni, de még inkább azért, mert nagyon nem mindegy, hogy a nézőben milyen saját élmények elevenednek fel a látottak hatására. Fokozottabban függ az élmény értékelése a befogadótól, mint általában.
László Lili, Nagy Dániel Viktor, Szamosi Zsófia, Pataki Ferenc és Péter Kata
A darab szerzőjére erősen hathatott a Cseresznyéskert, ez hangsúlyosan kiderül a frappáns lezárásból, amely megemeli a látottakat. Főbb vonalakban most is valamiféle családi közös múlt/hagyomány megőrzéséről lenne szó, miközben a szülők halála után a testvérek útja rég szétvált, mindenki éli a maga életét, és változó mértékben vágynának az összetartozás élményének megélésére.
Egy család jó közege lehet egy darabnak bármikor, korlátlan konfliktusforrást jelent az összezárt emberek együttese, akik elvileg hivatalból szeretik egymást, sőt néha valóban is, de azt a tévedést legtöbbször elkövetik a családtagok, hogy ezt a hivatalos köteléket elég megtartó erőnek hiszik. Pedig energiabefektetés nélkül ezek a kapcsolatok ugyanúgy elsorvadnak, mint akár egy szerelem, vagy barátság is semmivé válik, és nem elég az, ha közös térben létezik két ember. (Az előadás egy nappaliban játszódik végig, Ondraschek Péter tervezte, a ruhákat pedig Kiss Julcsi.) A házasságok szinte törvényszerű kihűlésére ez az egyik magyarázat: a folyamatos figyelem helyett a folyamatos elhanyagolás. (Érdekes, hogy egy sportoló vagy egy üzletember sosem gondolná, hogy maguktól is minden működni fog. Miért gondoljuk, hogy az emberi kapcsolatokkal más a helyzet?)
Jelen esetben látunk egy ilyen széteső félben lévő házasságot, benne a magyarázó feleséget – Péter Katát -, aki megértésre vágyik, miközben a férje – Pataki Ferenc - már csak nyugodt újságolvasásra, de ha adódik lehetőség, kifelé ő is szívesen tájékozódna...
Azt hiszem, hogy a nézők sokasága fog kevéssé jólesően erre ráismerni erre a helyzetre, szinte mindegy, hogy melyik fél nézőpontjából. Ennél kicsit sem tűnik működőképesebbnek egy háromhónapos párkapcsolat, amelyet szintén formálódni látunk a László Lili és Nagy Dániel Viktor által játszott szereplők között.
Dékány Barnabás, aki autista csillagászt játszik, egyedül él, a három férfi nővére - Szamosi Zsófia – pedig elvált. Valószínűleg az átlagnak megfelelő ez az eloszlás és semmi igazán rendkívüli nincs a történetben sem, inkább érezzük benne a tanmese-jelleget. Az is tipikus, hogy egy családba betoppan egy menyasszony/vőlegény, azaz egy kívülálló, akinek a számára a mindenki más számára normális helyzet különösnek tűnik, illetve a partnere rákényszerül, hogy a származási családja és a szerelme között válasszon. Minél jobban eltér két ember családi háttere, annál jelentősebb összeütközés keletkezhet, hiszen a nagycsalád minden tagja nem törvényszerűen szeret bele a kiválasztottba, sőt néha a betolakodó puszta elfogadása is nehéz.
László Lilié lett ebben a leosztásban a kívülálló szerepe, akinek őszinte és spontán reakciói olyan hatást keltenek, mintha azt a bizonyos elefántot beengedték volna a porcelánboltba. Valóban érzéketlen, műveletlen, de mégis azzal, ahogy vállalja magát és nem alakoskodik, megfog minket, és rokonszenvezni kezdünk vele, még akkor is, ha mi magunk ilyen bátran nem tudnánk, és nem is akarnánk élni. A darabnak talán ez a leghálásabb szerepe. Úgy tűnik, hogy most még november 3-án kétszer el fogja játszani a szerepet, de ahogy a színház már közzétette, a színésznő anyai örömök elé néz, azaz feltehetően a decemberi előadásokon már mást láthattok helyette.
A többi már felsorolt szereplő is mind olyanná válhat, amelyik alkatához passzol, bár néha már szívesen venném, ha Szamosi Zsófiát merné valaki olyan szereppel megkínálni, amelyik nem ennyire száz százalékosan rá van írva. Tényleg tökéletes ez a megfeleléskényszeres nő, aki szívesebben hazudik magának is, minthogy beismerje, hogy az apja bármiben is hibát követhetett el, hitelesebben talán nem is lehetne megjeleníteni. Nagyon hideg, és ezt mi is érezzük a nézőtéren, és amikor a számára fontos bútorokra még cetliket is ragasztgat, az különösen illik hozzá. Talán bárki más nézőpontjával szívesebben azonosulunk.
Erős ellenpont Péter Kata szeretetéhes asszonya, aki szenvedélyesen vágyna valakihez tartozni, számára a család nem a szertartásokban és a régi bútorok tiszteletében merül ki. Vele érzünk, nyilván ki-ki annak megfelelően azonosul vele, amennyire maga is átment hasonló beilleszkedési kísérleten, esetleg szintén sikertelenül.
Deborah Zoe Laufer, a szerző feltehetően saját élményekből indult ki, erősebbek a női karakterei, ők vannak a központban, többet tud róluk mondani nekünk. Ezek a nők mozgatják a folyamatokat, bár az is világos, hogy önmagukban mégis tehetetlenek, mintha manapság egészen esélytelen lenne akár két embert is hosszú távon összetartani, nemhogy egy egész nagycsaládot.
A család felbomlása az elsődleges téma, de nem annyira mellékesen az is felmerül, hogy ez az érintett család pont zsidó, tehát az összetartás kérdése még fokozottabban jelenik meg. Számos poén forrása a zsidó és az amerikai kultúra ütközése, és mivel még a klímaváltozás is téma, sőt az emberiség útkeresési kísérlete a Földön kívülre, nekünk is úgy tűnik, hogy ebben a mi történetünkben tényleg nincs benne újabb 5000 év. Az élet mikro és makro szinten is kibírhatatlannak tűnik, nem hagynak nekünk illúziókat. Ezt kendőzetlenül kimondja az előadás, ha tetszik ez nekünk, ha nem.
Utána nem megyünk felhőtlen állapotban haza, hiába nevettünk relatíve sokat menet közben. Van mit átgondolni ezzel kapcsolatban - én most már közel egy hete foglalkozom vele, és hiába teszek pontot most már a bejegyzés végére, még biztosan eszembe fog jutni időről időre..
PS. Az Orlai Produkció képeit a facebook-ról töltöttem le.
