Keszég László rendezésében Edmond Rostand színműve, a Cyrano volt szombatunk második állomása szinte közvetlenül A velencei kalmár után.
Két férfi egy helyett - Bodoky Márk, Harsányi Attila - szerelemet vall Czakó Juliannának
A Mohácsi-testvérek színházcsinálási módszeréhez viszonyítva Keszég László hagyományosabb módon nyúl hozzá egy klasszikus szerzőhöz. Ezúttal nem merült fel a darab fontos pontjainak átalakítása, és az sem, hogy a színpadon lévő összes szereplő egyformán fontossá váljon. Ebben az előadásban igenis vannak kis, közép- és főszerepek, és ugyan nem válik a három központi alak mellett mindenki láthatatlanná, de nem mondható el, hogy a többiekre is végig azonos súly esik a játék folyamán. Bőven vannak olyan helyzetek, amikor mindenki statisztál a címszereplőnek. (Sajnos tényleg hálásabb színészi helyzetben vannak azok a kollégák, akik a Velenceibe kerültek, amelyikben tényleg nincs kis feladat.)
Egyfelé kell tehát figyelnünk, kevesebb inger ér minket, mint az előző előadásban, és mivel közvetlenül egymás után néztük őket, a kevesebb akció hiányérzetet keltett. (Biztosan nem lett volna így, ha függetlenül nézzük a kettőt.)
Ami még extra nehezítés: most nem azt tapasztaljuk, hogy a mai köznyelvhez igazították a darabot, hanem verses szöveget hallunk, és aki ehhez nincs hozzászokva, annak nehezebb a befogadása, viszont lehetnek sokan, akiknek éppen a költői színházra van igényük. Ezért is nagyon jó, hogy a színház repertoárja ennyire változatos, lehet válogatni.
A darab szövege és relatív "lassúsága" miatt ugyan ez nem volt karikával megjelölt korhatáros előadás, a befogadása mégis nehezére esett a fiamnak, miközben A velencei kalmár alatt nem volt olyan rész, amely során a figyelme lankadt volna. (Talán a fordított sorrend is kedvezett volna neki, de ez már nem derülhet ki.)
A Cyrano sem gyerekdarab, és a szombat esti közönség (nagyjából nyolcan százalékos ház lehetett), úgy tűnt, hogy értékelte a költői művet, szerette a romantikus történetet, és hajlandó volt együtt menni a szereplőkkel.
A darab a címszereplőre, és annak saját magával folytatott küzdelmére fókuszál, és annyira nem nehéz ebben is megtalálni azt, ami nekünk szól és nem avult el, mint a verses színpadi beszéd.
Cyrano nagyformátumú férfi, remek költő és katona, akinek csak annyi a hibája, hogy az orra bizony nagy. Ezzel eltölt egy életet, hogy figyelje az orrára kapott reakciókat, megbosszulja a sértéseket, párbajok végtelen sorából állnak hétköznapjai. Mindez nem is lenne baj, ha nem akadályozná meg abban, hogy szerelmet valljon annak a nőnek, akinek a kedvéért képes az ellenség vonalain is átmenni éjszaka, hogy a napi levelet elküldhesse.
Mi persze látjuk, hogy téved, biztatnánk, hiszen már az első kép tömegjelenetéből ismeretlenül is kiragyog Czakó Julianna Roxánja, aki elragadtatással és büszkén nézi Cyranót, ahogy a társaságot elvarázsolja szellemességével, azzal, ahogy párbajozás közben verset is költ. Nekünk nem lenne kétségünk, hogy könnyen őt is meghódíthatná, nemcsak minket, ha alacsony önértékelése nem zavarná meg. Mert az elejétől fogva világos, hogy a nőnek a belső értékek a fontosabbak, és maga árulja el, hogy a szép Christianból (Bodoky Márk megformálásában) kiábrándulna, ha nem lenne olyan okos, amilyen vonzó a külseje.
Minden ezen az egy dolgon múlik, a saját önértékelésünkön, nem pedig a valóság tényein, ahogy a látásmódunk dönti el, hogy milyen az életünk, nem annak konkrét tényei.
Pontosan ezért, az egész előadást, amelyet így is lehetett szeretni, még egy szinttel jobbnak éreztem volna és kifejezőbbnek, amennyiben bevállalják, hogy a címszerepet játszó Harsányi Attilának NEM készítenek pót-orrot. Nem az orr volt a zavaró, hanem az, hogy elháríthatatlan akadályt látott benne a szereplő, és ezáltal a magáén túl hatalmas önfeláldozással és szerelmi szenvedéllyel, de mégis sikerült a magáén kívül még két ember életét tönkretenni. Pedig ránk is hat a színész alakítása, mi is megszeretjük, drukkolunk neki ezerrel…- és legszívesebben rá is szólnánk, hogy vállalja önmagát olyannak, amilyen.
Ha Cyrano nem avatkozik be a folyamatokba, Roxán azonnal kiábrándul Christiánból, ahogy hosszabban beszél vele, és jöhetett volna vigasztalónak. Ehelyett jött a csalás-hazugság-bonyolítás, amelynek köszönhetően a nő több mint egy évtizedet azzal töltött, hogy özvegyként gyászolt egy fantomot, akit két személyből gyúrt össze. Leborulhatunk persze hősünk romantikus gesztusa előtt, és merenghetünk azon, hogy mennyire önzetlen a szerelme, mert azt akarja adni a másiknak, amire vágyik, de láthatjuk, hogy a valóságban ez mennyire életszerűtlen, és nem is sikerülhet.
Nem lehet valaki helyett választani, nem tudhatjuk jobban, hogy az a másik mit gondol és mi lenne neki valóban jobb, sőt még akkor sem tudjuk a sorsától megmenteni, ha netán tényleg biztosak vagyunk abban, hogy a szakadék felé megy…- ezt lenne jó elfogadni, és nyugton maradni, de nem mindig könnyű.
Ilyen gondolatokat ébresztett bennem az előadás, miközben átéltem a tragikus történetet, és bár többször olvastam és láttam korábban, mégis drukkoltam, hogy legyen inkább happy end a végén.
Cziegler Balázs tere alkalmas a sok színhely változás kivitelezésére, Berzsenyi Kriszta jelmezei pedig korhűek, ez most nem az az eset, amikor direkt módon jelezné a rendező, hogy hozzánk is köze van a látottaknak.
A színészek többségének csak epizódjai vannak a megmutatkozásra, de valamivel többet látunk Varga Zoltánból, aki szintén Roxánnak udvarolna, de a nő szimpátiáját nem nyeri el (hiába van rendes orra, grófi címe és vagyona), illetve Lajos Andrásból is, aki pék és amatőr költő egy személyben, Horváth Alexandrából, aki utóbbi kikapós feleségét játssza. Cyrano barátja Kokics Péter, és több kisebb szerepben látjuk még Kincses Károlyt, Salat Lehelt, Keresztes Sándort, Molnár Annát, Varga Andreát és Kerekes Valériát is a színház kórusának tagjain kívül. Ők mindannyian nagyon kellenek ahhoz, hogy a három főszereplő érvényesülhessen.
A pékné és a pék még együtt - Horváth Alexandra és Lajos András, mint házaspár
Szerethetőnek látjuk Bodoky Márk szép katonáját, aki akkor juthatna a legmesszebbre, ha őszintén bevallaná a lánynak, hogy nem szellemes, és számára inkább átok Cyrano segítsége. A levelek kölcsönzése által a saját egyéniségét elfedi, olyan, mintha megjátszaná magát, így Roxán nem ismerheti meg sosem valódi énjét. Éppen úgy nem ismerheti meg Cyranót sem, hiába látunk Czakó Julianna által egy egészséges és bátor nőt, akinek vonzó tulajdonágai és kedvező anyagi helyzete miatt is minden esélye meglett volna a boldogságra. Ennyire sok múlik a szerencsén.
Nekünk ezen a szombaton minden jól alakult, még sokáig emlékezni fogunk erre a két előadásra, és az újabb évad műsorát látva már készülünk is a jövő évi visszatérésekre, de még előtte a színház városmajori vendégjátéka következik június közepén, az Édes Anna. Vannak még rá jegyek.
Ps. A fotók a színház fb-oldaláról származnak, ahol sokkal több is megtekinthető.