Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A tegnap kiposztolt bevezetés után jöjjön azonnal egy rövid bejegyzés az első Kékszakállúról:

A Concerto Budapest az évforduló előtti hétvégére időzített, és koncertjüket másnap meg is ismételték. Mindkétszer telt házat jelzett a jegyeladó rendszer, de ezen a szombaton végül nagyjából ötven üres szék azért maradt a földszinten. (Bérletes előadás, tavaszi szombat estén – ennyi a magyarázat.)

A koncert első részében ezúttal Bach III. (C-dúr) Brandenburgi versenye, majd Bartóktól a „Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára” című kompozíció hangzott el, amely szerencsés választásnak bizonyult. (Én történetesen Bach kantátákkal készültem fel erre az alkalomra, tudom ajánlani a BWV 166-ost...)

Keller András vezényelte a zenekart, amelynek a teljesítményét a helyszínen jelenlévő Molnár Szabolcs zenekritikus a Muzsika júniusi számában nyilván részletesen méltatni fog. Mezei nézőként és a Kékszakállú kedvelőjeként csak azt tudom mondani, hogy jól esett, ahogy a művet eljátszották.

Rost Andrea még keveset énekelte Juditot, így kottára támaszkodott, ahogy az hangversenyeken általában szokásos is, bár a szerep kívülről tudása segítené abban, hogy még inkább a játékra koncentráljon. Nekem a szombati este alapján is úgy tűnik, hogy nem igazán az ő szerepe ez, de ezt már két éve, a debütálásakor is így gondoltam. Egészen nyilvánvaló, hogy sokan lehettek jelen, akik elsősorban rá voltak kíváncsiak, akármilyen szerepben, mert hozzá kötődnek. (A rajongók már csak így működnek…)

Rost Andrea Juditját nézve nem érzékeltem, hogy akármiképpen is változtatott volna a partneréhez való viszonyulásán, és a megismerés által fokozatosan eltávolodna éppen attól, akihez közel akart kerülni . A sok meghallgatás hatására kívülről tudom a szövegkönyvet, most mégis sok esetben nem értettem a szövegét, és nem mindig tudta áténekelni a zenekart. Külsőre viszont illúziókeltő volt, partnerénél jelentősen fiatalabbnak tűnt, és megjelenése elhitette velem azt, hogy egy Kékszakállú hercegnek megakadhat rajta a tekintete, és bármire hajlandó, hogy maga mellett tartsa.

33531747 1579891098786872 1525151060132364288 oKeller András - Rost Andrea - Sebestyén Miklós (a fotó Rost Andrea fb-oldaláról származik)

Sebestyén Miklós most mutatkozott be először Kékszakállúként, és ugyan ő is használta a kottát, de azt éreztem, hogy akkor se lenne semmi baj, ha valaki elvenné tőle. Amíg Rost Andrea esetén a bejárt út megmutatását hiányoltam elsősorban, addig Sebestyén Miklós minden mondatát értelmezi, kis oldalpillantásokkal jelzi, hogy nagyon diszkréten, de figyeli, hogy az újabb ajtók látványa milyen reakciókat vált ki partneréből, és összességében egy szeretnivaló, melegszívű férfit látunk, aki magába forduló típus, de mégis vonzó. Talán még túl jó is a szerepre, mert ugyan látszik, hogy magányos lesz, de ebben az összeállításban különösen az a benyomásunk alakulhatott ki, hogy egy eszményi férfira rávetít egy hisztérikus hajlamokkal rendelkező nő mindenféle képzelt hibákat. Nem érzékelünk semmiféle vérfoltokat, Sebestyén Miklós Kékszakállú értelmezésébe csak nagy rosszindulattal lehetne belekötni, még akkor is jó benyomást kelt, ha az embernek történetesen van saját "jól bevált" Kékszakállú hercege, aki nem hagy soha hiányérzetet. Alakítása  finoman ki van dolgozva, és még azt is megértjük – ha Rost Andreára nézünk -, hogy a nő szépsége megfogta, és emiatt  nyitogatja neki sorra az ajtókat, remélve, hogy majd leáll. Az igazi kapcsolódás nem jöhetett létre, de most nem érintett meg ennek a vesztesége.

Több nappal az előadás után Sebestyén Miklósról a „túl egészséges, túl tökéletes” jut eszembe, a felszín mögé rejtőző, mindenáron titkolózó, sebzett embert még nem láttam bele, de annyi Kékszakállú, ahány egyéniség énekli – lehet akár ilyen nyugodt típus is a herceg. Érdekes lehet majd, hogy más partnerek hatására miként fog tovább árnyalódni ez a figura a későbbi években, indulása nagyon ígéretes mindenesetre.

Az említett hiányosságok miatt igazán nem ment mélyre az előadás, de ennek ellenére összességében feltétlenül jó élmény volt az este egésze, érdemes volt egy éppen születő Kékszakállút megnézni. Szép nyugodtan haza tudtam sétálni utána, miközben az utoljára beszerzett KSz-felvételemet is újra meghallgattam.

A következő Kékszakállú - az Óbudai Társaskörben - viharos időjárási viszonyok között folyt le - végig úgy nézett ki, hogy azonnal leszakad az ég, de ez mégis másnapra halasztódott. Ez a különbség utólag szimbólumként is értelmezhetővé vált számomra.

Címkék: Opera Zeneakadémia Rost Andrea Kékszakállú Concerto Budapest Sebestyén Miklós Keller András

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr414024012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.